Egyszer folt, hol nem folt, a visszaválthatatlan üveghegyeken innen, és az Óperenciás nagykörúton túl, folt egy egészen kicsike királyság. Nagyon egyszerű királyság folt, egy nagy várkastély legfelső emeletén, más kisebb királyságok mellett. Akkora folt az egész, hogy öt perc alatt körös körül és faltól falig, gyalog be lehetett járni az egészet. Amúgy folt benne minden rendesen, folt nagy kapuja a gangról, folt benne villanyáram, 220 folt, vízvezeték, angol vécé, ahogy az egy rendes városi királyságban illik.
Ráadásul nemrég folt részleges kastély felújítás, így kinézetre, és benézetre is egészen rendben folt. Régóta éldegélt benne egy király meg egy királyné, és úgy általában mondhatom, hogy mindkettő nagyon boldog és vidám folt. Naphosszat sokat nevetgéltek, és kéz a kézben hajkurászták a boldogság kék madarát. Csak annyi időre engedték el egymás kacsóját amikor is valamelyiküknek el kellett menni oda, ahová a király is gyalog jár. Alattvalójuk sem nagyon folt, ha nem számítom a sarokban álló, szótlan szobainast, aki minden este némán tűrte, hogy a király ráadja a viseltes gatyáját, meg a palástját, hogy aztán reggel újra magára öltse. De jaj, felhőtlen boldogságnak, és a hajkurászásnak csakhamar vége szakadt, történt ugyanis, hogy a felséges királyné megbetegedett. Valószínűleg egy alattomos borsószem kerülhetett a matraca alá, mely egyik reggelre szörnyen felsebezte felséges tomporát. Az egész mindene csupa seb
folt. Szegény királyné így aztán naphosszat nyomta az ágyat, és magába a pirulákat, a gyógyulás lassú és gyötrelmes folt. Más dolga sem folt szegénynek, mint a nagy párnák és dunnák között feküdni. Amikor éppen nem a tévét nézte, akkor a mennyezetet bámulta szomorúan. A király szorgalmasan vigasztalta, ápolta, gyógyítgatta, ahogy tudta, a néma, fakezű szobainasra ezt mégsem bízhatta. Azonban, a baj nem jár egyedül, ahogy mondani szokták, hát váratlanul be is ütött egy újabb gond. Történt, hogy a király éppen valahol az ötperces birodalmában folt, amikor hallja ám, hogy a királyné szörnyen jajveszékel a hálószoba irányából. Nosza eldobott kapát, kaszát, és amint szélsebesen berontott, látta ám, hogy a királyné jobb híján a saját kezeit tördeli, üregükből kiguvadt szemei, szokásos módon az égre meredtek és remegő szájjal suttogta, -Folt, folt, folt! Megijedt a király, hogy itt a vég, hogy fog ő majd egyedül 
kékmadarat kergetni, de hamarosan rájött, hogy a királyné talán mégsem az élettől búcsúzik. Őfelsége amúgy eszes ember folt, hamar rájött, hogy amit a királyné a mennyezeten borzadva bámul, az nem a megnyílni készülő mennyország kapuja, hanem tényleg egy folt. Ráadásul akkora, mint egy traktorkerék. Hatalmas kő gördült le a szívéről, hogy aztán egy másik legalább akkora jöjjön a helyébe. Ereiben meghűlt a vér, tudta már jól, hogy ez a folt egy átok folt. Mióta betette a lábát ebbe a királyságba, mesteremberek százai dolgoztak a sarokbástya tornyának sisakján, mely kedvenc hálószobájukat fedte, de mindhiába, évről évre mindig ott folt az átkozott beázott folt. Aztán, hogy az évek során úgy tűnt, talán nem növekszik tovább, és kiszárad, esetleg rendbe lehetne tenni ezt a rondaságot. Éppen tavaly nyáron szánta rá magát a felséges pár, miután a kincses ládikába vetemedett néhány csillogó garas, hogy szépen kitatarozzák, kifestessék és kicsinosítsák a kedvenc sarok hálószobájukat. Gyönyörű is folt minden, a piktorok kitettek magukért, a mennyezet végre hibátlan folt. A király és a királyné egy ideig nagyon boldog folt, de most hirtelen szomorúságba estek. Nosza a királyné, két szörnyülködés 
és nyögés között megeresztett egy mobil postagalambot, riasztotta az udvarmestert, az meg az ezermestert, hogy nézzék már meg ezt a csúfságot. Jöttek is legott, aztán másztak a tetőre keresni a tettest, de ott fent, mivel éppen nagy tél folt, nagy hó is folt, térdig jártak benne. A nagy hó pedig, apránként olvadozott, de titkos csatornáját melytől egyre nagyobb lett a folt, nem találták. Fogadkoztak is, hogy majd tavasszal megjavítják, de most fájdalom, nincs mit tenni. A szomorú királyné hamarosan bízvást meggyógyul, de addig is, világ csúfjára itt marad ez az átkozott egyszer folt, hol nem folt.
Ráadásul nemrég folt részleges kastély felújítás, így kinézetre, és benézetre is egészen rendben folt. Régóta éldegélt benne egy király meg egy királyné, és úgy általában mondhatom, hogy mindkettő nagyon boldog és vidám folt. Naphosszat sokat nevetgéltek, és kéz a kézben hajkurászták a boldogság kék madarát. Csak annyi időre engedték el egymás kacsóját amikor is valamelyiküknek el kellett menni oda, ahová a király is gyalog jár. Alattvalójuk sem nagyon folt, ha nem számítom a sarokban álló, szótlan szobainast, aki minden este némán tűrte, hogy a király ráadja a viseltes gatyáját, meg a palástját, hogy aztán reggel újra magára öltse. De jaj, felhőtlen boldogságnak, és a hajkurászásnak csakhamar vége szakadt, történt ugyanis, hogy a felséges királyné megbetegedett. Valószínűleg egy alattomos borsószem kerülhetett a matraca alá, mely egyik reggelre szörnyen felsebezte felséges tomporát. Az egész mindene csupa seb
folt. Szegény királyné így aztán naphosszat nyomta az ágyat, és magába a pirulákat, a gyógyulás lassú és gyötrelmes folt. Más dolga sem folt szegénynek, mint a nagy párnák és dunnák között feküdni. Amikor éppen nem a tévét nézte, akkor a mennyezetet bámulta szomorúan. A király szorgalmasan vigasztalta, ápolta, gyógyítgatta, ahogy tudta, a néma, fakezű szobainasra ezt mégsem bízhatta. Azonban, a baj nem jár egyedül, ahogy mondani szokták, hát váratlanul be is ütött egy újabb gond. Történt, hogy a király éppen valahol az ötperces birodalmában folt, amikor hallja ám, hogy a királyné szörnyen jajveszékel a hálószoba irányából. Nosza eldobott kapát, kaszát, és amint szélsebesen berontott, látta ám, hogy a királyné jobb híján a saját kezeit tördeli, üregükből kiguvadt szemei, szokásos módon az égre meredtek és remegő szájjal suttogta, -Folt, folt, folt! Megijedt a király, hogy itt a vég, hogy fog ő majd egyedül kékmadarat kergetni, de hamarosan rájött, hogy a királyné talán mégsem az élettől búcsúzik. Őfelsége amúgy eszes ember folt, hamar rájött, hogy amit a királyné a mennyezeten borzadva bámul, az nem a megnyílni készülő mennyország kapuja, hanem tényleg egy folt. Ráadásul akkora, mint egy traktorkerék. Hatalmas kő gördült le a szívéről, hogy aztán egy másik legalább akkora jöjjön a helyébe. Ereiben meghűlt a vér, tudta már jól, hogy ez a folt egy átok folt. Mióta betette a lábát ebbe a királyságba, mesteremberek százai dolgoztak a sarokbástya tornyának sisakján, mely kedvenc hálószobájukat fedte, de mindhiába, évről évre mindig ott folt az átkozott beázott folt. Aztán, hogy az évek során úgy tűnt, talán nem növekszik tovább, és kiszárad, esetleg rendbe lehetne tenni ezt a rondaságot. Éppen tavaly nyáron szánta rá magát a felséges pár, miután a kincses ládikába vetemedett néhány csillogó garas, hogy szépen kitatarozzák, kifestessék és kicsinosítsák a kedvenc sarok hálószobájukat. Gyönyörű is folt minden, a piktorok kitettek magukért, a mennyezet végre hibátlan folt. A király és a királyné egy ideig nagyon boldog folt, de most hirtelen szomorúságba estek. Nosza a királyné, két szörnyülködés és nyögés között megeresztett egy mobil postagalambot, riasztotta az udvarmestert, az meg az ezermestert, hogy nézzék már meg ezt a csúfságot. Jöttek is legott, aztán másztak a tetőre keresni a tettest, de ott fent, mivel éppen nagy tél folt, nagy hó is folt, térdig jártak benne. A nagy hó pedig, apránként olvadozott, de titkos csatornáját melytől egyre nagyobb lett a folt, nem találták. Fogadkoztak is, hogy majd tavasszal megjavítják, de most fájdalom, nincs mit tenni. A szomorú királyné hamarosan bízvást meggyógyul, de addig is, világ csúfjára itt marad ez az átkozott egyszer folt, hol nem folt.