Oldalak

Vackolás

Alig észrevehető sóhajjal búcsúztak a virágok a még itt ott napfényes ősztől, és a mellükre hajtották fejecskéiket, érezve a lassan érkező könyörtelen telet. Ahogy aggódva végignézünk a gangon és az erkélyen, a virágládákon és a cserepeken, melyekben nemrégen még tombolt a zöld élet, hát bizony elszomorító látványt nyújtanak. A hajnalkák indái barnás fehérre száradva kígyóznak az ablak rácsára és a függőfolyosó korlátjára tekeredve, az aszott leveleket időnként megcsörgeti egy kósza fuvallat.
A megingathatatlanul és örökzölden álldogáló tujákat nem is említem, ők képviselik itt az időtlenséget, körülöttük rohan minden. A petúniák is megadták magukat, fehér virágaikra odaszáradt a mosoly. A muskátlik hihetetlenül jól bírják ezt a 10 C fok alatti hőmérsékletet, még a néhol meredező skarlát virágaikkal is szemérmetlenül kérkednek, de a leveleiken már itt ott megjelentek az enyészet sárgás, rozsdás foltjai. Virgoncnak számítanak a már fonnyadozó egyéves fajták között. Még fagypont körüli hőmérsékletet is elviselnek egy rövid ideig, aztán nekik is végük. El kéne vackolniuk mint az állatoknak. A süni, a maci, a borz, a mókusok, a denevérek, és az ízeltlábúak nagy része ilyenkor védett helyre vonul, különböző zugokba, odúkba, barlangokba húzódva és ott elvackolnak télire, hogy aztán néhány hónapot átaludjanak, tavaszig. Előtte persze módszeresen jól telezabálják magukat, komoly tévénéző hájat növesztve hogy ne étlenkedjenek a szendergés alatt. Az anyagcseréjüket és az életfunkcióikat a minimálisra állítják és rendesen beverik a szunyát. Néha állítólag felébrednek egy rövid időre, gondolom megnézik a sajtóban legfrissebb VIP híreket, vagy kölcsönösen ellenőrzik, hogy a feleségük vagy férjük nem költözött-e közös vacokba egy másik álomszuszékkal, aztán bőszen fojtatják a durmolást. A növények azonban állva halnak meg, vagy mint a többségük (az évelők), ilyenkor téli álomba szenderülnek, hiszen nem képesek a helyváltoztatásra, köti őket a föld, a cserép, vagy láda amibe ültettük. A természetes körülmények között, a nagy kertekben, vagy kint a határban, télen jótékony hőszigetelő hótakaró is babusgatja az alélt növényzetet. Itt a városban azonban a hó egyre ritkább és ha van is, hamar elolvad, így nekünk, magunknak kell gondoskodni a zöldféléink vackolásáról, már csak a várható mínuszok miatt is, melyben kifagynának. Az egyéves növényekkel, mint a hajnalka, vagy a petúnia, árvácska, porcsinrózsa, a paprikavirág és még sorolhatnám, nem érdemes ilyenkor sokat vacakolni (nem vackolni!), legfeljebb eltávolítjuk és összegyűjtjük az elszáradt föld feletti részeiket. Ezt a műveletet is ráérünk, ha kellően lusták vagyunk, elvégezni majd tavasszal. Az elhullajtott magjaikból aztán megsokasodva, kedvenceink tökéletesen újra élednek, igaz néha, a legváratlanabb helyeken. Tehát fogjuk szépen a balkonládákat, a különféle cserepeket a bennük lévő zöldjeinkkel, a hibiszkuszokat, a muskátlikat és tettestársaikat, aztán módszeresen bevonulunk velük a lakás fedett, védettebb de kellően világos részeibe, hogy takarékon vegetálva, de ott vészeljék át a telet. A muskátlik szárai tövestől kitépve és kötegelve, egy újságpapírba tekerve is vidáman eltelelnek egy hűvös helyen, némelyik még közben hajtásnak is indul. A különféle verandák, jól világított zárt folyosók, ablakos fűtetlen, de nem túl hideg előterek és előszobák, üvegfalú lépcsőházak alkalmasak legjobban a féltő gonddal nevelt növényeink átteleltetésére. Ez a harci művelet azonban nem mindig könnyű feladat, néha a család izmosabb férfitagjainak a közreműködését is igényli, főleg amikor méretesre megbokrosodott leandereket, vagy terebélyes trópusi fajtákat kell ládástul cepelni a vacokba. Este aztán a jól végzett munka örömére a család is elvackolhatja magát legalább egy virágos álmokkal teli éjszakára.

2009. november 20.