Önfeledten dobolok az ujjaimmal, a szívverésem szinkópával felel rá, a lelkem valahol a kettő között kifeszítve egy szivárvány függőágyon lebeg a mindenségben. Hímporos füleim mint rózsaszín pillangók szálldosnak egyik strófáról a másikra. A melódia éket ver felajzott hallójárataimba, a dobhártyáim féktelen rezgésre kelnek. Feneketlenül isszák magukba a ficánkoló, tekergőzve összefonódó dallam szálait, hogy egy végtelen zeneóceánban ússzon maratont az összes hallósejtem.
Püfög a lábdob, valahol mélyen a gyomromba vág, összerándulok, a pergődob csattogása újráz, a kis tamok, nagy tamok őrült pattogásai, és a cintányérok fémes zizzenései ritmikus robajjá keverednek. A dobos, újabb és újabb ropogós sorozatot kavar, majd megnyugodva hoz egy álmatag begint, a háttérben nyomul a nyálas fúvós szekció. Náthásan dörmög egy altszaxofon, hosszú kanyargós ormányát öblösre tárva szusszan, nyögdécsel, néha dadog, vagy hosszan zsongítóan tutul. Lelkemet cirógatva egy jazz gitár lamentál, édesbúsan mesél a szerelemről, a világról, a szépségről, a tengerről, a hegyekről, a napfényről, és még ki tudja mindenről, melyeket az elmém az agyamban vetít. Absztrakt álomképek villóznak előttem vagy úsznak el felváltva minden irányból a zene ritmusára, az akkordok hangulatára. Aztán egy
klarinét sivít fel a jazz óceánból megcélozva az eget nagyot szökellve, majd bukik le mélyen alá, milliárd apró felhangot spriccelve szanaszét, makacsul és színesen ismételgeti a mutatványt. Az sem baj, ha a partról egy szintetizátor, vagy dobgép belenyefeg, vagy egy érett emberi alt, vagy bariton elvarázsol. Bárki hihetné, hogy ettől kinyúlok, vagy végletesen elfáradok, de nem, mintha az új alkotóerőt és energiát ütemre fecskendeznék belém. Kell, hogy szinte folyamatosan fürödjek ebben a dallam dimenzióban, de legalább a lábaimat lógathassam bele, kalimpálva mint egy pajkos gyerek, nagyokat rúgva, fröcskölve. Miközben fizikai testemmel szárazon ülök, mondjuk az íróasztalnál, vagy éppen főzök, vagy fekszem a lakásunk valamelyik kies és kényelmes pontján és olvasok, vagy egyszerűen merengek valamin, vagy egy valódi vizes fürdőkádba nyakig merülve meresztem füleimet. Szerintem a stressz ellen is kiváló szer. Mindez a csoda egy másik, absztrakt dimenzióban zajlik és ez a zene. Az otthon való létemnek és működésemnek nélkülözhetetlen kiegészítője és kelléke a valamilyen formában megszólaló muzsika. Mondhatnám azt is, hogy egy hallható lakberendezési eleme a lakásnak. Egy negyedik dimenzió. Persze a szélcsengő is az, és a macska dorombolása, de a zene ennél komplexebb. Nem tudom megfigyelte e már valaki, hogy egy lakás, egy otthon berendezése, enteriőrje mennyire tükrözi azt, hogy a lakói, tulajdonosai milyen zenét hallgatnak benne szívesen? Gondolom, egy stílbútoros, barokkos, vagy biedermeier környezetben a klasszikus zene szól gyakrabban, és egy modern, vagy extravagáns lakásban inkább hallható pop, funki, vagy kedvencem a jazz, de az is lehet, hogy durván tévedek. A lényeg akkor is a zene. Lehet hallgatni 
direktben, vagy háttérben, fülhallgatóval, vagy hangfalakból előcsalogatva. Műfajilag lehet minden ami jó, igényes és lélekgyógyító. Diák koromban magam is hevesen zenéltem egy noname vidéki zenekarban. Persze akkor mindent játszottunk, beat, pop rock, meg amit le tudtunk kagylózni a szabad és nem szabad rádiókból. Mára nekem csak az önfeledt élvezet maradt, hisz olyan jól csinálják ezt mások. Néhány éve teljesen átpártoltam a vegyes befőttről a totális jazz re, ott is lehetőleg a tiszta smoothjazzt hallgatom. Része volt ebben, hogy beindultak pár éve a hazai jazz rádió adások, melyek többnyire csak Budapest körzetében foghatók, sajnos. Hallgathatnék lemezeket is, de a váratlanság izgalmával jobban kedvelem az említett rádiók és az interneten bőséggel zajongó spéci, non stopp jazz adók műsorait. Legyen a szerkesztők gondja a szórakoztatásom, legfeljebb nem mindig egyezik a hangulatommal. Némi kitérő és szövegelés után szóljon hát tovább a lelkeket gyógyító és bizsergető jazzzzz!
Püfög a lábdob, valahol mélyen a gyomromba vág, összerándulok, a pergődob csattogása újráz, a kis tamok, nagy tamok őrült pattogásai, és a cintányérok fémes zizzenései ritmikus robajjá keverednek. A dobos, újabb és újabb ropogós sorozatot kavar, majd megnyugodva hoz egy álmatag begint, a háttérben nyomul a nyálas fúvós szekció. Náthásan dörmög egy altszaxofon, hosszú kanyargós ormányát öblösre tárva szusszan, nyögdécsel, néha dadog, vagy hosszan zsongítóan tutul. Lelkemet cirógatva egy jazz gitár lamentál, édesbúsan mesél a szerelemről, a világról, a szépségről, a tengerről, a hegyekről, a napfényről, és még ki tudja mindenről, melyeket az elmém az agyamban vetít. Absztrakt álomképek villóznak előttem vagy úsznak el felváltva minden irányból a zene ritmusára, az akkordok hangulatára. Aztán egy
klarinét sivít fel a jazz óceánból megcélozva az eget nagyot szökellve, majd bukik le mélyen alá, milliárd apró felhangot spriccelve szanaszét, makacsul és színesen ismételgeti a mutatványt. Az sem baj, ha a partról egy szintetizátor, vagy dobgép belenyefeg, vagy egy érett emberi alt, vagy bariton elvarázsol. Bárki hihetné, hogy ettől kinyúlok, vagy végletesen elfáradok, de nem, mintha az új alkotóerőt és energiát ütemre fecskendeznék belém. Kell, hogy szinte folyamatosan fürödjek ebben a dallam dimenzióban, de legalább a lábaimat lógathassam bele, kalimpálva mint egy pajkos gyerek, nagyokat rúgva, fröcskölve. Miközben fizikai testemmel szárazon ülök, mondjuk az íróasztalnál, vagy éppen főzök, vagy fekszem a lakásunk valamelyik kies és kényelmes pontján és olvasok, vagy egyszerűen merengek valamin, vagy egy valódi vizes fürdőkádba nyakig merülve meresztem füleimet. Szerintem a stressz ellen is kiváló szer. Mindez a csoda egy másik, absztrakt dimenzióban zajlik és ez a zene. Az otthon való létemnek és működésemnek nélkülözhetetlen kiegészítője és kelléke a valamilyen formában megszólaló muzsika. Mondhatnám azt is, hogy egy hallható lakberendezési eleme a lakásnak. Egy negyedik dimenzió. Persze a szélcsengő is az, és a macska dorombolása, de a zene ennél komplexebb. Nem tudom megfigyelte e már valaki, hogy egy lakás, egy otthon berendezése, enteriőrje mennyire tükrözi azt, hogy a lakói, tulajdonosai milyen zenét hallgatnak benne szívesen? Gondolom, egy stílbútoros, barokkos, vagy biedermeier környezetben a klasszikus zene szól gyakrabban, és egy modern, vagy extravagáns lakásban inkább hallható pop, funki, vagy kedvencem a jazz, de az is lehet, hogy durván tévedek. A lényeg akkor is a zene. Lehet hallgatni direktben, vagy háttérben, fülhallgatóval, vagy hangfalakból előcsalogatva. Műfajilag lehet minden ami jó, igényes és lélekgyógyító. Diák koromban magam is hevesen zenéltem egy noname vidéki zenekarban. Persze akkor mindent játszottunk, beat, pop rock, meg amit le tudtunk kagylózni a szabad és nem szabad rádiókból. Mára nekem csak az önfeledt élvezet maradt, hisz olyan jól csinálják ezt mások. Néhány éve teljesen átpártoltam a vegyes befőttről a totális jazz re, ott is lehetőleg a tiszta smoothjazzt hallgatom. Része volt ebben, hogy beindultak pár éve a hazai jazz rádió adások, melyek többnyire csak Budapest körzetében foghatók, sajnos. Hallgathatnék lemezeket is, de a váratlanság izgalmával jobban kedvelem az említett rádiók és az interneten bőséggel zajongó spéci, non stopp jazz adók műsorait. Legyen a szerkesztők gondja a szórakoztatásom, legfeljebb nem mindig egyezik a hangulatommal. Némi kitérő és szövegelés után szóljon hát tovább a lelkeket gyógyító és bizsergető jazzzzz!2010. május 21.
