Együttérzéssel bámulom a mérgezett egerek módjára, látszólag kaotikusan rohangáló humanoidokat, amint egyik üzletajtón be a másik áruházajtón pedig kifelé igyekszenek tömegesen, különféle batyukkal, csomagokkal vészesen megpakolva. Aztán futtában elhaladnak a köztereken sűrűn felállított ponyvasátrak és deszkabódék között és még jó néhány ígéretesnek látszó holmit rábiggyesztenek az amúgy is tetemes pakkjukra. A kereskedők szirén éneke is rásegít néhány lapáttal az eredményes üzletre.
Talán valami fertőzés, vagy mentális őrület terjed világszerte, mert a médiában is erre a beszerzési tömeghisztériára buzdítanak Karácsony címén. A loholás közben elkapok egy egy földöntúli tekintetet, melyekben valami furcsa átszellemülést, sóvársággal kevert harci elszántságot, és kevéske pénzcsillogást vélek felfedezni. Elvétve látok, olyan pénznyerő
automata, alias félkarú rabló arcú alakokat is, akiknek folyamatosan csörögve pörögnek a szemeik, és minden lépésnél összekoccannak a bankkártyák a zsebükben, amint kimásznak a flancos verdájukból. Ők persze a csomagtartót nyomják tele a drága holmikkal, melyet prózai módon ajándéknak neveznek. Merő szeretetbe, meg fényes fenyőfás papírba vannak göngyölve azok a csillogó fuxok és brillek. Azonban, ebben az ünnepi spartakiádban, fajra, nemre, életkorra és bőrszínre való tekintettel sem nagyon látok különbséget, leszámítva a karon ülő csecsemőket, de még csak anyagi helyzetet illetően sem. A szegény a kicsiért és kevésért fut, a tehetős, meg a nagyért és sokért, de a hajtóerő ugyanaz. Boldogan megadni valakinek azt a kis toronyórát láncostul, vagy éppen lánc nélkül. Ez utóbbi, most ebben az általánosan szűkösebb gazdasági helyzetben egy kissé gyakoribb. Na, nem baj, majd jövőre vagy azután, kerül még arra lánc is, esetleg aranyból. Ezért vannak különféle méretű és árú toronyórák a kínálatban, a legolcsóbb a kínai. Összességében tehát, muszáj valami csodás ajándékhalomnak kerülni a karácsonyfa alá, 
mert így tudjuk igazán kimutatni a szeretetünket. Hát persze az nagy baj, ha csak így tudjuk, de most nem kívánok moralizálni és hiába is mondanám, hogy a szeretetet nem lehet megvásárolni. Minden esetre a különféle termékek, mint ajándéktárgyak egymást túllicitálva versengenek az ünneplők kegyeiért, hogy érezzék a megajándékozottak a feléjük áradó érzéseinket. A gyerekek majd mindebből, csak a varázslatos és mesés boldogságot érzik, de addig is számolják, hogy hányat kell addig aludni. A levelet a Jézuskának, Télapónak, angyalkáknak, meg ki miben hisz már e mailben, SMS ben, vagy remegő kézzel írt kockás irkalapon már rég elküldték. A kívánságok sora többnyire a kornak megfelelően, a maci és a baba mellé egy elektromos kütyü, a csatahajó mellé egy mobiltelefon is igényeltetik. Egyes laptop gyártók, már az óvodásokra is gondolnak, méghozzá nagy színválasztékban. Gyerekkoromban én is megköveteltem a magam villany vonatát, mely még Karácsony után is hetekig ott kanyargott a fotelek és az asztal lábai alatt, kerülgetve a világító elemes géppisztolyt, hogy a haverokkal nagy csatákat vívjunk majd az iskolai szünetben. Az ajándékoknak aztán megvan az egyéni története, és az a tulajdonsága, hogy egy idő után felhalmozódnak. A szépen és gondosan megterveztetett és berendezett lakásunk polcai és vitrinjei a hosszú évek során 
egyre másra megtelnek különféle használható és eleve haszontalan holmikkal csecsebecsékkel. Némelyikről már nem is tudjuk, kitől kaptuk. Kezdünk hasonlítani egy perzsa kirakodó vásárhoz, pedig az ajándékba kapott dolgaink másik nagy része, a ruhaneműk már részben el is koptak. Egy idő után erőt veszünk a lelkünkön, szelektálva rendet kell csinálnunk. Továbbadjuk kincseinket, vagy visszaadva a természetnek, mondjuk, lomtalanításkor, megtartva az érzelmileg és értékben is fontos darabokat. Az ajándékba kapott, vagy adott sütő, hűtőszekrény is elromlik egyszer, helyet és lehetőséget adva egy új ajándékozásnak, egy új toronyórának, esetleg éppen lánc nélkül.
Talán valami fertőzés, vagy mentális őrület terjed világszerte, mert a médiában is erre a beszerzési tömeghisztériára buzdítanak Karácsony címén. A loholás közben elkapok egy egy földöntúli tekintetet, melyekben valami furcsa átszellemülést, sóvársággal kevert harci elszántságot, és kevéske pénzcsillogást vélek felfedezni. Elvétve látok, olyan pénznyerő
automata, alias félkarú rabló arcú alakokat is, akiknek folyamatosan csörögve pörögnek a szemeik, és minden lépésnél összekoccannak a bankkártyák a zsebükben, amint kimásznak a flancos verdájukból. Ők persze a csomagtartót nyomják tele a drága holmikkal, melyet prózai módon ajándéknak neveznek. Merő szeretetbe, meg fényes fenyőfás papírba vannak göngyölve azok a csillogó fuxok és brillek. Azonban, ebben az ünnepi spartakiádban, fajra, nemre, életkorra és bőrszínre való tekintettel sem nagyon látok különbséget, leszámítva a karon ülő csecsemőket, de még csak anyagi helyzetet illetően sem. A szegény a kicsiért és kevésért fut, a tehetős, meg a nagyért és sokért, de a hajtóerő ugyanaz. Boldogan megadni valakinek azt a kis toronyórát láncostul, vagy éppen lánc nélkül. Ez utóbbi, most ebben az általánosan szűkösebb gazdasági helyzetben egy kissé gyakoribb. Na, nem baj, majd jövőre vagy azután, kerül még arra lánc is, esetleg aranyból. Ezért vannak különféle méretű és árú toronyórák a kínálatban, a legolcsóbb a kínai. Összességében tehát, muszáj valami csodás ajándékhalomnak kerülni a karácsonyfa alá, mert így tudjuk igazán kimutatni a szeretetünket. Hát persze az nagy baj, ha csak így tudjuk, de most nem kívánok moralizálni és hiába is mondanám, hogy a szeretetet nem lehet megvásárolni. Minden esetre a különféle termékek, mint ajándéktárgyak egymást túllicitálva versengenek az ünneplők kegyeiért, hogy érezzék a megajándékozottak a feléjük áradó érzéseinket. A gyerekek majd mindebből, csak a varázslatos és mesés boldogságot érzik, de addig is számolják, hogy hányat kell addig aludni. A levelet a Jézuskának, Télapónak, angyalkáknak, meg ki miben hisz már e mailben, SMS ben, vagy remegő kézzel írt kockás irkalapon már rég elküldték. A kívánságok sora többnyire a kornak megfelelően, a maci és a baba mellé egy elektromos kütyü, a csatahajó mellé egy mobiltelefon is igényeltetik. Egyes laptop gyártók, már az óvodásokra is gondolnak, méghozzá nagy színválasztékban. Gyerekkoromban én is megköveteltem a magam villany vonatát, mely még Karácsony után is hetekig ott kanyargott a fotelek és az asztal lábai alatt, kerülgetve a világító elemes géppisztolyt, hogy a haverokkal nagy csatákat vívjunk majd az iskolai szünetben. Az ajándékoknak aztán megvan az egyéni története, és az a tulajdonsága, hogy egy idő után felhalmozódnak. A szépen és gondosan megterveztetett és berendezett lakásunk polcai és vitrinjei a hosszú évek során egyre másra megtelnek különféle használható és eleve haszontalan holmikkal csecsebecsékkel. Némelyikről már nem is tudjuk, kitől kaptuk. Kezdünk hasonlítani egy perzsa kirakodó vásárhoz, pedig az ajándékba kapott dolgaink másik nagy része, a ruhaneműk már részben el is koptak. Egy idő után erőt veszünk a lelkünkön, szelektálva rendet kell csinálnunk. Továbbadjuk kincseinket, vagy visszaadva a természetnek, mondjuk, lomtalanításkor, megtartva az érzelmileg és értékben is fontos darabokat. Az ajándékba kapott, vagy adott sütő, hűtőszekrény is elromlik egyszer, helyet és lehetőséget adva egy új ajándékozásnak, egy új toronyórának, esetleg éppen lánc nélkül.2009. december 20.
