Rettentő bambán bámultam a bácsira, ahogy peckesen előadta a kívánságát. Még kacsintott is hozzá egy huszárosat. Az első meglepetés után a bokámtól indult felfelé az egyre feszítő kacaj, a fejemhez érve aztán kis híján kitört. Vigyor buborékok futkároztak le és föl a bőröm alatt, hevesen ostromolva a nevető izmaimat. Ilyet még addigi rövid életemben nem hallottam, a legütődöttebb haveromtól sem.
Nyócvan centi könyvet kérek! Replikázta a jámbor földműves, én meg laposakat pislogtam a főnököm felé, hogy dobjon már egy mentőövet, mert én póker arccal bele fogok fulladni a röhögésbe, itt a vevők előtt. Akkoriban egy nagy könyvesboltban dolgoztam, érettségi után nem 
sokkal. A derék gazda azonban nem tágított és nem is viccelt, az igaz hitűek magabiztosságával kötötte magát. Történt ugyanis, hogy vett a lányának az ágya fölé, az áruházban egy könyvespolcot és annak a belmérete éppen 80 centiméter volt. Üres könyvespolccal mégsem állíthat haza, még szájára veszi a falu, az asszony meg képen vágja. Mindegy, hogy mit, a méret a lényeg! A nagy elképedés után természetesen összeválogattuk neki, tudásunk legjavát adva, azt a „nyócvan centit”. Egy kis ajánlott irodalmat, Petőfit, Aranyt, Gárdonyit is, meg általános kislexikont, és világirodalmat Hemingwayvel, stb. Végül is elégedetten távozott és az arca is megmenekült, gondolom.
Ez a vidám kis történet, így utólag is elgondolkoztat a könyvek, a lakberendezés és az önművelés viszonyáról. Leülök tehát a Guttenberg galaxis legszélére, lóbálom a lábam a mindenség fölött, de úgy tűnik ennek bizony vége. Jön az új adathordozók beláthatatlan horizontja, még akkor is, ha a könyvkiadásnak van egy aktuális reneszánsza, mely jó részt üzleti feszítettségű. Úgy tűnik csökken a könyvek lakberendezési vonatkozása is, a régi polcokra majd valami új design mütyüröket teszünk. Könnyes nosztalgiával gondolhatunk a csodálatos, falakat beborító tölgyfapolcos, házi könyvtárszobákra. A valamit is magára adó középpolgár, fogadóképes lakásában rendezte be a féltett könyvei birodalmát, a házi tudástárát. Manapság sokkal. A derék gazda azonban nem tágított és nem is viccelt, az igaz hitűek magabiztosságával kötötte magát. Történt ugyanis, hogy vett a lányának az ágya fölé, az áruházban egy könyvespolcot és annak a belmérete éppen 80 centiméter volt. Üres könyvespolccal mégsem állíthat haza, még szájára veszi a falu, az asszony meg képen vágja. Mindegy, hogy mit, a méret a lényeg! A nagy elképedés után természetesen összeválogattuk neki, tudásunk legjavát adva, azt a „nyócvan centit”. Egy kis ajánlott irodalmat, Petőfit, Aranyt, Gárdonyit is, meg általános kislexikont, és világirodalmat Hemingwayvel, stb. Végül is elégedetten távozott és az arca is megmenekült, gondolom.
azonban leáldozni látszik ennek a szép és műveltségre törekvő hagyománynak. Maholnap a gyerekek, CD-n kapják a kötelező és ajánlott irodalmat, azt is szakszerűen zanzásítva, hogy még az anyja se ismerjen rá. Igaz, hely sincs a kis lakásokban, a nagyban meg mindent kitölt a pénz, tisztelet a kivételnek. Réz András ecsetelte egy Design fogadáson, hogy nehezen tudta megmagyarázni egy korlátolt felfogású lakberendezőjének, hogy neki nem kell könyvespolc, mert az interneten és a saját fejében mindent megtalál. Lelke rajta. Még ott, én is kivágtam a rezet és nyilvánosan megvédtem a lakberendezők becsületét, de itt a Guttenberg galaxis peremén kételyek gyötörnek. Talán nem is volt olyan buta az a bácsi a nyócvan centijével, mert annyi esze azért volt, hogy könyvespolcra könyvet kell venni, igaz, akkor még nem voltak számítógépek.Egy ideje már én is egy PC-n dolgozom, és valóban kevesebbet lapozok bele az igazi könyvekbe. A másik szobában mégis megnyugtatóan ott van pár négyzetméter házikönyvtár. Regényt vagy tanulmányt nyálazva szeretek olvasni, ágyban hanyatt fekve, és arra elálmosodni. Azt hiszem még egy darabig szívesen lógatom a lábam itt a Gutenberg galaxis szélén, és remélem mindenkinek van otthon legalább nyócvan centi könyve.
2009. március 09.
