Klimatikus iszonyok

Őrjítő a meleg. A tücskökbe beleszáradt a ciripelés és koppanva fordulnak le a világot jelentő deszkákról, akarom mondani fűszálakról. Már, ha ki nem égtek időközben, az a kis vegetáció is, melyet tavasszal gyeptégláztak a közeli parkban.

A szalmakalapon keresztül is érzem a gyilkos sugarakat, szorgalmasan törölgetem magamat egy cafatos, vizes ronggyal, mely néhány órája még szépen vasalt zsebkendő volt. Az aszfalt szinte éget és azon gondolkozik, megolvadjon-e? Na, majd otthon jobb lesz!   gondolom, és szélsebesen gyalogolok hazafelé. És valóban, már a kapun belépve, de a lakásban is kellemes hűvös fogad, szinte fázom a nagy hőkülönbség miatt. Hiába, ezek a régi építésű téglaházak, a 40 cm-es külső falaikkal kiválóan állják a napsugarak támadását, legalábbis egy darabig. Megfigyeltem, hogy a kánikula beköszöntével úgy három napig tudjuk uralni a belső hőmérsékletet elviselhető szinten, aztán bekopogtat a pokol. Főleg az észak-nyugati szobánk ablakai a kritikus pontok. A hagyományos tokban futó, korszerű hőszigetelő hab betétes alumínium redőnyök kiválóan szigetelnek egy határig. A thermo üvegű ablakok és a behúzott sötétítő függönyök is hozzájárulnak a meleg (vagy hideg) kirekesztéséhez. Tulajdonképpen, amíg a tető és a falak apránként át nem melegszenek, egészen elviselhető a lakás temperatúrája, utána ontani kezdik a magukba szívott hőt befelé, éjjel is, nincs menekvés. Bevált módszerünk, hogy hajnalban, 3-4 órától minden ablakot kitárunk, mert ekkor van viszonylag a leghűvösebb, de a napfelkelte előtt mindent jól becsukunk, redőnyöket teljesen leeresztjük, függönyöket behúzzuk egész napra, másnap hajnalig. Így klímaberendezés nélkül 5-6°C mínuszt tudunk elérni a kintihez képest. Ezen kívül, gyerekkoromban édesanyám a fürdőkádat is tele szokta engedni hideg vízzel, mondván az hűti a levegőt. Emlékeim szerint ez működött is. A melegben a szervezetünk könnyen vizet veszít. Kiszáradás ellen én a felséges Duna vizét iszom, a jó öreg fővárosi vízvezeték jóvoltából, pár litert mindig tartok a hűtőszekrényben, még télen is. Lehűtve nagyon finom. A családom egyes tagjai az ásványvizekre esküsznek, de nem zárom ki, hogy néha nem palackozott csapvizet isznak e jó pénzért? Időnként megengedek magamnak egyéb hűsítő italokat is, kedvencem a hideg paradicsomlé vodka nélkül, sózva, fűszerezve és kevéske almaecettel. A lakásban sokat könnyít a dolgokon egy csillár ventilátor is, főként a hálószobában az ágy fölött, hűsítő légáramlatot keltve. Persze mindenféle állványos és asztali, meg egyéb ventilátorok hasznosak ilyenkor szerte a lakásban. Talán maradiak vagyunk, mert nincs klímaberendezésünk, olyan osztott elrendezésű, aminek a ventilátoros darálója az utcán éktelenkedik és rontja a műemléki városképet. Szerintem drága. Na nem annyira megvenni, hanem üzemeltetni, bárkinek, és most nem csak a számlákra gondolok. Majdnem annyi energiát fogyaszt, mint télen a fűtés. Néhol lakásonként több is van, nem is beszélve a csupa üveg irodaházakról. Ráadásul, ahhoz, hogy bent hideg legyen, kint rengeteg hőt kell leadnia. Ez azt jelenti, hogy drága pénzen fűtjük az amúgy is meleg utcákat. Ez még ad egy nagy lapáttal a globális felmelegedésnek és a leterhelt energia hálózatoknak. Véletlenül sem szeretnék lebeszélni senkit ezeknek a csúcstechnikájú ketyeréknek a használatától, nekem is jól esik belépnem nyáron egy hűvös járműbe, vagy üzlethelyiségbe, de el kéne gondolkozni mindenkinek a hosszú távú következményekről is. Nem csak a zsebünkről van szó, illetve éppen arról. Talán mégis át kéne értékelni a mai korszerűnek nevezett építési technológiák előnyeit és hátrányait, és még jobb hőszigeteléseket alkalmazni, vagy visszatérni a régi jó módszerekhez. Addig is mindenféle évszázados házi praktikát vetünk be, hogy ne viseljenek meg minket annyira, a klimatikus iszonyok.

2009. június 24.