A törzs fővadászai már napok óta susmorognak valami őseiktől hallott őrjítően finom kajáról, de ahhoz két lábon futkározó szárnyasok, tarajos, hímnemű példányait kell becserkészni, és feláldozni. A levágott, megpucolt, és konyhakész óriási kakasokat végül is valamelyik környékbeli tanyán ejtették el némi készpénz fejében. A lényeg a lényeg, az üstben készül a kakaspörkölt, a törzs tagjai, a táborlakók szépen szállingóznak befelé, mintha az orruknál fogva vezetnék őket. Férfiak, asszonyok, fiúk, lányok gyülekeznek a vízparti ház kertjében, terített asztalok köré, hogy aztán az áldozati állatok földi maradványait tisztességgel eltemessék korgó bendőjükben, különösen dicsérve azok magasztos földi létét, némi tepertős túrós-csusza és kovászos uborka kíséretében. Nem titok, hogy 
ilyen alkalmakkor, néhány üveg táj-bor, és táj-pálinka is áldozatul esik, fokozva az amúgy is pozitív hangulatot. No, de hogy így sikerült elkanyarodnom eredeti szándékomtól az evés kedvéért, most szépen visszabotorkálunk az őserdei ösvényen és sétára indulunk a különlegesnek mondható folyóparti házak között, merthogy, érdemes azokat alaposabban szemügyre venni. Itt a Tisza ártéri erdejében, mert ez a mi vadonunk, különleges ház, pontosabban nyaraló építési mód alakult ki az évtizedek folyamán. A valaha rendkívül kanyargós Tisza folyó egykori szabályozásával sikerült nagyjából a medret kiegyenesíteni, de a levágásokkal számtalan 
holtág jött létre. Ezek jó része elmocsarasodott, vagy feltöltődött, esetleg mezőgazdasági művelés alá került, a szerencsés megmaradó néhányból természetvédelmi terület lett, így megőrizhették páratlan állat és növényvilágukat. Az egyes, településekhez közel eső holtági kanyarulatok partján, népszerű üdülőtelepek épültek ki. A Tisza, mint hatalmas, síksági vízgyűjtő folyó, bizony a tavaszi és nyári esőzések idején, néhány évente kiszámíthatatlanul kiönt, és csordultig megtölti az árvízi töltéssel határolt területeket, de gyakran azt is áttöréssel fenyegeti. Az ártérben speciális építkezési forma alakult ki. A házakat, nyaralókat, magas lábakra építik, úgy mint az őserdők bennszülöttjei a pálmakunyhóikat a Kongó, vagy az Amazonas mentén. A mi építészeink többnyire fém, vagy beton, esetleg fa oszlopokat használnak, azok tetején alakítanak ki egy platformot, melyre a 
tényleges házikó kerül, téglából, vagy könnyűszerkezetes panelekből. Az oszlopok magassága, mely helyenként 4 méter, igyekszik igazodni az árvízi töltéshez, hogy a felduzzadt vízszint minél kevesebb kárt tegyen a ház állagában és berendezésében. A legtöbb helyen az oszlopok földszinti közeit is részben beépítik, elsősorban tárolóhelyek céljára, de többnyire itt foglal helyet az étkezésekre is kialakított, esetleg félig nyitott, nyári-konyha is. Az emeleti lakó-alvó és mellék-helyiségekhez valamilyen fa, fém, beton, vagy ezek kombinációiból szerkesztett lépcső vezet. Hihetetlen őserdei hangulatú látvány, az így épített sokszínű házak itt-ott utcányi sora. Mindez, persze sűrűn benőve fákkal, az ártéri erdővel, a vízpart csak néhány méter, a panoráma lenyűgöző. A holtág egyevezős ladikokat ringat, horgászok és nyaralók indulnak egyedül, vagy családjukkal, barátaikkal csónakázni. A túlparti erdőszélen nemes-kócsag és szürke-gém fészkel, a látvány idilli. A jóllakott pörköltevők is elégedetten nyalogatják a tíz ujjukat, meg az asztalok lábait.A felséges vacsora emléke még sokáig elkísér, és jövőre újra várnak minket a nagylábú házak a vadonban.
2009. augusztus 19.
