Megilletődve, megkönnyebbülve és hulla fáradtan állunk a karácsonyfa fénylő aurájában, mint maratoni futó aki végre belihegett a célba, és utolsó erejével még ünneplőbe is öltözött. Az elektromos gyertya fénye világítja meg az áhítattól párás szemeinket, ahogy körbe álljuk a legszebb ruhájába öltöztetett fenyőt, a bejglisütéstől vérhólyagos kezeink önkéntelenül is keresik egymást. Bágyadt lelkesedéssel intonálgatunk egy ideillő dalt, szemünk beleréved a gyertyák fényébe.
Csengettyű szól, meg a telefonokon az SMS üdvözletek jelzése, angyal száll át a helyiségen, majd mindenki vadul nekiesik az ajándékoknak. Ez itt a szeretet ünnepe, és origója, gyerekkorunk óta ebben szocializálódunk, ebben csúcsosodik ki minden év fináléja. Hívő embernek, ez Jézuska születésnapja, másoknak a Télapó eljövetele, de annyira általános kulturális társadalmi szokássá vált, hogy vallásoktól és világnézettől függetlenül is szinte egységesen ünnepeljük. A belső tartalomban, a lelkületben talán vannak különbségek, de a szeretet jelszavában és a formai megjelenésben alig. A karácsonyfa egységesen az ünnep
tárgyiasult jelképe. Az előkészületek legfontosabb mozzanata tehát a megfelelő fenyőfa beszerzése, mely hagyományosan és lehetőleg a hímneműek feladata. Nagyon fontos tényező a fa mérete. Nagy családoknál általában a magas fát keresik, az sem baj, ha a mennyezetnek ütközik a vége. Egyedülállók, vagy idősebbek, szűkebb pénztárcával rendelkezők, néhány szeretettel feldíszített fenyőággal ünnepelnek. Mindezt, a lakás többnyire legszebb, leglátványosabb pontján helyezzük el, például a nappali valamelyik jól látható, védettebb sarkában. Nem taglalom itt a fenyőfa talpának felhelyezése körüli gyakran véres eseményeket, így rátérnék a legszebb és legizgalmasabb feladatra a díszítésre. Gyerekkoromban persze minden titokban történt, mert nekünk kicsiknek, az angyalkák hozták a fát is, az ajándékokat is, valahogy átcibálva az ablakon keresztül, úgyhogy nem tört el egyetlen üvegdísz sem. Ettől teljesen leültünk. Emlékszem egyszer földbe gyökerezett a lábam, és megnémultam, mert a valódi angyalt is láttam földig érő fehér ruhába kimenni az ajtónkon, ahogy az anyám kikísérte. Az arcát fehér fátyol takarta, de gyönyörű hosszú 
hullámos haja volt. Később tudtam meg, hogy egy rokon nagylány öltözött be. Húúúúú, de frankón bevettem, pedig szárnya sem volt! A tündöklő karácsonyfa pedig ott állt, mint a leggyönyörűbb valami, akkor még igazi gyertyák táncoló, lobogó fényével. Akkoriban divat volt, hogy a feldíszített fára, még úgynevezett angyalhajat is szórtak, mely tulajdonképpen hosszú vékony üvegszálak laza halmaza volt, és fantasztikusan légies látványt nyújtott. A szúrós volta miatt aztán kiment a divatból, helyette fényes műanyag rojtokat árulnak jelenleg ezen a néven, de ez már nem az igazi. Aztán napjainkban a fenyőfa díszítés is trendi kérdés lett, azt is „dizájnolják” magukat nagyra tartó stylistok. A fenyőfa öltöztetésben már divatszínek vannak, mint egy fürdőruha kollekcióban, pedig ez egy nagy fokú marhaság. Igaz ugyan, hogy egyes nagy cégek a vállalat színeit értelemszerűen megjelentetik a karácsonyfán a reklámanyagokban, de ez 
mégiscsak egy igazi népművészet. A népművészet pedig sohasem kimódolt, vagy mesterkélt, van egy természetes esztétikai evolúciója. A szépet megtartják, a nem szép lekopik. Két kézzel fogom a fejem a szörnyülködéstől amikor például tiszta lila, vagy mondjuk egységes narancssárga, vagy bármilyen masnikat látok végig a fán, hozzá például padlizsán színű gömböket. Lehet, hogy nagyon választékos, csak éppen rettentően fantáziátlan. Én azt szeretem, ha egy karácsonyfán böngészni lehet a különféle díszeket, és megkeresni az ágak közt rejtőző különleges figurákat. Amikor a díszítők személyisége is megjelenik apró ötletekkel, kedvességekkel, esetleg saját kezűleg készült díszekkel.
Csengettyű szól, meg a telefonokon az SMS üdvözletek jelzése, angyal száll át a helyiségen, majd mindenki vadul nekiesik az ajándékoknak. Ez itt a szeretet ünnepe, és origója, gyerekkorunk óta ebben szocializálódunk, ebben csúcsosodik ki minden év fináléja. Hívő embernek, ez Jézuska születésnapja, másoknak a Télapó eljövetele, de annyira általános kulturális társadalmi szokássá vált, hogy vallásoktól és világnézettől függetlenül is szinte egységesen ünnepeljük. A belső tartalomban, a lelkületben talán vannak különbségek, de a szeretet jelszavában és a formai megjelenésben alig. A karácsonyfa egységesen az ünnep
tárgyiasult jelképe. Az előkészületek legfontosabb mozzanata tehát a megfelelő fenyőfa beszerzése, mely hagyományosan és lehetőleg a hímneműek feladata. Nagyon fontos tényező a fa mérete. Nagy családoknál általában a magas fát keresik, az sem baj, ha a mennyezetnek ütközik a vége. Egyedülállók, vagy idősebbek, szűkebb pénztárcával rendelkezők, néhány szeretettel feldíszített fenyőággal ünnepelnek. Mindezt, a lakás többnyire legszebb, leglátványosabb pontján helyezzük el, például a nappali valamelyik jól látható, védettebb sarkában. Nem taglalom itt a fenyőfa talpának felhelyezése körüli gyakran véres eseményeket, így rátérnék a legszebb és legizgalmasabb feladatra a díszítésre. Gyerekkoromban persze minden titokban történt, mert nekünk kicsiknek, az angyalkák hozták a fát is, az ajándékokat is, valahogy átcibálva az ablakon keresztül, úgyhogy nem tört el egyetlen üvegdísz sem. Ettől teljesen leültünk. Emlékszem egyszer földbe gyökerezett a lábam, és megnémultam, mert a valódi angyalt is láttam földig érő fehér ruhába kimenni az ajtónkon, ahogy az anyám kikísérte. Az arcát fehér fátyol takarta, de gyönyörű hosszú hullámos haja volt. Később tudtam meg, hogy egy rokon nagylány öltözött be. Húúúúú, de frankón bevettem, pedig szárnya sem volt! A tündöklő karácsonyfa pedig ott állt, mint a leggyönyörűbb valami, akkor még igazi gyertyák táncoló, lobogó fényével. Akkoriban divat volt, hogy a feldíszített fára, még úgynevezett angyalhajat is szórtak, mely tulajdonképpen hosszú vékony üvegszálak laza halmaza volt, és fantasztikusan légies látványt nyújtott. A szúrós volta miatt aztán kiment a divatból, helyette fényes műanyag rojtokat árulnak jelenleg ezen a néven, de ez már nem az igazi. Aztán napjainkban a fenyőfa díszítés is trendi kérdés lett, azt is „dizájnolják” magukat nagyra tartó stylistok. A fenyőfa öltöztetésben már divatszínek vannak, mint egy fürdőruha kollekcióban, pedig ez egy nagy fokú marhaság. Igaz ugyan, hogy egyes nagy cégek a vállalat színeit értelemszerűen megjelentetik a karácsonyfán a reklámanyagokban, de ez mégiscsak egy igazi népművészet. A népművészet pedig sohasem kimódolt, vagy mesterkélt, van egy természetes esztétikai evolúciója. A szépet megtartják, a nem szép lekopik. Két kézzel fogom a fejem a szörnyülködéstől amikor például tiszta lila, vagy mondjuk egységes narancssárga, vagy bármilyen masnikat látok végig a fán, hozzá például padlizsán színű gömböket. Lehet, hogy nagyon választékos, csak éppen rettentően fantáziátlan. Én azt szeretem, ha egy karácsonyfán böngészni lehet a különféle díszeket, és megkeresni az ágak közt rejtőző különleges figurákat. Amikor a díszítők személyisége is megjelenik apró ötletekkel, kedvességekkel, esetleg saját kezűleg készült díszekkel.Állunk hát a trendetlen, tarkabarka, gagyi angyalhajas fánk körül, fényében és egymás szeretetében fürödve, így kívánok mindenkinek boldog, békés, áldott Karácsonyt!
2009. december 24.
