Hiába a hójelentés, és a mínuszok, nekem kiwizöld az ég, királykék a fű, és piros emberkék laknak a lila pettyes házikókban, zebracsíkos marcipán kutyákkal. Odabent tejeskávé színű falak habos tejszínnel, teavaj árnyalatú kanyar garnitúra szolgál üldögélni és heverészni, eperdzsem díszpárnákkal. A padlón, sóska mártás szőnyeg bélszínérmékkel, desszertnek magozott ropogós cseresznyebútorok fahéjjal meghintve.
Mielőtt bárki is mutató ujjával jelentőségteljesen bökdösne a saját agya helye felé rám sandítva, és sajnálkozva csóválná a fejét, egyértelműen jelezve hogy én totál hülye vagyok, elárulom, hogy ez itt fent, egy átlagos, magasröptű alkotói látásmód. Persze ettől függetlenül még lehetek gyengeelméjű, de az alkotói szemlélet és gondolkodás már csak ilyen, legalábbis az enyém.
Mondjuk a kajákat a lakberendezésbe vegyíteni nem a legmegszokottabb, de én szeretek főzni, és néha kicsit belekeverem a fűt a fába. Mert kit érdekel egy fantáziátlan alkotóművész, ha valamit egy átlag ember is meg tud oldani. A lakberendezést, persze nem szokás az alkotóművészetek közé sorolni, de alkalmazott művészet lévén igenis sok agyalást, és virágzó fantáziát igényel. Na és persze nem árt a sok éves gyakorlat sem, ismerni kell az anyagokat, a technológiákat, valamint az sem baj ha a tervező rajzolni is tud. Én valahogy úgy gondolkozom, mint egy festőművészkedő szakácskodó. Egy szoba összképét kialakítani nekem hasonló feladat, mint egy festmény formai, tónus és színbeli kompozícióját megalkotni, vagy egy sok összetevős ételsort az ünnepi asztalra ízlésesen feltálalni. Nemrégiben egy régi 
ügyfelemnek kellett a nappali szobáját segítenem megálmodni. Zöldövezeti lakótelep, beton falakkal, zsebkendőnyi alapterület, de külön konyha, hálószoba. Reális gondolkodású, nem túl szigorú üzletasszony aki nem fürdik holdfényes romantikus álmokban, de munka után szeretne kényelmesen elnyújtózva pihenni, olvasni, tévézni. Egy nem zsúfolt, kényelmes bútorokkal berendezett nappali szoba volt a kívánsága, amely nem túl átlagos, nem unalmasan minimál, nem is a nagyanyám kispolgári középszerűsége, ja és ne legyen benne növény és szobor, felesleges cicoma. Legyen egy kis munkasarok és hely a laptopnak, üveges vitrin a könyveknek. Nosza, homályosan kezdett kirajzolódni bennem egyfajta délibábos modernista elképzelés, végül is a saját stílusomban, mely a festményeimet nézve sem mindig egyértelmű. Hagyományosan a tervező, az első helyszíni felmérés és konzultáció után, otthon szépen felszerkeszti a pontos alaprajzot. Ezt követően a több példányos fénymásolatokon el lehet 
kezdeni berajzolni a gyakran végtelen számú alaprajzi variációkat. Manapság azonban már én sem így dolgozom, hanem az elképzeléseimet egyből egy 3D-s (3 dimenziós) lakberendező programban jelenítem meg a számítógépemen. Persze itt is be kell állítani a helyiség pontos paramétereit, utána jöhetnek a variációk. Elsőre ugyanis ritkán lehet eltalálni, a megrendelő igényét, vagy ha nagyjából igen, akkor is kellenek a finomítások. Amúgy is illik több verziót választásra felkínálni. A számítógépes programon ezt nagyon gyorsan meg lehet tenni, úgy hogy közben bármikor újra be tudjuk járni az adott enteriőrt virtuálisan. A szükséges és megfelelő nézeteket pedig szépen ki lehet fotózni, rögzíteni. A tervezés végéig persze még sok összetett folyamat zajlik, a bútorok és forgalmazók kiválasztásán keresztül a textilek és megfelelő színek meghatározásáig, és a világítótestek optimális elhelyezéséig, de most nem lehet mindezt egy 
oldalon leírni. A szakmai rutin ellenére is gyötrelmes az alkotói folyamat, hiszen néha képtelennek látszó kívánságokat kell megoldani. A munka sincs feltétlenül időhöz, napszakhoz, legfeljebb határidőhöz kötve, akkor kell dolgozni amikor jönnek a jó gondolatok. Gyakran éjjel riadok fel, mert támad egy zseniális ötletem, és gyorsan a gép mellé ülök. Időközönként a megrendelőnek is meg kell mutatni a látványterveket, hogy vajon a neki tetsző irányba haladok-e? Így aztán fokozatosan, lépésről lépésre készül el egy ilyen nappali szoba terve, de leginkább éjjel és nappal.
Mielőtt bárki is mutató ujjával jelentőségteljesen bökdösne a saját agya helye felé rám sandítva, és sajnálkozva csóválná a fejét, egyértelműen jelezve hogy én totál hülye vagyok, elárulom, hogy ez itt fent, egy átlagos, magasröptű alkotói látásmód. Persze ettől függetlenül még lehetek gyengeelméjű, de az alkotói szemlélet és gondolkodás már csak ilyen, legalábbis az enyém.
Mondjuk a kajákat a lakberendezésbe vegyíteni nem a legmegszokottabb, de én szeretek főzni, és néha kicsit belekeverem a fűt a fába. Mert kit érdekel egy fantáziátlan alkotóművész, ha valamit egy átlag ember is meg tud oldani. A lakberendezést, persze nem szokás az alkotóművészetek közé sorolni, de alkalmazott művészet lévén igenis sok agyalást, és virágzó fantáziát igényel. Na és persze nem árt a sok éves gyakorlat sem, ismerni kell az anyagokat, a technológiákat, valamint az sem baj ha a tervező rajzolni is tud. Én valahogy úgy gondolkozom, mint egy festőművészkedő szakácskodó. Egy szoba összképét kialakítani nekem hasonló feladat, mint egy festmény formai, tónus és színbeli kompozícióját megalkotni, vagy egy sok összetevős ételsort az ünnepi asztalra ízlésesen feltálalni. Nemrégiben egy régi ügyfelemnek kellett a nappali szobáját segítenem megálmodni. Zöldövezeti lakótelep, beton falakkal, zsebkendőnyi alapterület, de külön konyha, hálószoba. Reális gondolkodású, nem túl szigorú üzletasszony aki nem fürdik holdfényes romantikus álmokban, de munka után szeretne kényelmesen elnyújtózva pihenni, olvasni, tévézni. Egy nem zsúfolt, kényelmes bútorokkal berendezett nappali szoba volt a kívánsága, amely nem túl átlagos, nem unalmasan minimál, nem is a nagyanyám kispolgári középszerűsége, ja és ne legyen benne növény és szobor, felesleges cicoma. Legyen egy kis munkasarok és hely a laptopnak, üveges vitrin a könyveknek. Nosza, homályosan kezdett kirajzolódni bennem egyfajta délibábos modernista elképzelés, végül is a saját stílusomban, mely a festményeimet nézve sem mindig egyértelmű. Hagyományosan a tervező, az első helyszíni felmérés és konzultáció után, otthon szépen felszerkeszti a pontos alaprajzot. Ezt követően a több példányos fénymásolatokon el lehet kezdeni berajzolni a gyakran végtelen számú alaprajzi variációkat. Manapság azonban már én sem így dolgozom, hanem az elképzeléseimet egyből egy 3D-s (3 dimenziós) lakberendező programban jelenítem meg a számítógépemen. Persze itt is be kell állítani a helyiség pontos paramétereit, utána jöhetnek a variációk. Elsőre ugyanis ritkán lehet eltalálni, a megrendelő igényét, vagy ha nagyjából igen, akkor is kellenek a finomítások. Amúgy is illik több verziót választásra felkínálni. A számítógépes programon ezt nagyon gyorsan meg lehet tenni, úgy hogy közben bármikor újra be tudjuk járni az adott enteriőrt virtuálisan. A szükséges és megfelelő nézeteket pedig szépen ki lehet fotózni, rögzíteni. A tervezés végéig persze még sok összetett folyamat zajlik, a bútorok és forgalmazók kiválasztásán keresztül a textilek és megfelelő színek meghatározásáig, és a világítótestek optimális elhelyezéséig, de most nem lehet mindezt egy oldalon leírni. A szakmai rutin ellenére is gyötrelmes az alkotói folyamat, hiszen néha képtelennek látszó kívánságokat kell megoldani. A munka sincs feltétlenül időhöz, napszakhoz, legfeljebb határidőhöz kötve, akkor kell dolgozni amikor jönnek a jó gondolatok. Gyakran éjjel riadok fel, mert támad egy zseniális ötletem, és gyorsan a gép mellé ülök. Időközönként a megrendelőnek is meg kell mutatni a látványterveket, hogy vajon a neki tetsző irányba haladok-e? Így aztán fokozatosan, lépésről lépésre készül el egy ilyen nappali szoba terve, de leginkább éjjel és nappal.2010. január 25.
