Derűs vasárnap délelőtt van, novemberhez képest egészen jó idő, az ereszeken és a tetőgerinceken már csak a galambok topognak, a költöző tollasok már rég nem zajonganak, messzi földre elhúztak a hasukat süttetni a trópusi melegben. Ilyenkor kellemes az utcán téblábolni, nincs a hétköznapok zsúfolt és zajos forgalma. Azonban most séta helyett a lakásban szorgoskodunk a konyhapultnál, ebédre vendégek jönnek. 
Vidáman pattog a zsír, ahogy a hússzeleteket óvatosan beleeresztem a forró serpenyőbe. Aztán már csak a hosszú nyelű ollós csipesszel fogom meg, megfordítva a pecsenyéket, hogy szép egyenletes színűre és ropogósra süljenek. Közben a salátának valót is aprítani kezdem, a kést és szeletelőt csak lekapom a falról, a kampójáról. Úgy alakítottam ki ezt a nagyobb, második konyhánkat, sokat tanulva az elsőből, bár az sem volt rossz, hogy gyakorlatilag minden fontos eszköz kézre essen, szinte karnyújtásnyira. Minden szükséges tárgy jól áttekinthetően ott lóg a szemünk előtt, nem kell keresgélni, kotorászni utánuk a fiókokban. Ráadásul ez akkor lenne igazán kényelmetlen, amikor benne vagyok a főzés kellős közepében, a kezeim zsírosak vagy mástól maszatosak, ami ilyenkor jellemzően előfordul, így feleslegesen összekennék mindent. Lehetne amúgy közben akkurátusan kezet mosni és megtörölni, mely néha ajánlatos is, vagy a szükséges micsodákat a főzés elején tervszerűen a pultra kikészíteni, vagy más hasonló 
okosságokat végrehajtani. A főzés hevében azonban ez általában nem így működik, főleg, ha valami többfogásos vendégváró készül sietve, vagy az ember fia, lánya éhségtől gyötörve valami csócsát improvizál. A családunkban, fajra, nemre, és világnézetre való tekintet nélkül mindenki szeret főzni, ezért az abszolút célszerű és kézenfekvő dolgok váltak be. A különböző méretű kések, merítőkanalak, tészta és rósejbni szedő, a wok lapát, konyhai olló, aztán a mosogató környékén a nyeles habverő, az elektromos habverő lapátjai, a különféle tea és egyéb szűrők, a mosogatókefék mind ott sorakoznak az acélrúdon függő kampókon, vagy egyéb szögeken. Nem beszélve a legfontosabb és leggyakrabban használatos fűszerekről, melyek mind ott állnak készenlétben a kis polcokon. Van persze utánpótlás és még sok másféle cucc is a szekrényekben, fiókokban, de a legfontosabbak itt vannak kint a placcon. Az őrölt és szemes bors, a koriander, a majoránna, a babérlevél, az őrölt és egész fahéj, az őrölt és egész kömény, szegfűszeg, oregánó (szurokfű), fűszerpaprika, kurkuma, és curry. Első ránézésre talán kész káosz, főleg főzés közben. Viszont két lépésen belül szinte minden elérhető, ami a kotyvasztás lázában fontos lehet, amikor minden másodperc számíthat, és az étel se menjen tönkre. Sokszor az adott pillanatban dől el, hogy mégis jobb lenne egy másik méretű kés, ilyenkor elég egy kis nyújtózkodás, hogy eszközt cseréljünk. Kicsit hasonlít ez egy jól felszerelt 
garázs használatához, vagy barkácsműhelyéhez, ahol a szükséges szerszámok, tartozékok szépen ott sorakoznak állandó helyükön a munkaasztal, vagy satupad felett, hogy mindegyik és mindig kéznél legyen. Ez rengeteg időt is megspórol. Lehet persze és kell is vitatkozni az esztétikai vonatkozásokról, hisz ez a lakberendezés egyik feladata is. A Provence i típusú konyhák egyik jellemzője, hogy leplezetlenül kiteszik a főző eszközöket, a szépen kifényesített rézedényeket szinte közszemlére, melyeknek a funkción túl valós esztétikai értéke is van mint lakás dekoráció. Néhol szárított fűszerek lógnak itt ott csokorban, igazán életszerű és illatú látvány ez, és felettébb főzésbarát szemlélet. A mi konyhánk ehhez hangulatilag nagyon hasonló, csak egy jelentősebb hi techhel keverve. Az érintőpaneles sütő, a metál frontos hűtő és mosogatógép, a hat égős inox főzőlap és a pulton sorakozó további hasznos korszerű készülék jól megfér a rézmozsárral és habüsttel, a falon lógó eszközökkel és a kötegben száradó fűszernövényekkel. A másik végletnek ott van a finnyáskodó, finomkodó minimál konyha irányzat, mely az egyébként rendkívül designolt, magas műszaki minőségű, és vitathatatlanul szép tiszta felületeivel nem tűr semmilyen lazaságot. Nem viseli az elöl hányódó holmikat, talán 
az ételt sem, minden kizárólag beépített. Az ortodoxok még az ajtó és fiók fogantyúkat is elhagyják, ezeket mindenféle trükkös rugós kilökő szerkezetekkel pótolva. Konyhára szinte csak a főzőlap és a mosogatótál megléte utal. Minden holmit az erre kialakított egyébként óriási fiókokból, rekeszekből kell elővenni, és használat után kötelezően visszatenni, persze elmosás után, nehogy csorbuljon a design. Nem is tudom, hogy lehet itt igazán jóízűen nagyokat főzni? Vagy csak nézni? A két véglet között azért még rengeteg változat van különféle esztétikai és funkcionális kompromisszumokkal. Szerintem kell egy kis eklektikus, egészséges és emberbarát káosz.
Vidáman pattog a zsír, ahogy a hússzeleteket óvatosan beleeresztem a forró serpenyőbe. Aztán már csak a hosszú nyelű ollós csipesszel fogom meg, megfordítva a pecsenyéket, hogy szép egyenletes színűre és ropogósra süljenek. Közben a salátának valót is aprítani kezdem, a kést és szeletelőt csak lekapom a falról, a kampójáról. Úgy alakítottam ki ezt a nagyobb, második konyhánkat, sokat tanulva az elsőből, bár az sem volt rossz, hogy gyakorlatilag minden fontos eszköz kézre essen, szinte karnyújtásnyira. Minden szükséges tárgy jól áttekinthetően ott lóg a szemünk előtt, nem kell keresgélni, kotorászni utánuk a fiókokban. Ráadásul ez akkor lenne igazán kényelmetlen, amikor benne vagyok a főzés kellős közepében, a kezeim zsírosak vagy mástól maszatosak, ami ilyenkor jellemzően előfordul, így feleslegesen összekennék mindent. Lehetne amúgy közben akkurátusan kezet mosni és megtörölni, mely néha ajánlatos is, vagy a szükséges micsodákat a főzés elején tervszerűen a pultra kikészíteni, vagy más hasonló okosságokat végrehajtani. A főzés hevében azonban ez általában nem így működik, főleg, ha valami többfogásos vendégváró készül sietve, vagy az ember fia, lánya éhségtől gyötörve valami csócsát improvizál. A családunkban, fajra, nemre, és világnézetre való tekintet nélkül mindenki szeret főzni, ezért az abszolút célszerű és kézenfekvő dolgok váltak be. A különböző méretű kések, merítőkanalak, tészta és rósejbni szedő, a wok lapát, konyhai olló, aztán a mosogató környékén a nyeles habverő, az elektromos habverő lapátjai, a különféle tea és egyéb szűrők, a mosogatókefék mind ott sorakoznak az acélrúdon függő kampókon, vagy egyéb szögeken. Nem beszélve a legfontosabb és leggyakrabban használatos fűszerekről, melyek mind ott állnak készenlétben a kis polcokon. Van persze utánpótlás és még sok másféle cucc is a szekrényekben, fiókokban, de a legfontosabbak itt vannak kint a placcon. Az őrölt és szemes bors, a koriander, a majoránna, a babérlevél, az őrölt és egész fahéj, az őrölt és egész kömény, szegfűszeg, oregánó (szurokfű), fűszerpaprika, kurkuma, és curry. Első ránézésre talán kész káosz, főleg főzés közben. Viszont két lépésen belül szinte minden elérhető, ami a kotyvasztás lázában fontos lehet, amikor minden másodperc számíthat, és az étel se menjen tönkre. Sokszor az adott pillanatban dől el, hogy mégis jobb lenne egy másik méretű kés, ilyenkor elég egy kis nyújtózkodás, hogy eszközt cseréljünk. Kicsit hasonlít ez egy jól felszerelt garázs használatához, vagy barkácsműhelyéhez, ahol a szükséges szerszámok, tartozékok szépen ott sorakoznak állandó helyükön a munkaasztal, vagy satupad felett, hogy mindegyik és mindig kéznél legyen. Ez rengeteg időt is megspórol. Lehet persze és kell is vitatkozni az esztétikai vonatkozásokról, hisz ez a lakberendezés egyik feladata is. A Provence i típusú konyhák egyik jellemzője, hogy leplezetlenül kiteszik a főző eszközöket, a szépen kifényesített rézedényeket szinte közszemlére, melyeknek a funkción túl valós esztétikai értéke is van mint lakás dekoráció. Néhol szárított fűszerek lógnak itt ott csokorban, igazán életszerű és illatú látvány ez, és felettébb főzésbarát szemlélet. A mi konyhánk ehhez hangulatilag nagyon hasonló, csak egy jelentősebb hi techhel keverve. Az érintőpaneles sütő, a metál frontos hűtő és mosogatógép, a hat égős inox főzőlap és a pulton sorakozó további hasznos korszerű készülék jól megfér a rézmozsárral és habüsttel, a falon lógó eszközökkel és a kötegben száradó fűszernövényekkel. A másik végletnek ott van a finnyáskodó, finomkodó minimál konyha irányzat, mely az egyébként rendkívül designolt, magas műszaki minőségű, és vitathatatlanul szép tiszta felületeivel nem tűr semmilyen lazaságot. Nem viseli az elöl hányódó holmikat, talán az ételt sem, minden kizárólag beépített. Az ortodoxok még az ajtó és fiók fogantyúkat is elhagyják, ezeket mindenféle trükkös rugós kilökő szerkezetekkel pótolva. Konyhára szinte csak a főzőlap és a mosogatótál megléte utal. Minden holmit az erre kialakított egyébként óriási fiókokból, rekeszekből kell elővenni, és használat után kötelezően visszatenni, persze elmosás után, nehogy csorbuljon a design. Nem is tudom, hogy lehet itt igazán jóízűen nagyokat főzni? Vagy csak nézni? A két véglet között azért még rengeteg változat van különféle esztétikai és funkcionális kompromisszumokkal. Szerintem kell egy kis eklektikus, egészséges és emberbarát káosz.2010. november 16.
