Oldalak

Cserebogár

Mélán fekszem a gyűrött párnáim között, a rádióból és a szekrényből halkan szól egy halványlila blúz. Kint süt a nap, de tudom, hogy hideg van, a mennyezeten már egy árva őszi légy sem foglalatoskodik. Nehezen mozdulok, az izzadtságtól rám tapadt minden réteg textil, a levegőt nagy nehézségekkel szedem, a tüdőm sípol mint az Aquincumi víziorgona. Úgy érzem magam mint egy óriási cserebogár, mikor a hátára fordítják. Talpra állni nem tud, csak kapálózik, tehetetlenül.

- Cserebogár, sárga cserebogár
Nem tudom, a mai gyerekek látnak-e ilyet? Talán vidéken. Igazából májusi, júniusi estéken rajzanak úgy háromévente ezek az érdekes rovarok, iskolából hazafelé tömegesen ráztuk le őket az útszéli fákról, egy időben gyűjtöttük őket vödörszámra, valami iskolai akcióban, némi pénzt is kaptunk érte, mert amúgy kártékonyak. Nagy költőnk, Petőfi Sándor is megemlékezik róluk, közismert refrénjeként a Szülőföldemen című versének:
- Cserebogár, sárga cserebogár
Szóval fekszem mint az említett szerencsétlen rovar, még csak nem is
kapálózom, ahhoz nincs elég erőm, hogy a palacsintából félkézzel kinyomjam a lekvárt, ez a nyavalya alaposan letepert. Torokkaparászással kezdődött aztán begyulladt az egész légcsövem, tempósan szörtyögök. Kellett nekem kigombolt kabátban rohangásznom a hideg és szeles városban, benőhetett volna már a fejem lágya. Most aztán leshetem a plafont, és tömöm magamba a gyógyszereket, a sok teával. Közben közben azért megpróbáltam kicsit fönt lenni, gondolván hogy már jobban vagyok, de inkább rosszabb lett. Ide ágynyugalom kell, sok türelem, és többször, jól kiizzadni.
Cserebogár, sárga cserebogár
Az erőltetett köhögéstől aztán úgy elfáradok, hogy utána rendszerint álomba merülök. Ébredés után mindig jobban érzem magam, de csak egy kicsit. A nyugalmasabb időszakokban, mint most is, az ölembe húzom a laptopot, valamicskét dolgozom, vagy böngészgetek. Néha felkelek mert muszáj, vagy eszem néhány falatot és elkészítem a teám, ha párom nincs itthon. Talán némi szerencse, hogy ilyenkor kora tavasszal nem szorítanak a megbízások, mint Karácsony előtt, így nyugodtan fetrenghetek tétlen a szaunámban. Szóval az egyik szemem sír a másik meg üveg. Szemüveg.
Cserebogár, sárga cserebogár
Próbálkozom fokozottabban használni a csontbörtönébe zárt kevéske, még működő szürkeállományomat, valami hasznossal kéne tölteni az időt. Olyasmit kéne tenni, amihez nem kell semmit tenni, és a kisujjamat sem mozdítani. Például, kiváló alkalom ez a tervezgetésre, álmodozásra. Ha már én nem, legalább a fantáziám szárnyaljon. Hamarosan jönnek a szép, derűs, meleg tavaszi napok, a legjobb ideje a házépítésnek, lakásfelújításnak, belsőépítészetnek, és a lakberendezésnek. Tágra nyitott ablakoknál fürgén elindulhatnak majd a vakolókanalak, festőhengerek, tapétázókések, és mind ami effektíve szebbé jobbá teheti lakókörnyezetünket. Na, és a kültéri munkák, kertészkedés.
Cserebogár, sárga cserebogár
Na, de normális ember még sem esik csak úgy neki a falnak és a padlónak mint gyerek a tortának, meg kell fontolni azt. Most én is ezt próbálom tenni, és
végiggondolni a részben már régóta várandós, lakással kapcsolatos teendőinket. Először is meg kell szabadulni az itt-ott felgyülemlett lomoktól. Utána jöhetnek például az évekkel elmaradt festések, mint a fürdőszoba felújítása. Persze lehet csempeleverés, a világítás újragondolása és vezetékezése, aztán mehet a falra minden, az új burkolat és a festés. A mosdótálat is kéne korszerűbbre cserélni. De mondhatnám az előszobát, vagy akár a konyhát is, ahova festés előtt új járófelület is kéne.
Cserebogár, sárga cserebogár
Fekszem tehát az izzadságomban vergődve, és fontolgatom a legfontosabb tavaszi teendőket, mint egy felfordított cserebogár. Aki teheti, érdemes egyszer megfigyelni ezt az érdekes nagytestű bogarat, ahogy a hátán fekve küzd szorgalmasan, néha meg meg állva a kapálózásban, talán ilyenkor elmélkedik. Aztán egy idő után rájön, hogy ha az egyik szárnyát megbillenti, akkor átfordulva, szorult helyzetéből ki tud szabadulni. Talán hamarosan én is billenthetek egyet az egyik szárnyamon, és életre kelve felrepülök.
Cserebogár, sárga cserebogár

2010. március 18.