Folytatni arany

Dühöng a kánikula, az ember fia, lánya megkukul. Július legkellősebb közepe, a forróság tűréshatár felett, az aszfalt szinte forr, az izlandi gejzírek és az iszapvulkánok rémképei táncolnak a szemem előtt.
Letörlöm a patakzó izzadtságot porlepett homlokomról, és elmerengek az eltelt hónapokon. Itt a szoba relatív hűvössége még kibírható, és csak hitetlenkedve bámulom a fali hőmérőn a 28°C-t, télen ilyenkor már reklamálna a párom, hogy kinek fűtjük a világot több ezerért.

Honlapom a holnapom

Titokzatos félhomályban megbújó árnyékos szobasarok, egy íróasztal körvonalai rajzolódnak ki a LED-es lámpa közel homogén fényében. Külső zaj nem hallatszik, csak néha valami halk kaparászás, és mintha a tenger vagy a szél zúgna egyenletesen távol. Egy kis egérke szaladgál az asztal lapján önfeledten, ott azon is egy kis szőnyegfélén, furamód meg megáll, váratlanul oldalaz, mintha óvatosan körülnézne, majd hirtelen hátraugrik.

Székrepedés

Váratlan vészes nyikorgás, fémes reccsenés, majd egy elhaló nyekk és egy meglepett jajszó. Majdnem sejre ültem, ha már éppen nem ültem volna, szemem, szám megállt a levegőben, a kezeim meg tátva maradtak. Azt szokták mondani, jobb ha leülsz mert olyat hallasz, vagy látsz, hogy csak na.

Malackodás

Hűha! Majdnem teljesen elpirultam és váratlanul megrogytak a térdeim az agyamon végigfutó élveteg gondolattól, amikor arra a csodásan gusztusos rózsaszín husikára pillantottam. Micsoda érzékien ennivaló falat, kocsányon lógnak a szemeim, és gátlástalanul folyik a nyálam egy fénylő tócsába gyűlve. Aki sosem próbálta nem is tudja mit veszít ha ezt kihagyja, mert ez a mennyei gyönyörök netovábbja.

Újév

A csillagok megszámlálhatatlan özöne felségesen ragyog kristályszőnyeggel beterítve az egész horizontot. A tejút és néhány közeli csillag és bolygó szikrázóan kivirít a bársony háttérből, mint egy egy jelzőlámpa az égi országúton. A baj csak az, hogy mindez egyáltalán nem látszik az összefüggő vastag, opálos felhőrétegen keresztül. No de sebaj, a képzeletem féktelen delfinjei előtt úgy sincs akadály, átszellemülten állok az erkélyünk korlátjának dőlve kitárt karokkal, arcomat nekifeszítem az északi szélnek, mint DiCaprio a Titanicban mikor a hajó orrában szörfözött.

Édes élet

Vaníliás cukor, fahéj és reszelt citromhéj szédítő illatkompozíciója úszik ingerlően otthonunk légterében. A konyhából indulva hamarosan a hálószobába is betéved, táncra perdítve amúgy is felajzott szagló sejtjeimet. Ezek az illatok nekem és gondolom másoknak is mindig az ünnepekhez társulnak, főként így télidőben. Erről jutnak eszembe a gyerekkorom meghitt családi összejövetelei, a porcukros sütemények, melyekbe jó volt majszolás közben direkt beleszuszogni, hogy csak szálltak a finom fehér porkristályok.

Fa alatt

Na most aztán elég volt, kész passz! Szépen összecsapkodva a tenyereimet, leporolom a csillagport a kezeimről, ahogy azt jól végzett munka után illik, és hátradőlök a nagy füles-fotelban a párnák közé a pattogó tüzű kandalló mellett. Íme itt a Karácsony dandárja és én miden fontosat és lényegeset elvégeztem talán. Azt hiszem nagyon elégedett vagyok magammal, csak el ne szálljak a nagy önbizalomtól. Már mindenkinek megvan a fa alá való, szép vagy nem szép de ajándéka, punktum, vagy valakit kihagytam?

Cidri

Zümm, zümm, zümm – csak úgy röpködnek a mínuszok, a szél pedig bőszen dudorászik a kéményekben. Vidám kivágott nyári ruhákban pompázó hölgyek riogatnak minket a TV képernyőjén fagyos napokat jósolva az időjárás jelentésekben, már a látványuktól gúnárbőrös a hátam. Hol vannak már azok a lekvárzsibbasztó dögletes nyári kánikulai napok, amikor mit nem adtam volna egy marék hóért. Hát mit nem. Az ember csak ül a 35°C melegben a jó hideg itókája mellett, egy lepedőnyi ronggyal törölgetve a bőven patakzó izzadtságát és hógolyózásról, hóemberről, hótündérről, meg síelésről ábrándozik ködös tekintettel.

Hóhahahó!

Óvatosan lépdelek a csúszós lefagyott gyér hóban, szemem rettenetesen káprázik a fene nagy díszkivilágításban itt a Nagykörút mentén. Alig látok, a sok csillogó villogó fényfüzértől, és ahogy befordulok a sarkon, majdnem levesz a lábamról a Karácsony megsemmisítő előszele. Szerencsére a zsebeimet dagasztó súlyos aprópénzek szegeznek a talajhoz. Szorosabbra gombolom a kabátom, és fulladásig húzom a sálam, ami nem is baj, mert ebből a szmogból vétek lenne nagyobbat slukkolni.

Tököljünk

Azt hiszem a térdeim is cidriztek, és az arcom is biztosan elsápadt, ha éppen látszott volna a sötétben, amikor gyermekkoromban falun megláttam az utcánkban valahol egy kerítésre kitett töklámpást. Erősebben szorítottam a nagyanyám kezét, és szaporában húztam hazafelé. A közvilágítás is csak néhány bágyadt izzóra korlátozódott a telefonpóznák tetején, így meglehetősen félelmetesek voltak a falusi esték, főleg egy kisiskolás gyerek számára. A világ még tele volt számomra varázslatos rejtelmekkel és felfoghatatlan titkokkal.

Civil-izáció

Nagyot szippantok a késő őszi középvárosi, szmoggal dúsított alpesti levegőből, belehunyorgok a napba, mely ugyancsak laposan és erőtlenül húz már a pályáján. Élvezném a csendet, de a szomszéd utcában most vágtat valahová egy üvöltő tűzoltó autó. Hallom a lassan elhaló szirénát aztán lassan helyreáll a csend, én előre hátra hintázok a sarkamon, majd szép lassan megindulok az utcán. Komótosan lépdelek, bár van tervezett útvonalam és feladatom, útba ejtem a postát, aztán pár üzletet, de nem hajszolom magam, kell egy kis szünet a munkában.

Káosz

Derűs vasárnap délelőtt van, novemberhez képest egészen jó idő, az ereszeken és a tetőgerinceken már csak a galambok topognak, a költöző tollasok már rég nem zajonganak, messzi földre elhúztak a hasukat süttetni a trópusi melegben. Ilyenkor kellemes az utcán téblábolni, nincs a hétköznapok zsúfolt és zajos forgalma. Azonban most séta helyett a lakásban szorgoskodunk a konyhapultnál, ebédre vendégek jönnek.

Melankólia

Ma reggel ötször kellett kinyitni a szemem, hogy egyszer felébredjek. Mikor széthúztam a függönyt és nagy csörömpöléssel felhúztam a redőnyöket, azt hittem nem csináltam semmit, olyan sötét volt kint. Fúj, de utálatos ez az őszi szürkeség. Pár napja még bágyadtan, laposan de mégis élénken vágtak be a napsugarak, szinte napozni lehetett. Ilyenkor ész nélkül és boldogan tárjuk sarkig az ablakokat, hogy egy jó kis oxigén dús, némi szmoggal elegy városi levegőt engedjünk a lakásba.

Hagyomány?

Vidám, de diszkrét zsivaj tölti be az évek óta jól működő, szerintem korszerű konyhánkat, melyet a régi nappalinkban hoztam volt létre. Ülünk a nagy asztal körül, mindenki lát és hall mindenkit. Egyik oldalon a hi tech konyhapult, a másik oldalon íróasztalok, az ajtó mellett tároló és hűtő szekrények, az ablaknál virágok, egy rádió, a sarokban a sütőt tartalmazó középmagas szekrényen a TV, és mindezek közepén az asztal. Nagy hévvel és lendülettel magyarázom az amerikai, vagy más néven egyterű konyha lényegét családi körben, ángyom asszony is tágra nyílt szemekkel hallgat, időnként ránt egyet a fejkendőjén, és egyetértően bólint.

Amerikai konyha

Feloldódva terpeszkedek a székemen, tekintetem vidáman ugrál egyik ismerős, kedves arcról a másikra, ritkán ülhetek így nagyobb családi körben a nagy étkezőasztal körül. A témák is változatosan térülnek, és mindenki büszke arra amit elért, vagy hamarosan elérni fog. Na, hát kedves ángyom asszony, eztán már lesz nekünk AMERIKAI konyhánk! – hasít a levegőbe egy bejelentés, és máris érdeklődés jelenik meg az arcokon. Amerikai konyha? – mereszti szemeit ángyom asszony fejkendője csücskét rángatva. – Aztán hun hordják azt Gergő, elöl vagy hátul, mert valahun csak hordják?

Tele has

Szemeim előtt színes hulahopp karikák ugrándoznak, sajgó végtagjaim mintha vészesen lelassultak volna. Egy szobát rendeztem csak át, igaz ráment a délelőttöm, de érzem, hogy nyikorognak a gömbcsuklóim, a lendületem jócskán megcsappant, és a gyomrom is furcsa zajokat ad. Nekidőlök az ajtótoknak, letörlöm a porral keveredett izzadtságot az arcomról és némi elégedettséggel sandítok végig a szobán, mely most új arculatával mutatkozik. A bútorok és tartalmuk átrendezése mellett a takarítani is kellet, hogy minden a szép tiszta új helyére kerüljön.

Az én váram

Baljós felhők gyűlnek az amúgy is rapszodikus kora őszi égre, bár én ebből mit sem érzékelek a kellemes meleg lakásunkban. Élvezem a csukott ablakon bevetülő erőtlenül pislákoló napfényt, már napokon keresztül csak a vigasztalan eső dobolását hallgattuk, az utcára is akkor mentünk, ha muszáj volt és a fűtést is aktiválni kellett. Ilyenkor legjobb itthon, már aki megteheti, hogy itthon dolgozzon a kellemes klímájú szobában és ahogy múlik az idő fölöttem, egyre inkább szeretek a lakásban lenni, az otthonunkban, a várunkban, ha nem lenne muszáj, ki sem dugnám az orrom.

Konyhológia 2

Rutinos mozdulatokkal öltöm fel a konyhakötényt, kést ragadok és csak úgy repülnek a vidám szalonna és hagyma forgácsok. Aztán ropogós zöldpaprika és igézően piros paradicsom kerül sorra, mosás és csumázás után szintén kés alá kerülnek. Öröm itt a főzés, a magam tervei alapján kialakított konyhánkban, bár a mai eszemmel itt ott módosítanék rajta, főleg több fiókot tennék, hogy ne kelljen a földön térdelve kotorászni edény után az alsó szekrényekben. Régi bútorokat alakítottam, építettem, festettem át, így olcsóbb volt, a gépekre viszont nem sajnáltuk a pénzt, a felső középkategóriából választottunk.

Konyhológia 1

Feltartott orral, remegő orrcimpákkal és térdekkel állok a konyha közepén. Félig lehunyt párás szemekkel, elmélyülten elemzem a lassan úszó illatsávokat, az agyam rejtett bugyraiból előkerülnek az azonosító emlékmolekulák, és érzem lelkemben a fokozódó emelkedettséget, mondhatnám elemi boldogságot. A világon az egyik legjobb stresszoldó dolog (egy köteg pénz számolásán túl) a főzés, a maga komplexitásában és élvezeti sokrétűségében.

Őszi vásár

Szemrontóan szürke az ég, és mindjárt elpityeredik, esőkönnyeket hullajtva búnak adva a felhőkbe bujdokoló fejét. Ritkásan gyűl a nép a reggeli forgalomban, így hét közepén amúgy sem nagy a tülekedés, hát még ebben a napfénytelen, színtelen fakóságban még mintha annyira sem akarózna senkinek az orrát kidugni az eresz alól. A muszáj az muszáj akinek kell, sebtében lopakodik a munkahelyére, vagy egyéb dolgára, látszólag kedvetlenül. Itt a BNV vásári buszán ülve is érzem a mértéktartó érdeklődést.