Mielőtt a karom végletesen megnyúlna, a lépcső pihenőjére eresztem a tömött piacoló szatyrot, óvatosan, hogy a tetején kandikáló tojások nehogy sárgára váltsanak. Pár kapkodó slukk az enyhén dohos, étel, kávé, meg némi dohányfüst szagú levegőből, és folytathatom a túrámat felfelé. Az érzéki csalódások teteje, amikor a másodikon már azt hiszem, hogy a harmadikon vagyok. Fullasztó túráimon jó kis játék kitalálni, hogy hol mit főznek, vagy éppen kozmálnak le. Na bezzeg, ha lift lenne, nem tudnám, hogy ki mit enne. Csak nyomnám a gombot és huss! De hát így csak teszem egyik lábamat a másik után és rángatom mindig egyel feljebb az aktuális terhet. Ahogy a régi viccben, amikor az egyik koma számon kéri a másikon, hogy – Hát, azt mondtad, hogy liftes házban laksz, de látom a görcs rángat az emeletre...! Valamilyen egészségpárti, vagy más, talán takarékos meggondolás folytán még az ilyen nagy
belmagasságú bérházakba sem mindenhol terveztek és építettek liftet, négy emelet alatt. Az ingatlanosoktól hallottam, hogy ezeket nevezik „fitnesz házaknak” a szakzsargonban. Na ez persze csak amolyan városias nyavalygás, én is éltem vidéken, falun, az ember csak bebiceg az útról a házba és kész. Lehet elhízni szabadon, legfeljebb majd idővel kereket tesznek rá. Mostanában azonban, már ott is elszabadult a műbalhé, emeletráépítés, manzárd, óratorony, meg kacsaláb, aztán jön a szuszogás. Irigyen gondolok vissza húsz évvel ezelőtti önmagamra, amikor egy hattyúággyal a hátamon, melyet egy lomtalanításból menekítettem egy fél kerülettel arrébb, hazahoztam majd felsétáltam vele a sokadikra. Sajnos manapság már ágy nélkül is macerás néha feljutnom. Ez a sok ülőmunka sem karcsúsít, a kemény sportot is abbahagytam pár éve. Ja, hogy a súlyemelés, sörrel? Nem, már jó régóta nem iszom ilyesmit, és a cigizés is csak halvány emlék. Szerintem ez a jó zsíros magyar levegő teszi. Komoly családi értekezés volt nemrégen, amikor is szóba kerültek különféle érvek, hogy miért is kellene egy másik lakásra váltanunk. Az egyik sarokpont éppen a lift kérdése volt. Egyesek azzal a kézenfekvő ésszerűséggel érveltek, hogy az ember leánya és fia nem lesz már fiatalabb, tehát kényelmesen kell élni a maradék életet, nyomni a gombot, aztán huss! Különben is a modern technikai korunkban milyen földhözragadt dolog rángatózni felfelé a lépcsők hosszú során, nehéz szatyrokkal a kézben. A másik oldal pedig éppen azzal replikázott, orvosi ajánlásokra is hivatkozva, hogy az amúgy is eltunyult, a mindent ülve csináló időkben, az érett korban lévőknek is hagyjunk egy esélyt a napi kényszerű testedzésre. Amikor a megpakolt piacos, és közértes szatyrot kell a lépcsők és az emeletek sikeres leküzdése után, célegyenesben sprintelve a gangon, győztesen bevinni a célba. Hadd dagadjanak a ványadt vádlik és a tricepszek. A mindenkori vitathatatlan jutalom, hogy aki amit felvitt, azt meg is eheti. Észrevették, hogy a felsőbb emeleteken soványabb emberek laknak? Na persze ahol nincs lift. Nem könnyű dönteni a lehetséges kényelem és az egészséges életmód között. A hajdani erőfitogtató fitneszguru és a modern gondolkodású technikamániás értelmiségi vitatkozik bennem. Talán a legjobb megoldás lenne mégis, egy nagy liftes házban lakni, és ha akarnám gyalog járnék fel a testépítés jegyében. Vagy lehet, hogy nem akarnám, de legalább választhatnék. Amíg a kérdés infrastrukturálisan is eldől, még párszor előfordul, hogy a görcs rángat az emeletre.2009. július 16.
