Uborkaszezon

A halántéklebenyeim berezonálnak a koncentrálástól, hogy lazán valami frappáns és értelmes gondolatcsírát préseljek ki közülük. Itt a nyakunkon a nyári szezon, az iskolai vakáció, a vízparti láblógatás, és kéne egy jó kis húzós cikk, valami, amit önfeledten, vagy éppen kajánul, guvadó szemekkel olvashatnak a nyájasok. Valami habkönnyű témát, hogy ne okozzon gyomorrontást, álmatlan éjszakákat, és meggondolatlan válópert. Nehéz dió most ez valahogy nálam, úgy tűnik apró alkotói válság, vagy kósza gondolatszorulás? Nem ritka mostanában.

Próbálkozom mindenféle hagyományos trükkökkel, mint a kócos fejtetőm módszeres vakargatása, a fülcimpám ritmikus húzogatása, és a borostás állam tudálékos simogatása. De talán egy átlagos hashajtó is jót tenne. Serkentőleg hat állítólag az agyműködésre ilyenkor még egy két darabka mindenféle formájú, vastagságú, és színű csokoládé, esetleg egy érett banán, vagy kettő, lavórban forró lábvíz, de még inkább némi estély pezsgős habfürdővel.

Az újságírói szakma egyik régi, már már patinás fogalma a népszerű és elcsépelt uborkaszezon kifejezés, ami majdnem szó szerint azt jelenti, hogy mostanában a töménytelen uborka szedésével és következetes kovászolásával van mindenki országosan és regionálisan is serényen elfoglalva, a rózsadombi villától, az utolsó nádfedeles halászkunyhóig bezárólag. Nincs időnk ilyenkor, kedvünk meg témánk sem, bármilyen némileg is komolynak ígérkező sajtós mifenével vesződni. Rendes embernek ilyenkor egy kies vízparton jár a keze, feje, lába. Ez idő tájt aztán mindenféle álcikekk, áltémák, álfontos álirományok, színes álfotókkal cifrázva röppennek fel a nyomtatott és elektronikus sajtó hasábjaira, kolumnáira. Lényeg, hogy a közérdektelen információ áradatra kiéhezett olvasó ne vegye észre, amint végeredményben nem is olvas semmit, ráadásul majdnem ugyanazt tartja a remegő kezében, a dátumot leszámítva, mint tavaly. Most ne a korsóban gyöngyöző hideg sörre gondoljunk, bár az sem megvetendő.

Vegyük csak sorra, miről is írhatnék ma, vagy holnap egyáltalán?

Írhatnék például a cserebogarak soha el nem múló hallhatatlanságáról, ami már jó párszor lerágott irodalmi csont, vagy írhatnék egy csöpögő, ragadós, szaftos sült bajor csülökről, amit majd ezentúl fogok élvezettel lerágni, hozzá fokhagymás uborka saláta. Írhatnék továbbá valami jó kis szakszerű lakberendezési problémáról, mondjuk a francia erkélyek legújabb ázsiai trendjéről, vagy a parkettacsiszolás legcselesebb dél német ISO minősítésű mesterfogásairól, esetleg a tetőbeázásunk kísértetiesen rémes történetéről, és annak csodaszámba menő szakszerű megjavíttatásáról, amit egyébként felében, harmadában már párszor elmeséltem. Esetleg újfent írhatnék a minimálos, díjnyertes kavics formájú mosdótálról, ahol arról tűnődöm, hogy a szappant, továbbá a fogmosópoharat és a borotvámat egy pillanatra hova tegyem le, amíg felkapom a ricsajozó telefont a nem tudom honnan, mert nincs rajta egyetlen vízszintes lerakó felület sem. A fali polcot meg a faliszekrényt is lespórolták, mert zavarja a tiszta vonalvezetést. Vagy írhatnék a szokásos tavaszi családi nagytakarításról, ami jobb helyeken már példás és ünnepélyes keretek között lezajlott, de lassan lehet kezdeni elölről, olyan nagy az általános porszennyezés, és a gyorsan terjedő, alattomosan szaporodó kóbor rendetlenség.

Hát nem is tudom, bár megnyugtatóan zseniálisak, és emelkedettek az ötleteim, de írhatnék talán még valami másról is? Olyanról ami halaszthatatlanul fontos, nélkülözhetetlen információ, és érdekel is valakit ebben az uborka dömpingben?

Végül is, ha igazán belegondolok, a leges legjobb téma talán, maga az uborkaszezon.

2010. június 19.