„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt a mélység fölött sötétség volt, de Isten lelke lebegett a vizek fölött. Akkor azt monda Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.”
(Mózes első könyve)
És így tovább egyik nap a másik után, egészen a teremtés befejezéséig. De mi csak maradjunk az első és legcsodálatosabb napnál, amikor még az égitestek sem léteztek, de a fény mindent elárasztott. Meglehetősen szűkszavú és homályos a teremtés könyve az első nap eseményeit illetően, de ha már akkor is 24 órából állt, akkor ugyancsak kellett történni egynek és másnak. Ha egy kicsit is féltudományos szemszögből szemléljük a fény mibenlétét, azonnal felmerül, hogy a fénnyel mennyi minden született még meg, az ultraibolya-sugárzástól a radioaktív-sugárzásig és még sorolhatnám. A fény egy tartománya az elektromágneses hullámok szinte végtelenül széles spektrumának, annak számunkra szabad szemmel érzékelhető, látható része. És ami ezen belül is különös fontosságú, és lenyűgöző valamik, a benne jelenlévő színek. A színek melyek a fény különböző rezgésszámú részei, számunkra megkülönböztetett, önálló jelentőséggel is bírnak. Gondoljuk el, hogy Isten aki mindöröktől egy homogén sötétségben függött valahol, vagy éppen mindenhol, a még nem létező univerzumban, ugyancsak maga is nagyon elképedhetett saját alkotásán, és elálmélkodhatott a gyönyörűségtől, hiszen helyből minden spektrumot és rezgésszámot látott, érzékelt. Gondolom az első napja rá is ment a csodálkozásra, mert a színek valóban gyönyörűek. És, ha igaz, hogy a saját képére teremtett minket, akkor a miénkhez hasonló érzések suhanhattak át rajta a gyönyörű pirosak, mélabús kékek és a reményteljes zöldek láttán. A színek kérdése nekünk embereknek is kikerülhetetlen, bizonyos értelemben a színvakoknak is, habár állítólag száz százalékban ilyen nincs is, csak bizonyos főszínek, színárnyalatok esnek ki az érzékelésből. A színek töltik be a napjainkat, reggeltől estig, hiszen a sötétben, a fény hiányában a színek elhalnak, nem érvényesülnek. A tárgyakat és dolgokat a róluk visszaverődő fény alapján látjuk, és az adott tárgy, vagy anyag sajátossága, hogy milyen rezgésszámot ver vissza, azaz milyen színűnek látjuk. A kertünk virágai, a tarka lepkékkel és a fák a madarakkal, mind valamennyi egyben színélmény is. A lakásunk belső kialakításánál többnyire figyelünk a falak, padlók, burkolatok, bútorok, gépek, függönyök, szőnyegek és ezer apró kiegészítő színharmóniájára. Ha nem vagyunk ebben olyan jártasak, vagy nincs elképzelésünk, lakberendező hozzáértő segítségét kérjük, hiszen hónapokat éveket kell majd leélnünk abban a környezetben, mely a hangulatunkat is alapvető szinten fogja befolyásolni. A textilművész, a festőművész, aki teremtője képére ugyancsak új dolgokat teremt, és akinek a munkáival a szobáinkat díszítjük, hasonlóan a színek erejével dolgozik, azok segítségével fejezi ki a közvetíteni kívánt gondolatait. Hogy mennyire intenzív a színhasználat, mennyire telített, vagy tört, visszahúzódó színeket használunk, az különféle stílus és divatirányzatok szerint változhat. Van amikor egy enteriőr, vagy egy kép, decensen visszafogott, szinte intellektuálisan szégyenlős, máskor pedig ránk zúdul egy színorgia, vagy éppen megfelelően kiegyensúlyozott a kompozíció. A földrajzi helyzet is meghatározó lehet. Az egyenlítő felé haladva egyre több a fény, egyre bátrabb és intenzívebb a színkészlet, az ott élő emberek is vérbőbbek, nyíltabbak. Én is szívesen használom az intenzív és kifejező színeket, főleg a festészetemben, de a lakberendezésben is, melengeti és felszabadítja a lelkemet, hiszen Isten első napi gyönyörű ajándéka volt a teremtésben.
2009. július 22.