Reflexek

Az álom még keveredik a valósággal, lassan befejezem a repülést a zöld folyó felett, lopva körözök kicsit, még látom a felejthetetlen naplementét, de valami kényszerít, hogy átlépjem az ötödik dimenzió határát. Nehezen eszmélek, az egyik felem még visszahúz a folyóhoz a naplementékhez és napkeltékhez a gyönyörű zöld burjánzáshoz és az örökmozgó, zajongó madárvilághoz, a holtág szagához. A valóság azonban az, hogy reggel van, és első nap a nyaralásunk óta, hogy saját ágyamban ébredek.

Hazaaaa…!

Vidáman serceg a füstölt szalonna darabkákból kiolvadó aranysárga zsír a nyeles serpenyőben. A vágódeszkán előkészítve a durvára szelt hagyma, a kockákra vágott zöldpaprika, közte egy kis hegyes-erős is, és félkarikára aprított füstölt házikolbász vár a sorára. Nyaralásunk utolsó reggelijéhez készülünk, összekaparunk minden maradékot, semmit nem viszünk haza. Letelelt a nyaralás ideje, szép volt, elég volt, már vár az édes kedves otthon.

Cica a szekrényben

Varázslatos, szédült napok voltak, csak úgy úsztunk az időben, és a nap is szikrázóan mellénk szegődött. Görögországi nyaralás kellős közepén voltunk, mi kell ennél több? Az egész egy folyamatos mámor volt, és nem a legrosszabb értelemben, de azért rendszeresen megkóstoltuk a görög tájak jellegzetes termékeit, a retzinát (gyantás gyenge bor), az ouzót (ánizsos párlat) és persze sok mindent amit a vidám társaság és a kedvünk hozott.

Nyári munka

Az izzadtság lassan végigcsorog a halántékomon, az arcomon, le a nyakamon és a csupasz hasamon egyesül a többivel. De mit szépítem, nem csorog, hanem ömlik, mondhatnám patakzik a víz rólam, és másokról is körülöttem. Eszeveszett ez a kánikula, aki teheti ilyenkor az Antarktiszra megy nyaralni egy jó kis kutatóállomásra spirituszlángon hóból teát főzni, vagy északra az eszkimókhoz orrot összedörzsölni a jegesmedveprém alatt.

Összerakósdi

Állok a szoba közepén, ráérősen törölgetem homlokomról az izzadtságot, a nap laposan tűz be a hatalmas ablakon a körülöttem laza rendezettségben heverő csomagokra. Többségében kisebb nagyobb, hosszabb rövidebb hullámpapír dobozok, és egy hengeres valami. Szusszanok egyet. Épp elég volt abba a viszonylag kicsi liftbe beügyeskedni a nagyobb, kétméteres darabokat, aztán felérve ki is kellett rángatni őket onnan, lehetőleg sértetlenül. Az apróbb holmikat már egy rakománnyal sikerült transzportálni.

Parti lét

A béka ijedtében bokán rúgja a sekély vízben sétálgató kócsagot, az meg felháborodásában csapkodva a levegőbe emelkedik, krákog néhány förtelmeset, majd lassan vitorlázva eltűnik a holtági kanyarban. A keszeg tátott szájjal mélán bámulja magát az éppen ott legelésző tükörpontyban, nem érti az egészet, de most amúgy is szomorú, mert az egyik öccse tegnap kapta be a legyet, sajnos egy horoggal együtt. A felkelő nap sugarai laposan verődnek be a Tisza holtági fái közé.

Rácsok

A szememet pihentetem, próbálok messze nézni mint a tengerészek. Nekik persze könnyű mert ott a végtelen víz, és a néha bizonytalan látóhatár, lehet mereszteni a szemeket. Itt lent a polgár városban sokkal bonyolultabb a helyzet, akármerre próbálok tekintgetni, valahol mindig valami belelóg a panorámába, talán csak a Gellért-hegy tetején a szobor fején ülve nem. Szóval nézek kifelé a nyitott ablakon, bámulom a játszi felhőket, számolom a gyors röptű madarakat, nézem a nyári napfényt mely beteríti a szemközti tűzfalakat, és vidáman pirosló tetőket, miközben észre sem veszem, hogy egy rácson bámulok keresztül kifelé.

Ki a virágot szereti

Szemkápráztató szépségek illegetik billegetik magukat a reggeli aranyos fényözönben melyet a felkelő nap fénye vetít szorgalmasan ébredő földünkre. A déli fekvésű gangon, ilyenkor szinte hallhatóan megindul az élet, ahogy a petúniák lassan kitárják szirmaikat az üdvözlésre. Persze tudom, hogy a napkelte, a nappal és az éjszaka relatív, hisz ciklikusan változik, és a földgolyónak mindig van olyan pontja, ahol éppen süt, vagy nem süt a nap. De mi, és a gyönyörűséges növénykéink, mégis mindig újra megéljük a nappali fények magasztos, felemelő, melengető és boldogító érzését.

Uborkaszezon

A halántéklebenyeim berezonálnak a koncentrálástól, hogy lazán valami frappáns és értelmes gondolatcsírát préseljek ki közülük. Itt a nyakunkon a nyári szezon, az iskolai vakáció, a vízparti láblógatás, és kéne egy jó kis húzós cikk, valami, amit önfeledten, vagy éppen kajánul, guvadó szemekkel olvashatnak a nyájasok. Valami habkönnyű témát, hogy ne okozzon gyomorrontást, álmatlan éjszakákat, és meggondolatlan válópert. Nehéz dió most ez valahogy nálam, úgy tűnik apró alkotói válság, vagy kósza gondolatszorulás? Nem ritka mostanában.

Csigaház

Kopp, kopp, bumm, bumm, csitt csatt. Reccs. Már meg sem hallom mi zúg a fejünk felett. Ha igazságos akarok lenni, akkor tulajdonképpen zene ez füleinknek. Persze, messzi földről hozzánk tévedt idegen hihetné, hogy valkűrök nehéz vértezetű csapata vágtat keresztül felettünk harci paripáin, poros padlásunkat használva kifutó pályának, majd a tüzes felhőkbe emelkedve páncéljaikat megszikráztathassák az isteni nap fényében. Don Quijote a búsképű lovag is már heveny a kardjához kapkodott volna, hogy elégtételt vegyen az égi zajongókon.

A brazil muslicák

Ez még a nagy tavaszi özönvíz előtt történt, amikor pár napig hét plusz egy ágra sütött a nap, és a fecskék is nagy lakberendezésbe kezdtek az eresz alatt. Persze a többi repdeső, verdeső és összevissza cikázó élőlényre is rájött a heves viszketegség, hogy fene nagy sürgölődésbe kezdjenek. Verőfényes, reggel volt, csak úgy győztem kapkodni a fejem a bevetődő napsugarak elől, reggeli tornának is beillett ahogy táncoltam a fénypászmák között. Amúgy kellemes nyugis hétvége volt, ilyenkor ráérünk a szokásosnál lazábban ébredni, és kicsit mezítláb csoszonkázni a reggelre ránk tapadt lenge háló ruhánkban.

Jazzzzz!

Önfeledten dobolok az ujjaimmal, a szívverésem szinkópával felel rá, a lelkem valahol a kettő között kifeszítve egy szivárvány függőágyon lebeg a mindenségben. Hímporos füleim mint rózsaszín pillangók szálldosnak egyik strófáról a másikra. A melódia éket ver felajzott hallójárataimba, a dobhártyáim féktelen rezgésre kelnek. Feneketlenül isszák magukba a ficánkoló, tekergőzve összefonódó dallam szálait, hogy egy végtelen zeneóceánban ússzon maratont az összes hallósejtem.

Csülökre magyar!

Az egészséges életmód jegyében, a jó kinézet érdekében divatos és fáradtságos dolog látványos izomcsoportjainkra gyúrni. De, gyúrt-e már valaki a rágóizmaira? Hát direktbe talán nem de, nyugodtan mondhatom, hogy amúgy nagyjából mindenki, és megközelítőleg folyamatosan teszi. Emberek milliói rágcsálnak állhatatosan az étkező asztaloknál könyökölve, a büfékben állva, a képernyők előtt ülve a kényelmes és designos kanapékon, vagy éppen a számítógépük, vagy a laptopjuk billentyűzete közé fröcsögve, morzsázva rágnak és ropogtatnak valamit.

Kazán, kazán…

Gyönyörű vasárnap délután, a tavaszi nap megpróbál érvényt szerezni magának, aranyos fények pattognak a konyhafalról körbe körbe, aztán szétgurulnak a padlón, mint eltévedt üveggolyók. Rutinos mozdulattal húzom fel az ingem úját, a víz gyöngyözve tör elő a mosogató csapjának perlátorán, végigkanyarog a rozsdamentes felületen, majd kutyogva tűnik el a rostélyos lefolyóban. Várom a megszokott, kellemes meleg vizet, de mintha egy kicsit többet késne a kelleténél, megadóan állok.