Még egyszer utoljára

Az ember némi amnéziában azt is hihetné, hogy tavasz van, pedig csak a természet mutatja meg még egyszer utoljára fékezhetetlen erejét az őszi visszavonulás előtt. Persze tudom, hogy a déli féltekén, hasonló szélességi körön valóban az igazi tavasz kezdődik, de hát én most itt ébredezem kis hazánk felső harmadában, egy régi nagyvárosi bérház felső emeletén. Az álom odaszáradt morzsáit piszkálom ki apránként a szemem sarkából, és kissé fázósan megpróbálom ráhangolni magam az ébrenlétre.

Fészkes rakás

Minden madár fészket rak egyszer, legalábbis a kakukkot kivéve, de az emberfiókák is megtollasodnak idővel, szárnyat bontanak és hamarosan kényszert éreznek egy rakás fészekhez, hogy aztán beletojjanak. A mi családunkban is elérkezett az idő. Nem volt hiábavaló a térdig császkálás a nadrágizzasztó kánikulában az ingatlan ügynökökkel, az eredmény itt terpeszkedik előttünk, egy takaros kis garzonlakás képében.

Vásár

Csengetnek, hosszan és vészjóslóan. Úgy ugrom fel az ágyból, mint akit a darázs csípett, az elszakadt álmom fonalának kócos vége árván kalimpál a semmiben. Hajnali nyolc óra. Ki a fene neszez ilyenkor, nem ígérkezett senki, csak nem egy házaló? Ahogy az érzékeim és a tudatom tisztul, rájövök, hogy a közeli gimnázium reggeli csengetését hozta be a nyitott ablakon a szél. Hát igen, a gyerekeknek becsengettek, a nyárnak egyértelműen vége.

Heveny képtelenség

A kiállítóterem ajtaja sarkig tárva, az ünneplő sokaság hullámzik, egy lila retikül próbál utat törni magának, magával vonszolva egy lihegő szőke démont aki hozzá van ragadva a füléhez. Az arany topánkáját úgy látszik kifogyta, mert állandóan el akarja veszíteni. Bent a műtérben már ismerősök, barátok, sors és művésztársak csevegnek keresztbe-hosszába, néha átlósan is, mindenki fel van ajzva, kipirult, vagy kifestett arccal.

Nagylábú házak

A dobok üzenete messzire hallatszik, a víz és a szél elviszi mindenfelé, gyülekezőre hívja a törzs tagjait, pontosabban egy vacsorával egybekötött féktelen zabálásra. Az óriási bográcsban rotyogó gyanús állagú massza nyálcsorgató illata és a tűz füstje szélsebességgel terjed. A környékbeli húsevő négylábúak, láncaikat tépve, felajzottan és nyüszítve rohangásznak fel és alá, orrukat magasra tartva, hogy minden illatmolekulát elcsípjenek.

Utazó háztartás

A hőmérő mindjárt szétdurran a hónom alatt, a higany majd kiveri az üvegszál végét, de a párom megnyugtat, hogy semmi komoly, ez csak az utazási láz. A többszörös vizes borogatás azonban rám fér, hiszen ötcsillagos kánikulai meleg van, zárt helyen, csak kisgatyában lehet létezni normálisan, különben rásül az emberre a ruha. Az íróasztalom alatt egy lavór víz, igazi tengeri sóval, és benne a két lábammal, hogy teljesebb legyen az illúzió, de pár nap múlva úgy is elindulunk a szokásos évi nyaralásunkra.

Hív a természet

Két kézzel integet, még lábujjhegyre is pipiskedik, hogy jobban lássam, mindent elkövet, hogy észrevegyem. Próbál az utamba kerülni, néha ugrándozik, mindenféle feltűnő és csábító külsőket vesz magára, zöld lombos ágakat lenget magasan, hogy felhívja a figyelmemet. Már korábban is reagálhattam volna az apró jelekre, a rejtett üzenetekre.

Lecsó locsogás

 A legnagyobb gondossággal tűzöm a villám hegyére a formás kenyérdarabkát, majd apránként összeterelgetem vele a tányéromon terpeszkedő ínyencség sűrű, opálos szaftját. Ki tudok nyúlni az ilyen kajától, csak nyögök és lihegek mint annak idején ifjú házas koromban. Betegre tudom enni magam az ilyen BIO étkekkel. Nekem már az is BIO, hogy magunknak készítem az ebédet, vagy a vacsorát a piacon vett friss alapanyagokból.

Ingatlan katlan

Meglehetősen emelkedett a forróság, még a fedőt is ránk tették, hogy jobban puhuljunk. A saját levünkben főlünk, a keverést ránk bízták, jövünk-megyünk össze-vissza magunktól is. Ingatlan nézőben járkálunk, különben a bolond kóricálna itt a grillben, habár éppen elég nagy bolondság ha lakásvásárlásra vetemedünk ebben a júliusi kánikulában. A nap meredeken tűz, nem érdekli az üzlet, csak teker még egyet a gombon fölfelé.

Szín és a teremtés

„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt a mélység fölött sötétség volt, de Isten lelke lebegett a vizek fölött. Akkor azt monda Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.”

Görcs rángat az emeletre

Zöldre válva markolom a száz éves, szecessziós kovácsoltvas korlátot, a lélegzetem el, a szemeim meg fel akadnak. Kényszeredetten állok meg pihenni, addig is kigyönyörködöm magam, jó alibi, hogy ezredszer is megnézzem milyen elképesztően szakszerű és esztétikus munkát végeztek a hajdani kőművesek ebben a vén házban.

Tündérkert

Apró szárnyak rebbenését hallom a hajnali csendben, mintha apró kolibrik gyülekeznének halaszthatatlan megbeszélésre. Már mindkét fülem nyitva van, felemelkedtek a valóságba, de a fejem még erőtlenül belelóg az álmok tengerébe és öntudatlanul hagyom, hogy a hullámok lazán ringassák. Valami titokzatos, huncut kis légáramlat csiklandozza a fülemet, végigkúszik a hallójárataimon, onnan átugrik az orromra, forgolódik egy kicsit a hegyén, majd belecsíp és végleg felébreszt.

Kovásznaljunk!

Hát, hamm… fantasztikus ez a nyam-nyam-nyam, és e-hel-ké-hé-pe-hesz-tően fi-hi-no-hom. Hűűű, az egekbe repít ez a savanykás, valami egzotikusan jéghideg kovásznalt uborka, amint az érett belsejében rejtező leve a magokkal folyik le a számsarkán, meg a kezem szárán. Az álkapocs-csontomban érzem a könnyed roppanást, mely végigfut a koponyámon, és rezonálva visszhangzik, amint a metszőfogaim kettészelik, a zöld, ízesre érett, kellemesen lehűtött terményt.

Mikróba' nem él meg a mikróba.

Bódító zöldséges, currys, mazsolás, csirkehúsos rizs illata tekereg a fejem körül, vékony zamatcsápokat mélyesztve az orromba. A mikro-sütő halkan duruzsol, ablakán át látszik az étellel tele tál, amint vidáman forgolódik. Néhány perc és lejár a program, lehet ebédelni. Már erősen nyáladzom, a gyomrom is rendesen ricsajoz, régen volt már a reggeli, épp ideje feltankolni.

Klimatikus iszonyok

Őrjítő a meleg. A tücskökbe beleszáradt a ciripelés és koppanva fordulnak le a világot jelentő deszkákról, akarom mondani fűszálakról. Már, ha ki nem égtek időközben, az a kis vegetáció is, melyet tavasszal gyeptégláztak a közeli parkban.

A világlátott utazóláda

A barométerek és a kapitány ősi szimata is vihart jelez, a szikratávíró is egyre szaporábban recseg a közeledő villámoktól. A kormányos az erősödő széllel szembe fordul, a fűtők a kazánházban lejjebb veszik a tüzet, a tisztek rövid parancsokat rikkantanak, a matrózok rutinos mozdulatai szemmel szinte követhetetlenek. Mindjárt kitör a hurrikán, rögzíteni kell a rakományt és a poggyászokat, az utasok biztos helyre húzódnak a fedélközbe és a kabinjaikba, a gyerekek megszeppenve elcsendesednek.

Digitális házioltár

A szemeim előtt színes karikák és lángoló pontok ugrándoznak. A vágyakozás bennem az elviselhetetlenségig fokozódik, úgy érzem napról napra, újra és újra létre kell hoznom azt a misztikus kapcsolatot. Végtelen áhítat és mennyei izgalom árad szét bennem. Lassan, módszeresen végzem a ceremónia előkészületeit, kapkodásnak semmi helye, teljesen átadom magam a szellemi szférának.

Esős napok a Föld nevű bolygón

Pliccs, placcs és ezer kopp-kopp, minden felől vizes zajok férkőznek a fülembe.

Ma is korán ébredtem, még mocorgok egy kicsit a paplan alatt, próbálok a másik felemre fordulni, de aztán amúgy is ki kell majd mennem, mert a természet szólít. Módszeresen végig nyújtóztatom tagjaimat, élvezem amint ropognak az ízületeim. A leeresztett redőnyön és a függönyökön keresztül is hallom az esőcseppek dobolását a széles, horganyzott ablakpárkányon, lehet hogy ez a zaj ébresztett?

A rejtélyes lichthóf

Tövig rágom a körmöm veszett izgalmamban, a másik kezem görcsösen szorítja a nyitott könyvet, melyet olvasok, kövér izzadságcseppek gyülekeznek a csuklómnál, még szerencse, hogy a búvárórám van rajtam. Most a legizgalmasabb a történet. Éppen a menekülő tettesre próbálják rátörni a zsernyákok az ajtót, titokban idáig követték, és most igyekeznek lábujjhegyen rajta ütni.

Az örökifjú légypapír

A nap átszűrődik a hézagosan leeresztett redőny résein és tündöklő sávokat rajzol a szobában. A félhomályban állok feszülten, mint egy küzdelemre váró kung-fu harcos, félbehagyott mozdulataim a levegőben lógnak rezzenetlen, figyelek. Fülemet hegyezem mint a hiúz, a sokféle zajból csak a préda neszét próbálom kiszűrni, és minden apró mozgást igyekszem észlelni.

Fregoli a kis szalonban

VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍííííííííííííííííííííííííííííííííí... mondta végül a hófehér mosógép, majd néhány apró remegés után a forgó dob lassan megállt. Kigyulladt az End felirat, és úgy egy perc múlva, amikor a biztonsági mágneszár kiold, kivehetők az illatos tiszta ruhák. Hihetetlen jó érzés ez a magától értetődő komfort, a technika ilyen fokú kényelmet, időt kímélő és higiéniát biztosító vívmánya.

Villás reggeli

 

A kakas akkorát kukorékolt, hogy majd kiesett a száján a feje, a nap a feje búbját mutogatja, de nem kapkodja el a dolgot, pedig a tarajosok versenyt erőlködnek ebben az időzónában. Igazi harmatos reggel, a közeli fákon a madarak is rázendítenek, ahogy azt szokták. Nekem is motoszkál már az agyam, az álomképek lassan elszélednek a zajra, kávé illatát érzem valahonnan, ráérősen nyújtózkodom párat.

Cucc hátán cucc és stósz hátán stósz

Óvatosan evickélek a kupacok között, zilált összevisszaságban keresztezik utamat a göncök, dobozokba gyömöszölt holmik, nippek, és színes zsineggel gondosan összekötött könyvek. Lábammal próbálom kitapintani az utat a szekrényig, de minduntalan elbotlom, miközben két kezem vállfákat markol, melyen ruhák lógnak. Néhány összecsavart szőnyeget lépek át amint támaszkodnak kissé megrogyva, léhán a falnál.

Hull a könnyem mint a zápor

Megvillan a hosszú éles penge, kezem biztos kézzel húzza az ívet, pontosan ott ahol gondolom. Villám gyorsan, szinte rutinból cikáznak a mozdulatok, melyek rövidek, de hatékonyak. A vágások halálos pontossággal sorjáznak, és az anyag elválik az anyagtól, ahol kell. A szememmel szinte nem is követem, felesleges is lenne, hiszen a kezemmel érzem az egészet.

Éljen Május … !

„Éljen május elseje, énekszó és tánc köszöntse! …” harsant a régi dal az idei május elsején is, a szervezett munkásság hagyományos ünnepén, kis hazánkban, és szerte a világ országaiban, más szöveggel, más dallammal, de hasonló tartalommal.

Mielőtt még bárki is politikára kapcsolná át az agyközpontját, kérem ne tegye, mert nem arról akarok beszélni.

Színről színre

A kicsinyke színház nézőtere félig sincs tele. A félhomályból kirajzolódik néhány ismerős fej, az első sorban középen ülnek a rokonok vidékről, oldalt a falszomszéd a nejével, másik oldalon a szemben lakó, aki tuti, hogy szokott kukkolni, most csendben szunyókál, gömbölyded felesége rosszalló pillantásai közepette.

Égzengés és fapadló

Égzengés és földindulás, a zaj fülsüketítő. Mint az utasszállító repülőgép turbinája a motortérben hallgatva. Szélsebesen forog a henger, az anyag engedelmeskedik, megadja magát, porrá válik és eltűnik egy hatalmas feneketlen zsákban, mintha hat ördög lapátolná be egyszerre, gyorsított felvételen. Sok éves szakértelem mozdul meg az agyközpont operátor szegletében, parancsok futnak a hosszú idegszálakon a kéz izmainak receptoraiba, hogy aztán leheletfinom kitérésekkel megmozduljanak az ízületek.

Zoknis kísértetek

A nagymutató lassan kúszva éri el a 12-t, a szobában tapintható a félhomály, az árnyékok ijesztően megnyúlnak a beszűrődő fényben, a bútorok néha furcsán nyekkennek, mintha egy láthatatlan kéz lökdösné őket. Mélán ülök a fotelben, erőtlenül lóg a kézfejem a kopott könyöklőről, még jó hogy a poharat az előbb letettem.

Táncoló tuják

Eolhárfaként muzsikálnak a kémények, a mély bőgő hangok hosszasan, kísértetiesen huhognak. Valahol egy rosszul bezárt ablakot rezegtet a vad tavaszi szél, amott üveg csörömpöl, ágak pattogását hallom, amint a ház előtti lombtalan fákat tépázza a vihar. Letört gallyak landolnak puffanva a parkoló kocsik tetején.

A perzsa futó

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy varázs-szőnyeg, egy szép perzsa futó, azaz nem csak volt, hanem megvan most is, hiszen naponta végig megyünk rajta, a lakásunk központi helyén díszeleg. Nem a legfiatalabb darab, de még tartja magát, és varázserejével még elrepít ahová csak akarom.

Rendetlen konnektorok

Kitt és katt. Flegmán lökjük fel a villanykapcsolót és lőn világosság, vagy renyhén heverünk az új design pamlagunkon a nappaliban, várva, hogy valaki behozza a sörünket, miközben magától értetődően nyomkodjuk a házimozi távirányítóját. A hétvégén, vagy a szabadnapon fogjuk az elektromos barkácsszerszámot, és szanaszét vágjuk a nagyi kredencét, hogy aztán sok kicsi éjjeliszekrény legyen belőle.

Csokinyukilás

Egyszer a Mikulás sétálgat az erdőszélen, éppen pihenő idejét tölti, a nagy Karácsonyi rumlinak, meg a farsangi vigasságoknak már se híre se hamva. Egy hosszabb szabadságot vett ki, lejött ide Délre és most egy kicsit álmodozik, csak úgy, kint a jó levegőn. Hallgatja a madarak trilláját, melyből Lapp-földön bizony elég nagy a hiány.

Böjti szelek

Ding-dong, bing-bang, kling-klang, blang blang blang..., bling bling bling..., Átszellemülten hallgatom a szélcsengő hangját, valami furcsa, nem e világi atmoszférát teremt. A ritmus egyenetlen, nem kiszámítható, ahogy épp a szél fordul és a huzat átleng a lakáson a nyitott ajtókon, ablakokon keresztül. Ez a ritmustalan ritmus adja a misztikáját, mintha egy kapu lenne valamely másik dimenzió felé.

Konstrumánia

Budapest, Őrs Vezér tér, délelőtt, fél tíz. A forgalom telített, araszolás, aztán a lámpák ritmusára némi nekilódulás. A gyalogosforgalom zömét az érkező metró és HÉV önti, hangyasorok menetelnek látszólag értelmetlenül, aztán itt ott tömörülnek és határozott irányokat vesznek. A túloldalon éppen két űrhajó száll le, az egyik lapos gyűrű alakú a másik leginkább egy háromlábú kerti grillsütőre emlékeztet.

Heppi bőrsz déj...

Szinte rázuhan a városra az este, míg hazafelé tartok, a lámpák villózva gyúlnak sorra. Fáradtan és kedvetlenül botladozom, a szatyor szinte húzza a karom. Hosszú volt a nap. Ez a vacak cipő is szorít, úgy látszik a bütyköm rendetlenkedik. Hiába, nem vagyok már húsz éves, amikor tíz óra kubikolás után, még végig táncoltam az éjszakát.

Kísérlet

1. A ketrecemre nem panaszkodom, már megszoktam a dimenzióit. Igazán hálás lehetek, hogy ebben az életprogramban részt vehetek. Az egész úgy van preparálva, hogy nem látszik semmilyen rács, zár, vagy elkülönítő konstrukció. Zseniálisan van megalkotva, belülről egy erősen elhasznált középpolgári lakásnak látszik, pedig egy nagyon fontos kísérlet színtere.

Enterprise űrhajó és a pörkölt küldetés

A visszaszámlálás elindult, az irányító panel előtt állok, szememet a a színesen világító ikonokra függesztem, minden adat a rendelkezésemre áll. Az ujjamat végigfuttatom a terminál tükörsima üvegfelületén és apró érintésekkel beállítom a paramétereket. Mozdulataimra halk sípolások igazolnak vissza, végül megérintem a startjelet.

Tavaszi zsongás

Huuú, fene essen a szúrós, goromba fajtájába, most mind összevérezte a kezem! Pedig már a régiek is megmondták, hogy nincsen rózsa..., de hát férfi embör nem maszatol, holmi kesztyűben dudálás, meg kényeskedés nem helyénvaló. Itt kemény kézzel kell bánni az ügyfelekkel a teljes fazonírozás végett. Ez a rózsatő teljesen megérett a drasztikus visszavágásra.

80 centi könyv

Rettentő bambán bámultam a bácsira, ahogy peckesen előadta a kívánságát. Még kacsintott is hozzá egy huszárosat. Az első meglepetés után a bokámtól indult felfelé az egyre feszítő kacaj, a fejemhez érve aztán kis híján kitört. Vigyor buborékok futkároztak le és föl a bőröm alatt, hevesen ostromolva a nevető izmaimat. Ilyet még addigi rövid életemben nem hallottam, a legütődöttebb haveromtól sem.

Makk ász

Utolsókat rúgja a tél, maholnap kitör a tavasz. Kint zuhog az eső, sivít a szél, a hőmérő még bőven tíz fok alatt. Kell, hogy legyen némi átmenet a havazás után, mert csak úgy nincs pofája hirtelen kitavaszodni az időnek, szereti kéretni magát. Bent a jó meleg szobában üldögélek és egy pakli régi kártyacsomagot babrálok.

Öreg szekrény nem vén szekrény

Szerényen álldogált a sarokban, mondhatnám szégyenlősen. Mozdulni nem nagyon volt kedve, félszegen és szorongva meredt maga elé. Egész figurája sötét volt, szinte fekete, mintha gyászolt volna valamit, vagy valakit, talán az eddigi életét, vagy valami furcsa szektás elkötelezettségből viselné a komor külsőt.

Forró nyomon

Az események minden kis részletére emlékszem, az adrenalin szintem felszökik, ahogy felidézem a történet mozzanatait. Régóta készültem a dologra, a nagy leszámolásra. Pontosan végiggondoltam, hogyan és miképpen fogom végrehajtani, mert már semmi más kiutat nem láttam, csak a totális megsemmisítést.

Hűhó

Nagy itt a hűhó, lágy gitárzenére pilinckáznak lefelé tömegesen a hópihék, a szinkron szinte tökéletes. A dob kellő szekvenciával megtámasztja és hozza a szinkópákat, lelkem rejtett üregei átszellemülten rezonálnak. Ülök a gépemnél a jó meleg szobában és megkísérlem leírni a leírhatatlant, ezt a fehér csodát ezt a tündérországot.

Ilyen a nájlon box

Állok a szorítóban, próbálom tartani magam, karjaimat felemelem, tovább kell küzdenem. Lépésről lépésre nyomulok előre, egyik sikeres akció a másik után, de érzem erőm elfogy, lankadok. Megtántorodom, térdeim megrogynak.

Zsiráf az előszobában

Szinte derékszögben tűz a nap, a levegő vibrál, a bennszülött kísérők az akácia árnyékába húzódtak a terepjáró mellé. Állok a sátor előtt, és távcsővel figyelek egy csordát. Jobb felől hiénakutyák ugatása hallik, talán beteg antilopra leltek, már a keselyűk is kilesték a jövendő koncot.

A kristálykocsonya legendája

Óvatosan mozgok a sötétben, lámpát nem használhatok, nehogy valaki észrevegyen. A hatalmas kétszárnyú faajtón még át kell jutnom, de félek, hogy a régi vasalat nyikorog. Óvatosan préselem át magam az ajtó résén. Izgatottságom fokozódik.

Varrógép a szekrényen

Zökkent még kettőt halkan, aztán a csodálatos szerkezet megállt örökre. A kerék fordulata félbemaradt, a tű megrekedt a felső holtponton, fénye hidegen ragyogott. A finoman kidolgozott himbák és rudazatok olajozottan csúsztak a végső pozícióba és nem mozdultak többé.

Álmatlan délelőttök

Próbálom számolni a bárányokat, de állandóan elugrálnak a szemem elől, megnyugvás helyett jól felhúzom magam. Így nem lehet aludni, pedig a székem kényelmes. Nem a legújabb design, valami hivatali selejtezésből jött az íróasztallal együtt, fillérekért (már nincs is fillér!), újrakárpitoztam és a magam kedvére formáltam.

Hullámzó asztal

Mint a Tiszalöki Vízlépcső, vagy Chichén Itzá teraszai álltak az összetolt, több részben megterített asztalkák, hogy elegendő hely legyen a púpozott étkes tálaknak, az itt-ott feldőlt poharaknak, a maszatos tányéroknak, meg a sáskahadnak, akik ismét és látható élvezettel gyűrték be szájukon családi konyhánk csúcstermékeit.

Megszólal a hatlövetű

A nyugdíjas mesterlövészek élvezetével húzom végig a tisztítórongyot a hidegen csillogó acélon, figyelem ahogy a fény játszik a fémen. Fantasztikus dolog egy ilyen hatlövetű, illik egy férfi kezébe. A szemem sarkából figyelem a fejleményeket.