Varázslatos, szédült napok voltak, csak úgy úsztunk az időben, és a nap is szikrázóan mellénk szegődött. Görögországi nyaralás kellős közepén voltunk, mi kell ennél több? Az egész egy folyamatos mámor volt, és nem a legrosszabb értelemben, de azért rendszeresen megkóstoltuk a görög tájak jellegzetes termékeit, a retzinát (gyantás gyenge bor), az ouzót (ánizsos párlat) és persze sok mindent amit a vidám társaság és a kedvünk hozott.
Egy busznyi csoport volt baráti szervezésben sok ismerőssel, így hamar jött a jó hangulat, móka kacagás. A határtalan tenger látványától rendre kifeküdtünk, az apró fövenyes partra, mely egy kőhajításnyira volt a bérelt szállásunktól. Kilométer hosszan be lehetett gyalogolni és még mindig derékig ért a víz. Csak a ritmikusan rohamozó hullám tarajok nyaldostak képen minket, vagy paskolták alfelünket. Ez tényleg olyan ahogy az ember a téli hónapokban a fotelban ábrándozva előzetesen elképzeli, bár nem az első utunk volt. Elképesztően kék az ég, a víz felett sirályok csapongva szegődtek a kerítő hálóval köröző halászbárkák nyomába, a mediterrán tetős házak, többszintes erkélyes nyaralók, apartmanok fehér falai vakítóan verték vissza az áradó napsugarakat. Állandóan csak jöttünk mentünk a parton, vagy a környéken, pezsegtünk mint a felkevert szénsavas ásványvíz. Tavernák árnyékos teraszain kortyolgattunk valami egzotikus nevű koktélt, hörpöltük a sört, vagy öntöttük magunkba a hűsítő jegeskávét. Az apartmanok ahol laktunk, tágasak és kényelmesek voltak, nagy közösségi helyiséggel ahol főzni, étkezni, beszélgetni lehetett, és mindenhol hűvös márványpadló, ahogy az illik. Innen nyíltak a néhány 
személyes hálószobák melyeknek még külön zárható, szélesre tárható kijárata volt a jellegzetes, a házat körül ölelő és minden szinten körbefutó függő teraszra, vagy pestiesen szólva gangra. No, hát ennek a külső ajtónak fontos szerep jutott a történetem szempontjából.
Éppen egy esti portyázáson jártunk, látogattuk sorra a part menti szórakozó helyeket, nem is feltétlenül azért, hogy bemenjünk, hanem mert loptunk magunknak egy kis hangulatot, és néztük mások miként szórakoznak. A nagy császkálásban és poéncsatákban megéhezik az ember, meg a barátai is, így lehorgonyoztunk egy a közvetlenül a parton álló étteremben, és rendeltünk az italok mellé mindenféle sült halat. Töménytelen mennyiséget kaptunk, és mikor mindenki degeszre ette magát még mindig volt a tálon. Azért, hogy ne vesszen kárba, ropogós kis apró halak utolsó kis kupacát szépen szalvétába csomagoltam és a könnyű nyári vadászkabátom méretes zsebébe süllyesztettem. Gond egy szál sem, majd otthon jó lesz reggelire, a többiek már rá sem bírtak nézni. Aztán bóklásztunk még egy kicsit a parton, hallgattuk a tenger sustorogását, ellenőriztük a holdat mit csinál, majd hazatértünk a szállásainkra. Kabát a
szekrénybe, többi a székre, magunk az ágyba, önfeledt durmolás. Reggel derűs ébredés, nem volt nagy macskajaj. Őszintén szólva meg is feledkeztem a zsebben a halacskákról, a kabát ilyenkor amúgy sem kell, strandolásra készültünk. Hanem egyszer csak furcsa motoszkálást hallottam a szekrény felől, aztán mintha cérnavékony nyávogás félét is hallanék. Odaléptem, kitártam a szekrényajtót, de az ámulattól fennakadt az ádámcsutkám, és márványba gyökerezett a mezítlábam. A ruhák és kabátok alatt, középen egy picike öklömnyi cica ült és meresztette az orrocskáját, és a mancsait az én kabátom felé, miközben panaszosan nyivákolt. Na, ilyet még nem láttam, szóltam a páromnak is, közben eszembe jutottak a halacskák melyek így megihlették ezt az eltévedett jószágot. Ráadásul a sütőolaj szép lassan átszivárgott a szalvétán, majd a zsebem egy részét is átitatta, halvány intenzív illatot árasztva. Úgy látszik nem szoktunk hozzá, igaz nem is láttuk szükségét, hogy beriglizzük a teraszra harmonikásan nyíló, zsalus ajtókat. Kitűnő, már északabbra is elterjedt praktikus mediterrán találmány ez a többnyire fa szerkezet, melynek lamellái jobb esetben mozgathatóak, illetve zárhatók. Talán még a rómaiak 
ötlötték ki. Nemrégen ajtókat, ablakokat is általánosan elláttak ilyennel, hazánkban is, és ma is gyártják. Éjszaka, vagy akár nappal becsukott állapotban is biztosítja a szellőzést, miközben árnyékot tart, esetleg véd a jégesőtől, és távol tartja az illetéktelen emberi és állati látogatókat, amint esetünkben is kellett volna. Figyelmetlenségünkben arasznyira nyitva maradt ez a zseniális zsalus ajtó, így a cica megorrontotta és megközelíthette a zsebemben lapuló zsákmányt. Úgy látszik az esti dekoncentráltságunkban a szekrény szintén zsalus ajtaja is résnyire nyitva maradhatott, másként hogy került volna az a fránya görög cica a szekrénybe?
Egy busznyi csoport volt baráti szervezésben sok ismerőssel, így hamar jött a jó hangulat, móka kacagás. A határtalan tenger látványától rendre kifeküdtünk, az apró fövenyes partra, mely egy kőhajításnyira volt a bérelt szállásunktól. Kilométer hosszan be lehetett gyalogolni és még mindig derékig ért a víz. Csak a ritmikusan rohamozó hullám tarajok nyaldostak képen minket, vagy paskolták alfelünket. Ez tényleg olyan ahogy az ember a téli hónapokban a fotelban ábrándozva előzetesen elképzeli, bár nem az első utunk volt. Elképesztően kék az ég, a víz felett sirályok csapongva szegődtek a kerítő hálóval köröző halászbárkák nyomába, a mediterrán tetős házak, többszintes erkélyes nyaralók, apartmanok fehér falai vakítóan verték vissza az áradó napsugarakat. Állandóan csak jöttünk mentünk a parton, vagy a környéken, pezsegtünk mint a felkevert szénsavas ásványvíz. Tavernák árnyékos teraszain kortyolgattunk valami egzotikus nevű koktélt, hörpöltük a sört, vagy öntöttük magunkba a hűsítő jegeskávét. Az apartmanok ahol laktunk, tágasak és kényelmesek voltak, nagy közösségi helyiséggel ahol főzni, étkezni, beszélgetni lehetett, és mindenhol hűvös márványpadló, ahogy az illik. Innen nyíltak a néhány személyes hálószobák melyeknek még külön zárható, szélesre tárható kijárata volt a jellegzetes, a házat körül ölelő és minden szinten körbefutó függő teraszra, vagy pestiesen szólva gangra. No, hát ennek a külső ajtónak fontos szerep jutott a történetem szempontjából.Éppen egy esti portyázáson jártunk, látogattuk sorra a part menti szórakozó helyeket, nem is feltétlenül azért, hogy bemenjünk, hanem mert loptunk magunknak egy kis hangulatot, és néztük mások miként szórakoznak. A nagy császkálásban és poéncsatákban megéhezik az ember, meg a barátai is, így lehorgonyoztunk egy a közvetlenül a parton álló étteremben, és rendeltünk az italok mellé mindenféle sült halat. Töménytelen mennyiséget kaptunk, és mikor mindenki degeszre ette magát még mindig volt a tálon. Azért, hogy ne vesszen kárba, ropogós kis apró halak utolsó kis kupacát szépen szalvétába csomagoltam és a könnyű nyári vadászkabátom méretes zsebébe süllyesztettem. Gond egy szál sem, majd otthon jó lesz reggelire, a többiek már rá sem bírtak nézni. Aztán bóklásztunk még egy kicsit a parton, hallgattuk a tenger sustorogását, ellenőriztük a holdat mit csinál, majd hazatértünk a szállásainkra. Kabát a
szekrénybe, többi a székre, magunk az ágyba, önfeledt durmolás. Reggel derűs ébredés, nem volt nagy macskajaj. Őszintén szólva meg is feledkeztem a zsebben a halacskákról, a kabát ilyenkor amúgy sem kell, strandolásra készültünk. Hanem egyszer csak furcsa motoszkálást hallottam a szekrény felől, aztán mintha cérnavékony nyávogás félét is hallanék. Odaléptem, kitártam a szekrényajtót, de az ámulattól fennakadt az ádámcsutkám, és márványba gyökerezett a mezítlábam. A ruhák és kabátok alatt, középen egy picike öklömnyi cica ült és meresztette az orrocskáját, és a mancsait az én kabátom felé, miközben panaszosan nyivákolt. Na, ilyet még nem láttam, szóltam a páromnak is, közben eszembe jutottak a halacskák melyek így megihlették ezt az eltévedett jószágot. Ráadásul a sütőolaj szép lassan átszivárgott a szalvétán, majd a zsebem egy részét is átitatta, halvány intenzív illatot árasztva. Úgy látszik nem szoktunk hozzá, igaz nem is láttuk szükségét, hogy beriglizzük a teraszra harmonikásan nyíló, zsalus ajtókat. Kitűnő, már északabbra is elterjedt praktikus mediterrán találmány ez a többnyire fa szerkezet, melynek lamellái jobb esetben mozgathatóak, illetve zárhatók. Talán még a rómaiak ötlötték ki. Nemrégen ajtókat, ablakokat is általánosan elláttak ilyennel, hazánkban is, és ma is gyártják. Éjszaka, vagy akár nappal becsukott állapotban is biztosítja a szellőzést, miközben árnyékot tart, esetleg véd a jégesőtől, és távol tartja az illetéktelen emberi és állati látogatókat, amint esetünkben is kellett volna. Figyelmetlenségünkben arasznyira nyitva maradt ez a zseniális zsalus ajtó, így a cica megorrontotta és megközelíthette a zsebemben lapuló zsákmányt. Úgy látszik az esti dekoncentráltságunkban a szekrény szintén zsalus ajtaja is résnyire nyitva maradhatott, másként hogy került volna az a fránya görög cica a szekrénybe?2010. július 27.
