Utazni nem lesz valami kéjmámor, de ha éjszaka megyünk lopakodó üzemmódban, talán megússzuk a hőgutát. Teljesen fel vagyok ajzva, rohangálok ide-oda mint a mérgezett rágcsáló,
kapkodva intézkedem, az agyam időnként zümmögve felpörög. Gyorsan leltárt csinálok a fejemben, mire lesz szükség, két hét az két hét, semmit fontosat nem szeretnénk nélkülözni. Például a kispárnám az nagyon fontos, csak itthon ne felejtsem, ha nem tudok ott rendesen aludni, akár el sem induljunk. Próbálok megnyugodni és a még folyamatban lévő munkáimra koncentrálni, hiszen nem hagyhatom őket befejezetlenül, habár legszívesebben hagynék csapot-papot, itt a vakáció, hív a természet. Batyut kötünk a hátunkra, a karunkra, a derekunkra a vádlinkra, jól megbuggyantjuk a bőröndöket és az utazótáskákat, telenyomjuk a kocsi csomagterét, tetejét és mindent, ahol még hely van, és irány a nyaralás. Ki hova, merre, ízlése, kedve, szokása és pénztárcája szerint, 
gyalog, vonaton, biciklin, motoron és gépkocsival. Persze van aki megteheti, és szinte semmit nem visz magával, csak egy dudorodó bankkártyát, aztán majd mindent a helyszínen vásárol magának, vagy élvezi a teljes körű kiszolgálást a luxus-hotelben, -apartmanban, -bungalóban. Nem túl takarékos, de rendkívül kényelmes és nagyvonalú megoldás. Akik viszont megrögzött kempingezők, és jócskán vannak ilyenek, bejárva már így a nagyvilágot, bizony az ingatlanon és a bútorokon kívül szinte mindent visznek magukkal mint a csiga, de legalábbis egy zanzásított második háztartást. A kezdők hátizsákos sátorral, a profik többnyire utánfutós vagy önjáró összkomfortos lakókocsival kelnek útra, aztán a helyszínen csak egy konnektor meg egy vizesblokk kell ahova csatlakozzanak, és folyhat tovább a megszokott életük. Akiknek hajójuk van, mondjuk a Balatonon, vagy a Földközi-tengeren, szintén egy kis otthont igyekeznek kialakítani a fedélzeten, hogy így járják be egyedül, kettesben, vagy családostul a szebbnél szebb és érdekesebb tájakat. A szerényebb kondíciókkal rendelkezők sem esnek kétségbe, bepakolnak a hátizsákba, bőröndbe, szatyorba, és szépen elfuvarozzák magukat, busszal vagy vonattal az áhított 
célállomásra. Ebben az esetben csak maga a hurcolkodás a macerás, mert, ha az ember, meg az asszony, és a gyerekek már ott vannak, akkor szépen berendezkednek a saját, vagy éppen bérelt szálláshelyre és a szabadság erejéig kényelmesen kergethetik a legyeket, vagy kit mi boldogít. Egy időben divat volt, és státuszszimbólum, hogy minden magyarnak legyen egy nyaralója, de legalábbis egy szerszámos kamrája azon a nehezen kibulizott telken, ahol fel lehet építeni egy második otthont, többnyire az elsőből kiszanált gagyi bútorokkal, és főleg valami főző alkalmatossággal. A ritka végleteket már csak mellékesen említem, mint a válogatott, többszobás nyári palotákat, mely néha nagyobb mint a tényleges lakás. Én mindig is azon az állásponton voltam, habár gyerek és ifjúkoromban sokat nyaraltam keresztanyámék balatoni villájában, hogy nekem magamnak nem kéne ilyen helyhez kötött hétvégi és vakációs ingatlan, csak a rabszolgája lennék, mert állandóan törődni kell vele, még ha találok is valamilyen alkalmi gondnokot. Szeretek oda menni ahova éppen én gondolom a szerény pénzemért, és majd ott kedvemre ellátom magam. No, de nincs időm fecserészni, pakolnom kell, kispárna, kés, villa, serpenyő, teáskanna, papucs, festőállvány, zsebrádió... és még, csak valamit ki ne felejtsünk, hisz holnap utazik a háztartás.
gyalog, vonaton, biciklin, motoron és gépkocsival. Persze van aki megteheti, és szinte semmit nem visz magával, csak egy dudorodó bankkártyát, aztán majd mindent a helyszínen vásárol magának, vagy élvezi a teljes körű kiszolgálást a luxus-hotelben, -apartmanban, -bungalóban. Nem túl takarékos, de rendkívül kényelmes és nagyvonalú megoldás. Akik viszont megrögzött kempingezők, és jócskán vannak ilyenek, bejárva már így a nagyvilágot, bizony az ingatlanon és a bútorokon kívül szinte mindent visznek magukkal mint a csiga, de legalábbis egy zanzásított második háztartást. A kezdők hátizsákos sátorral, a profik többnyire utánfutós vagy önjáró összkomfortos lakókocsival kelnek útra, aztán a helyszínen csak egy konnektor meg egy vizesblokk kell ahova csatlakozzanak, és folyhat tovább a megszokott életük. Akiknek hajójuk van, mondjuk a Balatonon, vagy a Földközi-tengeren, szintén egy kis otthont igyekeznek kialakítani a fedélzeten, hogy így járják be egyedül, kettesben, vagy családostul a szebbnél szebb és érdekesebb tájakat. A szerényebb kondíciókkal rendelkezők sem esnek kétségbe, bepakolnak a hátizsákba, bőröndbe, szatyorba, és szépen elfuvarozzák magukat, busszal vagy vonattal az áhított célállomásra. Ebben az esetben csak maga a hurcolkodás a macerás, mert, ha az ember, meg az asszony, és a gyerekek már ott vannak, akkor szépen berendezkednek a saját, vagy éppen bérelt szálláshelyre és a szabadság erejéig kényelmesen kergethetik a legyeket, vagy kit mi boldogít. Egy időben divat volt, és státuszszimbólum, hogy minden magyarnak legyen egy nyaralója, de legalábbis egy szerszámos kamrája azon a nehezen kibulizott telken, ahol fel lehet építeni egy második otthont, többnyire az elsőből kiszanált gagyi bútorokkal, és főleg valami főző alkalmatossággal. A ritka végleteket már csak mellékesen említem, mint a válogatott, többszobás nyári palotákat, mely néha nagyobb mint a tényleges lakás. Én mindig is azon az állásponton voltam, habár gyerek és ifjúkoromban sokat nyaraltam keresztanyámék balatoni villájában, hogy nekem magamnak nem kéne ilyen helyhez kötött hétvégi és vakációs ingatlan, csak a rabszolgája lennék, mert állandóan törődni kell vele, még ha találok is valamilyen alkalmi gondnokot. Szeretek oda menni ahova éppen én gondolom a szerény pénzemért, és majd ott kedvemre ellátom magam. No, de nincs időm fecserészni, pakolnom kell, kispárna, kés, villa, serpenyő, teáskanna, papucs, festőállvány, zsebrádió... és még, csak valamit ki ne felejtsünk, hisz holnap utazik a háztartás. 2009. július 31.
