Amíg apránként a csipát pergetjük ki a szemünk sarkából, kezünkben valami lélekpörgető forró ital lötyörészik. Úgy fogjuk a bögre fülét, mintha egyetlen kapaszkodó lenne a világban.
- De, mit akarhatnak a brazil muslicák? -
görnyedek futólag az íróasztalom fölé, és ismételten elolvasom a hevenyészett feljegyzést. Hogy mindig megfelelő téma legyen az íráshoz, de minden más munkámhoz is, amikor világrengető ötletem támad, igyekszem rögtön leírni egy fecnire, mert mire elfordulok, már elfelejtem. Főként éjszaka, álmomban, és kora hajnalban jönnek a jobbnál jobb látomások és témák. Aztán többször van úgy, hogy egy sem jön, gyakran napokig, hiába csikargatom az agyam tekervényeit.
- Csak tudnám mit akarnak a brazil muslicák? -
Valamiért persze ide írtam ezt a két szót, melyek valamiért értelmesen és fontosan
összekapcsolódtak bennem, de már nem emlékszem a poénra.- Brazil muslicák, brazil muslicák, ... - kántálom magamban, hátha beugrik az értelmük. Valamikor a múlt hétvégén írtam fel ezt a szókapcsolatot, de nagy dőreségemben nem írtam bővebb megjegyzést hozzá. Az interneten persze nem található, hiszen én ötöltem ki. Na mindegy, folytassuk tovább ezt a szép napos reggelt, ilyenkor, ha jó idő van kiülünk az erkélyre, ahol van két szék meg egy kis asztal, és persze némi kilátás az utcára, a városra és a madaraktól roskadozó fákra. Itt akár reggelizni is lehet, ha úgy van kedvünk, meg is tesszük nyáron néha, de egyenlőre most csak a forró italainkat lötyögtetjük. A néhány kornyadozó tujánk, melyeket pár napja megtépett a viharos szél, kétoldalt képviselik az ősrengeteget, a ládákban éledező csírák, palánták majd a virágos kertet.
- Csak tudnám mit akarnak azok a brazil muslicák? -
Ilyenkor tavasszal, vagy kora nyár elején már jönnek a primőrök, a zöldpaprika, a paradicsom, és a gyönyörű mosolygós kárminpiros retkek, melyek nem maradhatnak el számunkra a reggeli asztalról. Főként, hogy ezek már nem olyan íztelen kínjában és szállítás közben érlelt dolgok, mint amilyeneket telente lehet kapni arany árban. A hétvégeken jobban eleresztjük magunkat, ilyenkor villásreggeli dukál, úgymint hagymás, szalonnás, kolbászos, paprikás, satöbbi tojásrántotta, vagy sonka tükörtojással, esetleg valami főtt kolbászféle mustárral, majonézzel, zöldfélével, és még sorolhatnám. Hozzá jó forró citromos tea, ami előtt a párom még egy életre keltő kávét is benyom.- Csak tudnám mit akarhattak a brazil muslicák, vagy én őtőlük? -
Mindenkivel játszott már úgy az emlékezete, hogy minél jobban erőlködött annál jobban nem jutott eszébe ami kellene, aztán egész máskor, egész máshol egy váratlan pillanatban beugrik, mintha képen öntenék egy csésze langyos kávéval. Hát persze! És ebben a pillanatban minden egyértelműen kitisztult előttem, hát éppen a kávé a kulcsa mindennek. Mikor azon a hétvégi reggelen a párom, kezében a csésze illatos kávéval átszellemülten kivonult az erkélyre
madárdalt nézni és napkeltét hallgatni, egy muslica raj csapott le zuhanó repülésben egyenesen a kávés csészéjére, pontosabban annak bódító tartalmára. Mondtam is rögtön, hogy ezek tutira brazil muslicák, biztosan valami import zöldséggel hozták be őket.Így hát a gyötrő rejtély feltehetőleg megoldódott.
- Most már tudom mit akartak a brazil muslicák, hát kávét! -
Rögtön le is ülök, hogy ezt mind megírjam, amíg el nem felejtem. A lelkem megkönnyebbült, mintha egy szikla gördült volna le róla, az ujjaim vidáman kalimpálnak a billentyűkön, és a képernyőn megjelenik a főcím: A brazil muslicák...
1010. június 01.
