Puncs és pancs

Húúúkk! A terem búráját, csak valaki rá ne lépjen a kezemre ebben a nagy nyüzsgő láberdőben. Mondhatom jól beletenyereltünk ebbe a 2009. évbe, mindjárt megyek is kezet mosni. De még nincs teljesen vége, mert hátra van a szilveszteri két fülön állás és a négykézláb járás, meg a szemkápráztatás. Már aki becsülettel elereszti magát és a barátait. Most itt kiteszem a tizennyolcas karikát, mert véletlenül sem szeretném az ifjúságot heveny piálásra nevelni, habár rájuk férne némi módszertani oktatás.

Angyalhaj

Megilletődve, megkönnyebbülve és hulla fáradtan állunk a karácsonyfa fénylő aurájában, mint maratoni futó aki végre belihegett a célba, és utolsó erejével még ünneplőbe is öltözött. Az elektromos gyertya fénye világítja meg az áhítattól párás szemeinket, ahogy körbe álljuk a legszebb ruhájába öltöztetett fenyőt, a bejglisütéstől vérhólyagos kezeink önkéntelenül is keresik egymást. Bágyadt lelkesedéssel intonálgatunk egy ideillő dalt, szemünk beleréved a gyertyák fényébe.

Toronyóra lánc nélkül

Együttérzéssel bámulom a mérgezett egerek módjára, látszólag kaotikusan rohangáló humanoidokat, amint egyik üzletajtón be a másik áruházajtón pedig kifelé igyekszenek tömegesen, különféle batyukkal, csomagokkal vészesen megpakolva. Aztán futtában elhaladnak a köztereken sűrűn felállított ponyvasátrak és deszkabódék között és még jó néhány ígéretesnek látszó holmit rábiggyesztenek az amúgy is tetemes pakkjukra. A kereskedők szirén éneke is rásegít néhány lapáttal az eredményes üzletre.

Penetra Alfa

Csodálatos kék bolygó volt valamikor, a Tejútrendszer egyik spirálkarján, a Nap nevű csillag harmadik pályáján keringve, ez az egyre szomorúbb sárteke. A szóbeszéd és a gyémántkristály memóriák szerint, amelyek még emlékeznek néhány adatfoszlányra a boldogabb időkből, Földnek hívták, vagy valami Terrának, és még sok másnak is nevezték az akkori soknyelvűségben, most már csak hivatalosan Penetra Alfa, az egységesített Galaktikus terminus, a négydimenziós csillagtérképek és kvantum adattárak szerint.

Vala Mikulásost

Hajnali fél öt, még tök sötét, csak a rádiósóra digitális LED-es számlapja világítja képembe a múló perceket. Az agyam a semmi és az álom határáról kiszabadulva bágyadtan próbál észhez térni. Hosszú tapogató szálakat ereszt, és rögtön kezdi a kapaszkodóit mélyeszteni a valóságba, hogy ismét elhelyezkedjen a téridőben. A szemeim még erősen be vannak gyógyulva, nehéz lesz szétválasztani gyűrött és valamitől könnyező szemhéjaimat.