E mailben is kaptam tájékoztató leveleket különféle irodáktól, sőt kifejezett ajánlatokat, konkrét paraméterekkel, földrajzi helyekkel, árakkal, de nem vettem igazán komolyan. Pedig elgondolkozhattam volna, hiszen ismerőseim jó része már eleget tett az invitálásnak és bátran útra keltek a szélrózsa minden irányába. Próbálom elterelni a figyelmemet, és beletemetkezni mindenféle valós és alibi meg hobbi munkákba, de mindig érzem, hogy valami külső dolog engem figyel, betolakszik a tudatalattimba és azt szeretné, ha csak vele törődnék. Többször kapok kísérteties telefonhívásokat, melyeknek a másik felén nincs senki, de mintha erdők 
susogását hallanám. Aztán néha madarak rikoltoznak be reggel a nyitott ablakon, legutóbb egy varjú mondta: -Káááár...! Csak tudnám mi? Aztán egyre inkább valami zöldes színű gyanú kezd motoszkálni a fejemben, és kezd összeállni a kép, úgy is mondhatnám, hogy egy tájkép. Most már egészen biztos vagyok benne és minden félreérthetetlen jel arra mutat, hogy egyre türelmetlenebbül hív a természet. A drága jó anyatermészet, szeretné ha eldobnék kapát, kaszát, akarom mondani, billentyűt és egeret, és foglalkoznék a testi lelki kikapcsolódás terjedelmes témájával, lehetőleg valahol egy madárdalos zöld vidéken. Szeretné ha kimozdulnék városi tespedtségemből, ha felállnék az íróasztal és a gép mellől. Invitál, hogy kidugjam a fejem a nagyvárosi emeletes házból, az utcából, a kerületből, az aszfaltrengetegből, és elhúzzam a csíkot valami végtelenül nyugodt és gyönyörű természeti környezetbe, egy erdőbe, egy vízpartra, egy magaslatra, vagy a háromra együtt. Tény, hogy az utazási irodáktól 
különféle csatornákon jönnek a rendszeres ajánlatok, a nyaralási tippek, de nekem megrögzött és határozott elképzeléseim vannak a nyári pihenőidő eltöltését illetően. Lehet, hogy egy csodabogár vagyok de abszolút nem csábít az olyan nyaralás, ahol egy bizonyos összeg fejében, az udvarias személyzet lesi a kívánságaimat és keresztbe, hosszába, fényesre nyalja az igényeimet. Azt hiszem három nap után halálra unnám magam. Talán egyszer kétszer lecsúsznék valami óriás, monster vízi-csúszdán, aztán részt vehetnék valamilyen szervezett dedós programon, esetleg ennék valami egzotikusat. Azt, hogy a napon heverjek órákig, és lessem a bikinis felhozatalt már nem túlzottan lelkesít. Inkább valami intellektuálisabb szórakozást keresek magamnak, na nem mintha megvetném a másik nem szépségeit. Persze jártunk mi is a 
tengerparton, Görögországban, szép is volt, jó is volt csak a semmitevésen meg a bulizáson kívül semmit nem lehet csinálni hosszú távon. Az ital, meg már, hála Istennek, régóta nem izgat. Így már az életem derekán jobban érzem magam, ha alkotó módon tölthetem a pihenésemet a természetben. Így hát, régi szokásom szerint, az idén is a kis Tisza-parti falu (Mártély) művésztelepén töltünk el két hetet. A táj felséges, és utolérhetetlenül gyönyörű. A holtág páratlan madárvilága és vadregényessége egyszerűen megunhatatlan. Ilyenkor aztán járom a partot, fotózgatok témát keresve, vagy az árvízi töltésen túli már pusztuló tanyavilágot szemlélgetem, hogy aztán mindezt feldolgozva magamban, olajfestményeimen. Ilyenkor a régi barátaim, festőtársaim, ők is a tábor lakói, mind hasonló igénnyel keresik fel a természet eme káprázatos szegletét. Az idegen aki ilyenkor arra jár, mindenfelé a vízparton, az útszéleken, a faluban, festegető művészeket lát, akik a rajzlapjaikon, festővásznaikon mondják el legfontosabb gondolataikat a látottakról. Így hát én is zárom soraim, mennem kell, hív a természet.
susogását hallanám. Aztán néha madarak rikoltoznak be reggel a nyitott ablakon, legutóbb egy varjú mondta: -Káááár...! Csak tudnám mi? Aztán egyre inkább valami zöldes színű gyanú kezd motoszkálni a fejemben, és kezd összeállni a kép, úgy is mondhatnám, hogy egy tájkép. Most már egészen biztos vagyok benne és minden félreérthetetlen jel arra mutat, hogy egyre türelmetlenebbül hív a természet. A drága jó anyatermészet, szeretné ha eldobnék kapát, kaszát, akarom mondani, billentyűt és egeret, és foglalkoznék a testi lelki kikapcsolódás terjedelmes témájával, lehetőleg valahol egy madárdalos zöld vidéken. Szeretné ha kimozdulnék városi tespedtségemből, ha felállnék az íróasztal és a gép mellől. Invitál, hogy kidugjam a fejem a nagyvárosi emeletes házból, az utcából, a kerületből, az aszfaltrengetegből, és elhúzzam a csíkot valami végtelenül nyugodt és gyönyörű természeti környezetbe, egy erdőbe, egy vízpartra, egy magaslatra, vagy a háromra együtt. Tény, hogy az utazási irodáktól különféle csatornákon jönnek a rendszeres ajánlatok, a nyaralási tippek, de nekem megrögzött és határozott elképzeléseim vannak a nyári pihenőidő eltöltését illetően. Lehet, hogy egy csodabogár vagyok de abszolút nem csábít az olyan nyaralás, ahol egy bizonyos összeg fejében, az udvarias személyzet lesi a kívánságaimat és keresztbe, hosszába, fényesre nyalja az igényeimet. Azt hiszem három nap után halálra unnám magam. Talán egyszer kétszer lecsúsznék valami óriás, monster vízi-csúszdán, aztán részt vehetnék valamilyen szervezett dedós programon, esetleg ennék valami egzotikusat. Azt, hogy a napon heverjek órákig, és lessem a bikinis felhozatalt már nem túlzottan lelkesít. Inkább valami intellektuálisabb szórakozást keresek magamnak, na nem mintha megvetném a másik nem szépségeit. Persze jártunk mi is a tengerparton, Görögországban, szép is volt, jó is volt csak a semmitevésen meg a bulizáson kívül semmit nem lehet csinálni hosszú távon. Az ital, meg már, hála Istennek, régóta nem izgat. Így már az életem derekán jobban érzem magam, ha alkotó módon tölthetem a pihenésemet a természetben. Így hát, régi szokásom szerint, az idén is a kis Tisza-parti falu (Mártély) művésztelepén töltünk el két hetet. A táj felséges, és utolérhetetlenül gyönyörű. A holtág páratlan madárvilága és vadregényessége egyszerűen megunhatatlan. Ilyenkor aztán járom a partot, fotózgatok témát keresve, vagy az árvízi töltésen túli már pusztuló tanyavilágot szemlélgetem, hogy aztán mindezt feldolgozva magamban, olajfestményeimen. Ilyenkor a régi barátaim, festőtársaim, ők is a tábor lakói, mind hasonló igénnyel keresik fel a természet eme káprázatos szegletét. Az idegen aki ilyenkor arra jár, mindenfelé a vízparton, az útszéleken, a faluban, festegető művészeket lát, akik a rajzlapjaikon, festővásznaikon mondják el legfontosabb gondolataikat a látottakról. Így hát én is zárom soraim, mennem kell, hív a természet.2009. július 30.
