De ezt is csak a professzionális könyvtárak tartalmazzák, az olcsóbb bőr alá ültetett holografikus kivetítős verziókon csak egy névtelen lebegő pontocska dereng a Nap közelében. Borzasztó hely állítólag, kósza űrhajós, vagy vadkempingező űrturista sem jár már arra, a híre legendásan rossz, ha egyáltalán szóba kerül. Már az utazási irodák webroomjain (a weblapok
többdimenziós kései utódja), a galaktikus világ hálózaton (GWW.) sem lehet megtalálni. Csak kép töredékek, vagy a 404. Error úsznak be a keresésre. A szóbeszéd szerint néhány űrvállalkozó és kalandorlelkű régiségkereskedő, meg néhány csempészbanda vetődik az Galaxis eme halódó szegletére. Komoly csempészáru lett ugyanis a dekkolt planetáris hulladék, legalábbis annak egy kiválogatott része, és a Penetrán, azaz az egykori Földön ebben egyáltalán nem volt hiány. Mondhatnám úgy is, hogy az egész bolygó, mármint a látható része, különféle sűrűségű szemétstruktúrából áll, beleértve az alacsonyan keringő geostacionárius hulladékfelhőt is. Ez a felhő ugyan már erősen árnyékolja a bolygó felszínét, de ahogy néhány kalandor, a bárpultnak támaszkodva egy potya andromédai algakoktélért elmondta, a több kilométer vastag hulladékréteg belső erjedése komoly hőt termel, mely kiválóan pótolja az amúgy már gyengélkedő nap sugárzó fényét. A gyerekeim szájtátva hallgatják amikor a régi időkről mesélek, hogy nem így volt ez mindig, és hogy a Föld egy gyönyörű, csodálatos, élhető kék 
bolygó volt. A bajok szinte észrevétlenül kezdődtek, az emberek nagyon el voltak foglalva a különféle politikai hatalmi harcokkal, és az anyagi gyarapodás mindennél fontosabb és halaszthatatlan kérdéseivel. Mire felocsúdtak, már térdig jártak a szemétben. Gyorsan kapkodtak fűhöz fához, igyekeztek úrrá lenni az új, nemkívánatos helyzeten. Próbálkoztak eleinte a szelektív hulladékgyűjtéssel, több kevesebb sikerrel. Ezt a heroikus próbálkozást néhány művész még festményen is megörökítette. De a szemét egyre csak halmozódott, mindenféle hulladékfeldolgozás és kampány dacára. Érthetetlen módon, estéről reggelre, hirtelen soha nem volt szeméthegyek tűntek fel a legváratlanabb helyeken, melyek lassan összeértek, a bűz szinte állandósult. Mindent eluralt és áthatott a szemét, mondhatni központi témává és életformává vált, sőt egy idő után társadalmi értékrenddé is. Az aktuális ügyeskedők erre építették a karrierjüket, minden a szeméttel függött össze. Az egyszerű emberekből szemét emberek, az egyszerű vállalkozókból szemét vállalkozók, az egyszerű politikusokból pedig szemét politikusok lettek. Közben persze telt múlt az idő, hosszú évtizedek során a technikai fejlettség végre elérte azt a szintet, hogy tömegesen elhagyhatták az emberek az anyabolygót, hogy más világokba költözhessenek. Lassan megindult egy hatalmas méretű kivándorlás különféle távoli lakható bolygókra. A Földön, csak azok maradtak akik jól érezték magukat a szemétben, voltak épp 
elegen, és hatalmas több száz szintes szemétvárosokat építettek maguknak, szemét otthonokkal, szemétlakberendezők segítségével. Azt hiszem valahol itt esett ki a kvantum adatbook a kezemből, az ágyamban olvasgatva, és rögtön elnyomott az álom. Valahol a gyönyörű kék bolygón jártam, ahol lágyan ringott a tenger, kék az ég és zöld a fű, szemetet pedig keresve sem találni, leszámítva a szinte láthatatlan integrált, intelligens hulladékgyűjtőket, és újrahasznosítókat. Itt az emberek boldogan éltek, és sétáltak, de eszükbe sem jutott eldobni egy árva papírzsebkendőt sem, miután megtörölték a kisgyerek orrát. És ezt a bolygót nem úgy hívták, hogy Penetra Alfa.
