Az álom még keveredik a valósággal, lassan befejezem a repülést a zöld folyó felett, lopva körözök kicsit, még látom a felejthetetlen naplementét, de valami kényszerít, hogy átlépjem az ötödik dimenzió határát. Nehezen eszmélek, az egyik felem még visszahúz a folyóhoz a naplementékhez és napkeltékhez a gyönyörű zöld burjánzáshoz és az örökmozgó, zajongó madárvilághoz, a holtág szagához. A valóság azonban az, hogy reggel van, és első nap a nyaralásunk óta, hogy saját ágyamban ébredek.
