Cica a szekrényben

Varázslatos, szédült napok voltak, csak úgy úsztunk az időben, és a nap is szikrázóan mellénk szegődött. Görögországi nyaralás kellős közepén voltunk, mi kell ennél több? Az egész egy folyamatos mámor volt, és nem a legrosszabb értelemben, de azért rendszeresen megkóstoltuk a görög tájak jellegzetes termékeit, a retzinát (gyantás gyenge bor), az ouzót (ánizsos párlat) és persze sok mindent amit a vidám társaság és a kedvünk hozott.

Nyári munka

Az izzadtság lassan végigcsorog a halántékomon, az arcomon, le a nyakamon és a csupasz hasamon egyesül a többivel. De mit szépítem, nem csorog, hanem ömlik, mondhatnám patakzik a víz rólam, és másokról is körülöttem. Eszeveszett ez a kánikula, aki teheti ilyenkor az Antarktiszra megy nyaralni egy jó kis kutatóállomásra spirituszlángon hóból teát főzni, vagy északra az eszkimókhoz orrot összedörzsölni a jegesmedveprém alatt.

Összerakósdi

Állok a szoba közepén, ráérősen törölgetem homlokomról az izzadtságot, a nap laposan tűz be a hatalmas ablakon a körülöttem laza rendezettségben heverő csomagokra. Többségében kisebb nagyobb, hosszabb rövidebb hullámpapír dobozok, és egy hengeres valami. Szusszanok egyet. Épp elég volt abba a viszonylag kicsi liftbe beügyeskedni a nagyobb, kétméteres darabokat, aztán felérve ki is kellett rángatni őket onnan, lehetőleg sértetlenül. Az apróbb holmikat már egy rakománnyal sikerült transzportálni.

Parti lét

A béka ijedtében bokán rúgja a sekély vízben sétálgató kócsagot, az meg felháborodásában csapkodva a levegőbe emelkedik, krákog néhány förtelmeset, majd lassan vitorlázva eltűnik a holtági kanyarban. A keszeg tátott szájjal mélán bámulja magát az éppen ott legelésző tükörpontyban, nem érti az egészet, de most amúgy is szomorú, mert az egyik öccse tegnap kapta be a legyet, sajnos egy horoggal együtt. A felkelő nap sugarai laposan verődnek be a Tisza holtági fái közé.

Rácsok

A szememet pihentetem, próbálok messze nézni mint a tengerészek. Nekik persze könnyű mert ott a végtelen víz, és a néha bizonytalan látóhatár, lehet mereszteni a szemeket. Itt lent a polgár városban sokkal bonyolultabb a helyzet, akármerre próbálok tekintgetni, valahol mindig valami belelóg a panorámába, talán csak a Gellért-hegy tetején a szobor fején ülve nem. Szóval nézek kifelé a nyitott ablakon, bámulom a játszi felhőket, számolom a gyors röptű madarakat, nézem a nyári napfényt mely beteríti a szemközti tűzfalakat, és vidáman pirosló tetőket, miközben észre sem veszem, hogy egy rácson bámulok keresztül kifelé.