Szinte az emberré válásunk óta, viselünk valamilyen kisebb nagyobb öltözetnek nevezhető göncöt magunkon, az egyenlítőtől észak felé haladva egyre többet és több rétegben, egyre melegebb anyagokból. Sajnos amit viselünk, az idővel el is piszkolódik, úgy kívül, mint belül. Talán a legsötétebb középkort leszámítva, valamilyen módon minden időben, rendszeresen tisztogatták az emberek a viseletüket, ha máshogy nem, hát térdig a patakban állva, mángorlóval verték ki belőle a koszt. Még az őserdei bennszülöttek is alkalmanként kilötykölik az Amazonasban az ágyékkötőjüket, aztán kiterítik a napra, hogy az esti randira már a toalettjük ismét rendben legyen. Nekünk sincs más dolgunk, mint a csodás mosógépünkből kihalászni a nyirkos rucikat és valahogy megszárítani őket. Tehetnénk ezt sokféleképpen. Tábortűz köré kiaggatva, napon mint a természeti népek, vagy ahogy vidéken a nagyanyámnál a hosszú szárítóköteleken. Ezek a hagyományos szárítási módok évszázadok, sőt évezredek óta tartják magukat, de az urbánus élet, beindította a ruhaszárítás technológiájának evolúcióját. A polgári tömblakások korlátozott kiterjedése miatt a kertek és udvarok hiányában, leginkább az alapterületen belül kellett megoldásokat találni a ruhaszárításra. Voltak ugyan próbálkozások a kollektív megoldásokra, a soklakásos házak közös mosókonyhája mellet tágas szárítóhelyiséget kialakítva, vagy a mosónővel mosatott aki megengedhette magának, de a szárítás technológiája minden esetben hasonló. A különleges, igazán városi fejlesztésű megoldás a fregoli lett, mely egyszerű és zseniális. Olyannyira kézenfekvő és nagyszerű, hogy nem igen sikerült túlszárnyalni, ezt az igazi, fakeretes, zsinórral a mennyezetig húzható, majd ott rögzíthető szárító alkalmatosságot. Teregetéshez szépen leengedjük szemmagasságba, így erőlködés nélkül megrakhatjuk, majd a zsinórral a mennyezetig húzzuk, ahol a ruhák az amúgy is felszálló melegebb levegőben egyenletesen és hamar megszáradnak. A régi építésű nagy belmagasságú polgári lakásokban volt csak igazán optimális. Voltak, és vannak is próbálkozások fából, fémből, műanyagból gyártott szárító szerkezetekkel, melyek összecsukhatók, hordozhatók, és kétségtelenül praktikusak és a különféle áruházakban nagy
választékban kaphatók, az igazi klasszikus azonban továbbra is a fregoli. Meg kell azonban említenünk a ruhaszárítás fejlődésének technikai csúcsát, a szárítógépeket és a szárítós mosógépeket. Ragyogó szerkezetek, nekünk is volt ilyen, és bizonyos körülmények esetén még szükséges is, ahol nagy tömegben kell szárítani mosott textileket, melyre a nagy szárítógépek kiválóan alkalmasak. Komoly hátrányuk, hogy sok energiát fogyasztanak. A szárítós mosógépek nem tudnak nagy mennyiségű ruhát kezelni, de, ha gyorsan kell valamit tisztítani és szárítani, mert mondjuk hirtelen utazunk, akkor nagyon hasznosak. Ennek ellenére igazán illatosan, és szépen szárítani, a párom szerint, egy jól szellőző helyiségben, csak a fregolin lehet. A miénk, mely közel négy méteres, a régi konyhánkban lóg, amely helyiség most fogadó és vendégszobaként üzemel, de mi csak „kis szalonnak” hívjuk, a berendezés stílusa miatt. Próbáltam tétova kísérletet tenni a mennyezetről lógó stílustalan alkalmatosság megszüntetésére, de kemény ellenállásba ütköztem. Később én is beláttam, hogy a fregoli a legeslegjobb helyen van a kis szalonban, akinek nem tetszik ne nézze.2009. május 23.
