Lazán masnira kötöm a sötétkék csíkos kötényem madzagját a derekamon, majd a konyhapulthoz lépve, könnyedén benyomom ujjammal ott fenn az egyik fényes gombot. Halk surrogás zendül, mint egy csokorba kötött dús erdei sóhaj, amint a szél folyamatosan borzolja a lombokat. A légáramlat lágyan cirógatja a rövidre nyírt hajamat, és élvezem ahogy a fazékból felszálló ezüstös páracsíkok eltűnnek a fém rostélyon keresztül.
A különleges turbinák felvették az optimális sebességet valahol bent a páraelszívó burkolata alatt, és lankadatlan pörögnek amíg szükség van rájuk. A szálcsiszolt acél felületekről pazarul tükröződik a halogénlámpák fénye. Az elektromos gyújtású gázfőzőlap, az INOX edények, és az említett páraelszívó, mind ezüstös fényben dereng. Hiába, a huszadik század vége és a huszonegyedik eleje, ontja a sosem látott technikai csodákat. Gyermekkorom tudományos fantasztikus regényei tele voltak mindenféle elképesztő vívmányokkal, masinákkal, újításokkal, el sem hittem volna, hogy valaha tényleg megérjük, és naponta láthatjuk, használhatjuk néhányukat. Kedvenc könyveim főképpen az űrhajózás szédítő távlatait taglalták, csak néhány író könyve foglalkozott a lakókörnyezetünk esetleges jövőbeni lehetőségeivel, és kényelmi megoldásaival is. Manapság, a 2000. évet is elhagyva, a fotocellás automata teleüveg tolóajtók hangtalan működésekor már meg sem rebben a szemünk, a digitális karórát és a mobiltelefont meg úgy cserélgetjük, mint a tavalyi megunt pamut pólót. A teljesen elektronizált konyhák utópisztikus
képe is mindennapi valósággá vált, kiváltképp, ha elegendő steksz is rendelkezésre áll a tervezéshez, a beszerzéshez, és a működtetéshez. Az egyik ilyen elképesztő és felettébb hasznos gépezet a fent említett páraelszívó készülék, melyet még a legelvetemültebb agyú regényíró képzeletében sem fordult meg évtizedekkel ezelőtt. Hivatalosabb nevén szag és páraelszívó, de elsősorban az utóbbi feladata a lényegesebb és hatékonyabb. Illatosat kell főzni! – szoktam mondani. A konyha levegőjével már elegyedett illat és kellemetlen szagmolekulákat viszonylag problémás utólag leválasztani és kiszippantani, de a gőzpára, a benne lévő illatösszetevőkkel együtt minden további nélkül eltávolíthatók. Ez utóbbi elszívása azért is fontos, mert a többnyire zsír vagy olajcseppeket is tartalmazó gőz hihetetlen és alattomos módon tud lerakódni a bútorok, falak, csempék felületére, és akkor még, nem is beszéltünk a mikroszkopikus fröccsenő cseppekről. Nehezen eltávolítható réteget képeznek, főként a tűzhely közvetlen közelében. Ezért is a tűzhelyek, főzőlapok mögé, minél simább és egységesebb felületű csempét, esetleg INOX, vagy edzett üveg lapot szoktam javasolni, melyen kisebb a megtapadás lehetősége, és könnyebb is tisztítani. Fontos kérdés még, hogy az elszívott gőzzel és illattal kevert, általában forró légtömeg hová távozik? Legegyszerűbb és legkézenfekvőbb, hogy valahova ki a szabadba, minél messzebb a lakóterektől, a külső falon lévő rostélyon át vagy a tetőn lévő szellőző egységen 
keresztül. Belvárosi, leválasztott, vagy régi tervezésű lakásokban, gyakran nincs erre lehetőség, esetleg csak nagyon hosszú elvezetéssel (L>4m), ami nagyon lefékezi, és zajossá teszi a légáramot. Erre találták ki a cserélhető, aktívszén szűrős megoldást. Egyetlen komoly hátránya, főleg gáztűzhely esetén, hogy csak a pára és a szagok egy részét köti meg, de a gáz égésterméke, az elhasznált levegő a helyiségben marad. Nem szabad persze elfeledkezni a szénszűrő néhány havonkénti cseréjéről sem. Nálunk egy bútorba építhető elszívó készüléket választottam, ami árban és teljesítményben is nagyon kedvező, ráadásul maga a konyhaszekrény is egy speciális, régi konyhakredencből átalakított és modernizált összeállítás. Megfelelően ki kellett alakítani a beszerelési helyet és az elvezető csőnek is a kivágásokat. Az elvezetés egy közeli, használaton kívüli kéménybe csatlakozik, mely a kéményseprők szerint, nem túl szabályos, de ez van. Ha mindent jól összeszereltünk, és valami illatosat szeretnénk főzni, egy gombnyomásra indulhat is a gépszél.
A különleges turbinák felvették az optimális sebességet valahol bent a páraelszívó burkolata alatt, és lankadatlan pörögnek amíg szükség van rájuk. A szálcsiszolt acél felületekről pazarul tükröződik a halogénlámpák fénye. Az elektromos gyújtású gázfőzőlap, az INOX edények, és az említett páraelszívó, mind ezüstös fényben dereng. Hiába, a huszadik század vége és a huszonegyedik eleje, ontja a sosem látott technikai csodákat. Gyermekkorom tudományos fantasztikus regényei tele voltak mindenféle elképesztő vívmányokkal, masinákkal, újításokkal, el sem hittem volna, hogy valaha tényleg megérjük, és naponta láthatjuk, használhatjuk néhányukat. Kedvenc könyveim főképpen az űrhajózás szédítő távlatait taglalták, csak néhány író könyve foglalkozott a lakókörnyezetünk esetleges jövőbeni lehetőségeivel, és kényelmi megoldásaival is. Manapság, a 2000. évet is elhagyva, a fotocellás automata teleüveg tolóajtók hangtalan működésekor már meg sem rebben a szemünk, a digitális karórát és a mobiltelefont meg úgy cserélgetjük, mint a tavalyi megunt pamut pólót. A teljesen elektronizált konyhák utópisztikus
képe is mindennapi valósággá vált, kiváltképp, ha elegendő steksz is rendelkezésre áll a tervezéshez, a beszerzéshez, és a működtetéshez. Az egyik ilyen elképesztő és felettébb hasznos gépezet a fent említett páraelszívó készülék, melyet még a legelvetemültebb agyú regényíró képzeletében sem fordult meg évtizedekkel ezelőtt. Hivatalosabb nevén szag és páraelszívó, de elsősorban az utóbbi feladata a lényegesebb és hatékonyabb. Illatosat kell főzni! – szoktam mondani. A konyha levegőjével már elegyedett illat és kellemetlen szagmolekulákat viszonylag problémás utólag leválasztani és kiszippantani, de a gőzpára, a benne lévő illatösszetevőkkel együtt minden további nélkül eltávolíthatók. Ez utóbbi elszívása azért is fontos, mert a többnyire zsír vagy olajcseppeket is tartalmazó gőz hihetetlen és alattomos módon tud lerakódni a bútorok, falak, csempék felületére, és akkor még, nem is beszéltünk a mikroszkopikus fröccsenő cseppekről. Nehezen eltávolítható réteget képeznek, főként a tűzhely közvetlen közelében. Ezért is a tűzhelyek, főzőlapok mögé, minél simább és egységesebb felületű csempét, esetleg INOX, vagy edzett üveg lapot szoktam javasolni, melyen kisebb a megtapadás lehetősége, és könnyebb is tisztítani. Fontos kérdés még, hogy az elszívott gőzzel és illattal kevert, általában forró légtömeg hová távozik? Legegyszerűbb és legkézenfekvőbb, hogy valahova ki a szabadba, minél messzebb a lakóterektől, a külső falon lévő rostélyon át vagy a tetőn lévő szellőző egységen keresztül. Belvárosi, leválasztott, vagy régi tervezésű lakásokban, gyakran nincs erre lehetőség, esetleg csak nagyon hosszú elvezetéssel (L>4m), ami nagyon lefékezi, és zajossá teszi a légáramot. Erre találták ki a cserélhető, aktívszén szűrős megoldást. Egyetlen komoly hátránya, főleg gáztűzhely esetén, hogy csak a pára és a szagok egy részét köti meg, de a gáz égésterméke, az elhasznált levegő a helyiségben marad. Nem szabad persze elfeledkezni a szénszűrő néhány havonkénti cseréjéről sem. Nálunk egy bútorba építhető elszívó készüléket választottam, ami árban és teljesítményben is nagyon kedvező, ráadásul maga a konyhaszekrény is egy speciális, régi konyhakredencből átalakított és modernizált összeállítás. Megfelelően ki kellett alakítani a beszerelési helyet és az elvezető csőnek is a kivágásokat. Az elvezetés egy közeli, használaton kívüli kéménybe csatlakozik, mely a kéményseprők szerint, nem túl szabályos, de ez van. Ha mindent jól összeszereltünk, és valami illatosat szeretnénk főzni, egy gombnyomásra indulhat is a gépszél.2010. február 23.
