A nap átszűrődik a hézagosan leeresztett redőny résein és tündöklő sávokat rajzol a szobában. A félhomályban állok feszülten, mint egy küzdelemre váró kung-fu harcos, félbehagyott mozdulataim a levegőben lógnak rezzenetlen, figyelek. Fülemet hegyezem mint a hiúz, a sokféle zajból csak a préda neszét próbálom kiszűrni, és minden apró mozgást igyekszem észlelni.
Igen, ekkor megjelenik a lehetséges zsákmány, zümmögve cikázik be a hatókörömbe, majd megállapodik a szekrény oldalán. A távolság ideális, szemeim villámgyorsan fókuszálnak, és lesújtok az összesodort újságpapírral. Ezúttal telitalálat, aléltan hull a földre a nyavalyás. Nagyon elégedett vagyok a végzetes csapásommal, a légy a lábait az égnek emelve, holtan fekszik. Bosszantóak és idegesítőek ezek a kis fekete rovarok. Azon túl, hogy szemtelenül összemászkáljál és irritálják a szabadon hagyott bőrfelületeinket, az ételeinket is behatóan vizslatják, és koszos feltehetően fertőzött lábaikkal mászkálnak szanaszét. És, ha még jobban nem figyelünk lepetéznek, előszeretettel a húsfélékbe, hogy aztán a nyüzsgő kukacokból egy újabb idegesítő nemzedék keljen ki. A legarcátlanabbak akkor mikor alszunk, mert nem tudunk érdemben védekezni csiklandozó érdeklődésük ellen. Létezésük leginkább összefügg a patás háziállatok jelenlétével, hiszen legszívesebben a trágyába helyezik el petéiket, tehát a hagyományos falusi környezet az igazi hazája a legyeknek, onnan jutnak el a városokba is. Ott
viszonylag alacsony a számuk, de ezt csak az tudja becsülni aki élt már vidéken. Az emberiség a történelme során szinte folyamatosan küzd a legyek hadai ellen. A mechanikus eszközök közül a legismertebbek az egzotikus jakfarok, és az egyéb, állati szőrökből készült csapkodó alkalmatosságok, valamint a közismert bőrből, fából, majd műanyagból készülő légycsapó, és az újságpapír. Utóbbiak hátránya, hogy esztétikusan odakeni a legyet az adott felületre és jó reflexeket igényel. A kémiai eszközök sora sokkal terjedelmesebb. Gyermekkoromból ismertek a furcsa üvegharangocskák, melyeknek cukros-ecetes-vizes tartalma vonzotta utolsó halálos fürdőre, nem csak a legyeket. A másik közismert nosztalgikus eszköz a légypapír volt, mely egy kis dobozkában rejtőző, természetes (BIO) anyagokból álló ragaccsal bekent papírcsík felcsévélve. A doboz kinyitása után a kis madzag meghúzásával a papírcsík letekeredett, úgy 60-70 cm 
hosszúságban és az egészet a mennyezetre, vagy többnyire a csillárra akasztották, ahol a legyek szívesen lebzseltek, és erre aztán szépen ráragadtak. Na, de jött a nagy modern korszak a csodálatos vegyületeivel, mérgeivel, és úgy gondoljuk, most aztán uralmunk alá hajtottuk az egész világot. Hát egy hatalmas túróst! Inkább jól össze-vissza mérgezünk mindent. Ilyen rovarspray meg olyan riasztópor, meg super-killer, rovarkövetős extrabonyolult sohalenembomló molekula és felsorolni is sok társai. Ha ilyet befújok a hálószobába egy nyavalyás döngicsélő, impertinens légy miatt, hát én pusztulok el szépen lassan, de először is a szörnyű bűze miatt teszem égnek a talpam. Nemrég újra eszembe jutott a régi légypapír, ugyanis ezek a kis galádok módszeresen összepöttyözték a csillárventilátor lelógó fehér színű kapcsoló gombját. Próba szerencse, megyek a háztartási boltba, hát lássatok csudát ismét lehet kapni, szinte fillérekért. Teljesen BIO, lebomló és környezetbarát. Egyből feltettem a lógó mellé a csillárra és két nap alatt hatot fogott, anélkül, hogy bármilyen zajt-zümmögést is hallottam volna. Na nem mondom, egy design, minimál, fényűzés érzetét keltő enteriőrben veszettül pöszén néz ki, de ha vendégek jönnek, előtte levesszük.
Igen, ekkor megjelenik a lehetséges zsákmány, zümmögve cikázik be a hatókörömbe, majd megállapodik a szekrény oldalán. A távolság ideális, szemeim villámgyorsan fókuszálnak, és lesújtok az összesodort újságpapírral. Ezúttal telitalálat, aléltan hull a földre a nyavalyás. Nagyon elégedett vagyok a végzetes csapásommal, a légy a lábait az égnek emelve, holtan fekszik. Bosszantóak és idegesítőek ezek a kis fekete rovarok. Azon túl, hogy szemtelenül összemászkáljál és irritálják a szabadon hagyott bőrfelületeinket, az ételeinket is behatóan vizslatják, és koszos feltehetően fertőzött lábaikkal mászkálnak szanaszét. És, ha még jobban nem figyelünk lepetéznek, előszeretettel a húsfélékbe, hogy aztán a nyüzsgő kukacokból egy újabb idegesítő nemzedék keljen ki. A legarcátlanabbak akkor mikor alszunk, mert nem tudunk érdemben védekezni csiklandozó érdeklődésük ellen. Létezésük leginkább összefügg a patás háziállatok jelenlétével, hiszen legszívesebben a trágyába helyezik el petéiket, tehát a hagyományos falusi környezet az igazi hazája a legyeknek, onnan jutnak el a városokba is. Ott
viszonylag alacsony a számuk, de ezt csak az tudja becsülni aki élt már vidéken. Az emberiség a történelme során szinte folyamatosan küzd a legyek hadai ellen. A mechanikus eszközök közül a legismertebbek az egzotikus jakfarok, és az egyéb, állati szőrökből készült csapkodó alkalmatosságok, valamint a közismert bőrből, fából, majd műanyagból készülő légycsapó, és az újságpapír. Utóbbiak hátránya, hogy esztétikusan odakeni a legyet az adott felületre és jó reflexeket igényel. A kémiai eszközök sora sokkal terjedelmesebb. Gyermekkoromból ismertek a furcsa üvegharangocskák, melyeknek cukros-ecetes-vizes tartalma vonzotta utolsó halálos fürdőre, nem csak a legyeket. A másik közismert nosztalgikus eszköz a légypapír volt, mely egy kis dobozkában rejtőző, természetes (BIO) anyagokból álló ragaccsal bekent papírcsík felcsévélve. A doboz kinyitása után a kis madzag meghúzásával a papírcsík letekeredett, úgy 60-70 cm hosszúságban és az egészet a mennyezetre, vagy többnyire a csillárra akasztották, ahol a legyek szívesen lebzseltek, és erre aztán szépen ráragadtak. Na, de jött a nagy modern korszak a csodálatos vegyületeivel, mérgeivel, és úgy gondoljuk, most aztán uralmunk alá hajtottuk az egész világot. Hát egy hatalmas túróst! Inkább jól össze-vissza mérgezünk mindent. Ilyen rovarspray meg olyan riasztópor, meg super-killer, rovarkövetős extrabonyolult sohalenembomló molekula és felsorolni is sok társai. Ha ilyet befújok a hálószobába egy nyavalyás döngicsélő, impertinens légy miatt, hát én pusztulok el szépen lassan, de először is a szörnyű bűze miatt teszem égnek a talpam. Nemrég újra eszembe jutott a régi légypapír, ugyanis ezek a kis galádok módszeresen összepöttyözték a csillárventilátor lelógó fehér színű kapcsoló gombját. Próba szerencse, megyek a háztartási boltba, hát lássatok csudát ismét lehet kapni, szinte fillérekért. Teljesen BIO, lebomló és környezetbarát. Egyből feltettem a lógó mellé a csillárra és két nap alatt hatot fogott, anélkül, hogy bármilyen zajt-zümmögést is hallottam volna. Na nem mondom, egy design, minimál, fényűzés érzetét keltő enteriőrben veszettül pöszén néz ki, de ha vendégek jönnek, előtte levesszük.Minden esetre már tudom, mitől döglik a légy!
2009. május 27.
