A legnagyobb gondossággal tűzöm a villám hegyére a formás kenyérdarabkát, majd apránként összeterelgetem vele a tányéromon terpeszkedő ínyencség sűrű, opálos szaftját. Ki tudok nyúlni az ilyen kajától, csak nyögök és lihegek mint annak idején ifjú házas koromban. Betegre tudom enni magam az ilyen BIO étkekkel. Nekem már az is BIO, hogy magunknak készítem az ebédet, vagy a vacsorát a piacon vett friss alapanyagokból.
Csak úgy gurulok ebéd után, de alig van lelkiismeret furdalásom, hisz jószerivel csak zöldségféléket eszem, némi állati fehérjével. Tudom, tudom, nem szép dolog a gyomrot így megtömni lecsóval, mert kitágul mint a gatyagumi, de hát ilyenkor, szezonban talán megbocsájtható ez a kis hedonista élvezet.
No, akkor csapjunk a közepébe nagykanállal, had fröcsögjön, ahogy szokták mondani, vagyis nézzük mitől döglik a lecsó, vagy inkább mi magunk. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nyári, általános nemzeti eledelünk a lecsó mindenféle fajtája. Annak ellenére, hogy az alapvető alapanyagai pár összetevőre korlátozódnak, nagyon sokféleképpen lehet elkészíteni. Nézzük a leglényegesebb alkotókat: vöröshagyma, zöldpaprika, paradicsom a többi már fantázia, és kreativitás kérdése. A vöröshagyma a leghagyományosabb zöldségfűszer a magyar konyhában. Általában jót tesz az ételnek ha nem sajnáljuk belőle. A pörkölt, a gulyás és jelen esetben a lecsó akkor igazán finom, ha bőven 
teszünk bele hagymát. A hagyma azon kevés zöldségek egyike, mely a hazai éghajlatunkon is télen nyáron rendelkezésre áll, rendkívül egészséges több szempontból is. A zöldpaprika és a paradicsom már macerásabb dolog, merthogy igazi nyári, szezonális termények. Igaz, kapható ősszel és télen is, borsos árú fóliás, vagy import változat, de azoknak se íze, se bűze, legfeljebb díszíteni jók, szendvicsekre. Az átlag lecsó receptek nem is nagyon tartalmaznak más összetevőket, legfeljebb még egy kis szalonnát meg burgonyát sűrítőnek, szaporítónak. A háziasszonyok és háziurak meglehetősen konzervatívok. A lecsókészítés pedig szerintem, egy sokkal tágabb lehetőség egy kiváló étel sokféle megalkotására. Lássuk én, hogyan csinálom. Kezdjük a szokásos módon az aprított füstölt szalonna pirításával. Ha a szalonna zsírja nem elég, öntsünk hozzá még egy kis olajat. A fél hagymákat nem apróra, hanem hosszában szeletelem, laskára, így sokkal rusztikusabb. Erős tűzön dolgozom, hogy enyhén 
karamellizálódjon, így nem kell bele cukor, de rögtön dobom is hozzá a félkarikára aprított zöldpaprikát, és együtt pirítom, hogy a széleken itt ott megkapja, akkor lesz igazán jó íze. Sokan már egyből párolják és nem pirítják, így egy ízetlen massza lesz belőle. Lényeg, hogy nem sózom meg, csak később, különben levet ereszt és nem pirul, csak bűzörög. Miközben a hagyma és a zöldpaprika pirul, szórok egy kis őrölt köményt és ha lehet, mozsárban durvára tört borsot, lehet színesbors is, aki szereti még erős paprikát, vagy Erős Pistát. Nagyon apróra vágott gyömbér is csodákat tesz vele. Fokhagymát feltétlenül tegyünk bele. Aztán jöhetnek a különféle szaporítók melyek egyedivé teszik a főztünket. Félkarikázott cukkini, uborka, tök, gomba, esetleg apróra szedett karfiol vagy brokkoli, együtt vagy külön-külön, ezekkel tovább pirítjuk az egészet. Most már sózhatunk, hogy a zöldségek hamarabb puhuljanak. Ha kell tegyünk alá kevés vizet. Van aki burgonyát tesz bele, vagy rizst, de én ezeket a keményítőtartalmú összetevőket kihagynám, főleg, ha valaki hízékony. Ha van kéznél egy csokor friss kapor az is hihetetlenül megdobja. Ha beletéved némi felkarikázott füstölt házikolbász, lókolbász vagy libakolbász, nem válik a hátrányára. A kockázott paradicsomot a végén teszem bele és nem párolom sokáig, mert savassá válik. Ha kész, már elég a locsogásból, és essünk neki a lecsónak.
teszünk bele hagymát. A hagyma azon kevés zöldségek egyike, mely a hazai éghajlatunkon is télen nyáron rendelkezésre áll, rendkívül egészséges több szempontból is. A zöldpaprika és a paradicsom már macerásabb dolog, merthogy igazi nyári, szezonális termények. Igaz, kapható ősszel és télen is, borsos árú fóliás, vagy import változat, de azoknak se íze, se bűze, legfeljebb díszíteni jók, szendvicsekre. Az átlag lecsó receptek nem is nagyon tartalmaznak más összetevőket, legfeljebb még egy kis szalonnát meg burgonyát sűrítőnek, szaporítónak. A háziasszonyok és háziurak meglehetősen konzervatívok. A lecsókészítés pedig szerintem, egy sokkal tágabb lehetőség egy kiváló étel sokféle megalkotására. Lássuk én, hogyan csinálom. Kezdjük a szokásos módon az aprított füstölt szalonna pirításával. Ha a szalonna zsírja nem elég, öntsünk hozzá még egy kis olajat. A fél hagymákat nem apróra, hanem hosszában szeletelem, laskára, így sokkal rusztikusabb. Erős tűzön dolgozom, hogy enyhén karamellizálódjon, így nem kell bele cukor, de rögtön dobom is hozzá a félkarikára aprított zöldpaprikát, és együtt pirítom, hogy a széleken itt ott megkapja, akkor lesz igazán jó íze. Sokan már egyből párolják és nem pirítják, így egy ízetlen massza lesz belőle. Lényeg, hogy nem sózom meg, csak később, különben levet ereszt és nem pirul, csak bűzörög. Miközben a hagyma és a zöldpaprika pirul, szórok egy kis őrölt köményt és ha lehet, mozsárban durvára tört borsot, lehet színesbors is, aki szereti még erős paprikát, vagy Erős Pistát. Nagyon apróra vágott gyömbér is csodákat tesz vele. Fokhagymát feltétlenül tegyünk bele. Aztán jöhetnek a különféle szaporítók melyek egyedivé teszik a főztünket. Félkarikázott cukkini, uborka, tök, gomba, esetleg apróra szedett karfiol vagy brokkoli, együtt vagy külön-külön, ezekkel tovább pirítjuk az egészet. Most már sózhatunk, hogy a zöldségek hamarabb puhuljanak. Ha kell tegyünk alá kevés vizet. Van aki burgonyát tesz bele, vagy rizst, de én ezeket a keményítőtartalmú összetevőket kihagynám, főleg, ha valaki hízékony. Ha van kéznél egy csokor friss kapor az is hihetetlenül megdobja. Ha beletéved némi felkarikázott füstölt házikolbász, lókolbász vagy libakolbász, nem válik a hátrányára. A kockázott paradicsomot a végén teszem bele és nem párolom sokáig, mert savassá válik. Ha kész, már elég a locsogásból, és essünk neki a lecsónak.2009. július 29.
