A lyuk olyan semmi, ami minél nagyobb, annál kevésbé van benne valami. Persze az az igazság, hogy a kis semmi meg a nagy semmi között tartalmilag és mennyiségileg tulajdonképpen nincs különbség, tehát bármekkora egy lyuk, egyformán nincs benne semmi. A lyuk jelentése maga az üresség. Jó, tudom, hogy lehet benne elvileg valami, például levegő, víz, és egyéb átmeneti anyagok, de gyakorlati szempontból ez elhanyagolható. A lyuk nagyon fontos valami, azaz semmi, nélküle nem működnének a dolgok.
A lyuk nem jó és nem rossz, legfeljebb az egyik helyen túl sok van belőle, a másik helyen meg túl kevés, vagy egyáltalán nincsen. A baj akkor történik, ha ott van lyuk ahol nem kéne, például a zoknin, az ózonrétegen, az autógumin menet közben, vagy egy hajó fenekén, netán egy kerítésen, ahol harapós kutya van, minek következtében a nadrágunkon is lesz egy. Ezek általában a nem kívánatos lyukak, és sajnos ezekből van a több. Vannak azért jócskán jó lyukak is, ezeket talán azért nem vesszük észre, mert annyira maguktól értetődőek. Például lyuk van a szánkon, hogy ehessünk, és más meleg helyen, hogy a salakanyag eltávozhasson. A lyuknak erős köze van a népességünk újratermelődéséhez, és haragosaink rövid útbaigazításához, de a teaszűrőt sem tudnánk használni lyukak tömkelege nélkül. Mondhatnám, hogy a lyuknak
köszönhetjük az életünket is. A cső és ebből következően a víz és gázvezeték, valamint a söröshordó sem létezhetne használható lyuk nélkül, a sörivók meg szomjan halnának. Ezért aztán a társadalom nagy része vállvetve, erősen gondoskodik arról, hogy minden szükséges helyen legyen elegendő darabszámú és méretű lyuk, illetve ne legyen ott ahol kifejezetten nem szükséges. Van ahol muszáj azt betömni, kijavítani mint a sérült háztetőt, máshol éppenséggel, kitisztítani, szabaddá tenni, mint az eldugult lefolyót. Az az igazság, hogy szinte az egész életünk a lyukak körül forog. Minden ember életében egyszer eljön az a pillanat, amikor elfogja a vágy, hogy neki muszáj legalább egy szép nagy lyukat csinálnia valahová, valami konkrét helyre. Most nem számolom a női zuhanyzók falába fúrt lyukakat, meg a percingeknek létrehozott számtalan nyílást a bőrünkön és a nyelvünkön, hanem olyan nagy komoly lyukra gondolok, amiről a továbbiakban itt mesélek.
A lyuk nem jó és nem rossz, legfeljebb az egyik helyen túl sok van belőle, a másik helyen meg túl kevés, vagy egyáltalán nincsen. A baj akkor történik, ha ott van lyuk ahol nem kéne, például a zoknin, az ózonrétegen, az autógumin menet közben, vagy egy hajó fenekén, netán egy kerítésen, ahol harapós kutya van, minek következtében a nadrágunkon is lesz egy. Ezek általában a nem kívánatos lyukak, és sajnos ezekből van a több. Vannak azért jócskán jó lyukak is, ezeket talán azért nem vesszük észre, mert annyira maguktól értetődőek. Például lyuk van a szánkon, hogy ehessünk, és más meleg helyen, hogy a salakanyag eltávozhasson. A lyuknak erős köze van a népességünk újratermelődéséhez, és haragosaink rövid útbaigazításához, de a teaszűrőt sem tudnánk használni lyukak tömkelege nélkül. Mondhatnám, hogy a lyuknak
köszönhetjük az életünket is. A cső és ebből következően a víz és gázvezeték, valamint a söröshordó sem létezhetne használható lyuk nélkül, a sörivók meg szomjan halnának. Ezért aztán a társadalom nagy része vállvetve, erősen gondoskodik arról, hogy minden szükséges helyen legyen elegendő darabszámú és méretű lyuk, illetve ne legyen ott ahol kifejezetten nem szükséges. Van ahol muszáj azt betömni, kijavítani mint a sérült háztetőt, máshol éppenséggel, kitisztítani, szabaddá tenni, mint az eldugult lefolyót. Az az igazság, hogy szinte az egész életünk a lyukak körül forog. Minden ember életében egyszer eljön az a pillanat, amikor elfogja a vágy, hogy neki muszáj legalább egy szép nagy lyukat csinálnia valahová, valami konkrét helyre. Most nem számolom a női zuhanyzók falába fúrt lyukakat, meg a percingeknek létrehozott számtalan nyílást a bőrünkön és a nyelvünkön, hanem olyan nagy komoly lyukra gondolok, amiről a továbbiakban itt mesélek.Történt pedig, hogy volt egy szoba és mellette még egy, mely az előzőből nyílott. Az egyik nagyobb volt, a másik a nagyobbik kétharmada. Ez utóbbi cselédszoba volt valamikor, épp elfért benne keresztben egy ágy, szekrény, és gondolom egy asztalka székkel, miegymás. A nagyobbik helyiség a konyha volt valamikor egészen sokáig, csak az utóbbi időben lett 
vendégszoba. No de hogy a lyukamat ne felejtsem, mindkét helyiség közös tulajdonsága a négy méterhez közelítő belmagasság. Ebből következően kissé nyomasztóak voltak az egymáshoz közeli magas falak, bár délkelet felől elegendő fénynek kellett volna bejönnie a két magas ablakon. A legszebb, amikor a felkelő nap első, kissé narancsos, aranyos sugarai laposan betévednek az üvegen, és minden gyönyörű fényben fürdik. Az elfordulási szög miatt, azonban, a vendégszobában némi időeltolódással, késéssel történik mindez, amikor már a Nap magasabbra hág, és már nem olyan aranyos a fénye. Némi gondolkozás után úgy döntöttem, hogy át kell törnöm a válaszfalat, és egy nagy köralakú lyukkal teret engedni a fénynek, és a tágasságnak. A feladat nem volt túl nehéz, mert a falat alkotó laza szerkezetű, habarcs kötésű faforgács paneleket könnyen lehetett fűrészelni. Másodmagammal hamar a végére jutottunk. Már csak a szélét kellett esztétikusan lezárni. Akkoriban még amolyan rusztikus korszakomban voltam, így egy terméskő utánzatot készítettem, méretre vágott hullámpapír lapok, és habarcs segítségével, bár a termésköveket ma is szeretem. Egy díszítő festéssel aztán kész is volt az egész. A várakozásnak megfelelően ma is kiválóan beereszti a reggeli első aranyos fényt, és egész nap kellemes levegősséget ad az amúgy szűkös szobáknak, a csodálatos nagy lyuk.
vendégszoba. No de hogy a lyukamat ne felejtsem, mindkét helyiség közös tulajdonsága a négy méterhez közelítő belmagasság. Ebből következően kissé nyomasztóak voltak az egymáshoz közeli magas falak, bár délkelet felől elegendő fénynek kellett volna bejönnie a két magas ablakon. A legszebb, amikor a felkelő nap első, kissé narancsos, aranyos sugarai laposan betévednek az üvegen, és minden gyönyörű fényben fürdik. Az elfordulási szög miatt, azonban, a vendégszobában némi időeltolódással, késéssel történik mindez, amikor már a Nap magasabbra hág, és már nem olyan aranyos a fénye. Némi gondolkozás után úgy döntöttem, hogy át kell törnöm a válaszfalat, és egy nagy köralakú lyukkal teret engedni a fénynek, és a tágasságnak. A feladat nem volt túl nehéz, mert a falat alkotó laza szerkezetű, habarcs kötésű faforgács paneleket könnyen lehetett fűrészelni. Másodmagammal hamar a végére jutottunk. Már csak a szélét kellett esztétikusan lezárni. Akkoriban még amolyan rusztikus korszakomban voltam, így egy terméskő utánzatot készítettem, méretre vágott hullámpapír lapok, és habarcs segítségével, bár a termésköveket ma is szeretem. Egy díszítő festéssel aztán kész is volt az egész. A várakozásnak megfelelően ma is kiválóan beereszti a reggeli első aranyos fényt, és egész nap kellemes levegősséget ad az amúgy szűkös szobáknak, a csodálatos nagy lyuk.2010. február 08.
