…tahó!

A redőny vidám zörgéssel szalad a tokjába, és kibámulnék a városra, de mintha kiradíroztak volna mindent, erős fehér fény vág az arcomba. A reggeli ébredéstől még kissé kába vagyok, de lassan tisztul zavaros tudatom és a lelkem is felvidul. A szemem bátortalanul fókuszál, de végre betölti a látóteremet a mindent elfedő hóesés. Egy gyönyörű varázslat tanúja vagyok, úgy érezem mozdulnom sem szabad, csak inni a felséges képet.

Szoba éjjel és nappal

Hiába a hójelentés, és a mínuszok, nekem kiwizöld az ég, királykék a fű, és piros emberkék laknak a lila pettyes házikókban, zebracsíkos marcipán kutyákkal. Odabent tejeskávé színű falak habos tejszínnel, teavaj árnyalatú kanyar garnitúra szolgál üldögélni és heverészni, eperdzsem díszpárnákkal. A padlón, sóska mártás szőnyeg bélszínérmékkel, desszertnek magozott ropogós cseresznyebútorok fahéjjal meghintve.

Megéheztem

Színes karikák ugrándoznak a szemem előtt, a monitort is csak alig látom, szédülök, meg kell kapaszkodnom a saját hajamban. A számítógép csendesen duruzsol, már reggel óta verem a billentyűket, kintről halvány téli fény dereng, a háttérben szól az egyik kedvenc jazz rádióm. Munkával kezdődik ez a január is, örülnöm kellene, de mégis olyan furcsán érzem magam.

Vízkereszt, vagy amit akartok...

Szinte lebegve állok a szoba közepén, a fény irányába hunyorgok, próbálok gondolni valami magasztosra. Ehelyett csak egy nagy üresség tátong bennem, na nem az üres ürességé, hanem a bármilyen lehetőségek ürességéé. A Karácsony és a Szilveszter is úgy tovatűnt, hogy már a felaprított és a kandallókban ropogva égő fenyők füstje is halvány emlék. A pezsgő ízének és a kijózanodásnak már se híre se hamva, ezidáig nagyjából mindenki hazatalált.