Jenki

– Hajjaj, sóhajtott egy nagyot a Nyúl, és kicsit nyögdécselve letelepedett az erdőszélen a fűbe, hogy némileg megpihenjen. Rettenetesen rosszul érezte magát. Innen, ahol a mezők is kezdődtek, jól le lehetett látni a völgybe, végig a szántások felett. Látszott a közeli falu néhány fák között bujkáló meszelt háza, távolabb a horizonton a nagyváros eget verő tornyai kéklettek. Szusszantott párat. Nem volt már fiatal, de még igazán idősnek sem számított, mondhatni a legjobb erőben volt, most mégis rettenetesen elesettnek érezte magát, az ájulás kerülgette.
Zúgott a feje, minden kis apró cseprő zajra összerezzent, és mindkét könyöke rettenetesen sajgott. Az egyébként mindig és mindenhol oly szívesen hallgatott madárdal is felettébb idegesítette. Az erdőben szlalomozó szél zúgásától meg egyenesen frászt kapott. Pedig már évekkel ezelőtt dicsérettel elvégezte a stressz KRESZ tanfolyamot, de a valóság mindig más mint amit a pénzedért nyomnak a fejedbe. Tehát, ki volt borulva napok óta, és ahogy közeledett az Ünnep egyre kutyábbul érezte magát. Olyannyira, hogy néha a nyusz musz helyett ugatáson kapta magát, pedig az ebeket, egy két jó barátját leszámítva nem nagyon szívelte.

– Hej, hej, hej! – csörrent rá ekkor hirtelen egy, fülrepesztő hang, ijedtében majd leestek a fülei. Aztán mielőtt még föleszmélt volna, szárnysuhogások közepette egy árnyék vágódott melléje. A nyúlszíve veszettül kalimpált, csak akkor nyugodott meg amikor látta, hogy ez régi ismerőse a cserfes barázdabillegető. Amúgy nem túl színes, de szép madár, a verébnek rokona, hosszú farktollai árulkodóan kandikálnak amikor magokat keres a szántóföldi barázdákban. Szevasz Nyuuuszi! – rivallt még egy harsányat, és ő is letelepedett a rögtönzött társalgóban. – Mi van veled? Mintha nem lenne minden rendben nálad, olyan szétesett vagy, mint a papírsátor vihar után.

– Ne is kérdezd, ez rettenetes, már nem sokáig bírom, teljesen roncs vagyok.

– És mi bajod van? Soha nem láttalak ilyen nyúzottnak, már megbocsáss a hasonlatért.

– Jenki! – Suttogta elhaló hangon a Nyúl és a nyomaték kedvéért még egyszer megismételte: – Jeenkiii. Az utolsó hangok már hörgés félébe torkollottak.

– Mi az, hogy Jenki? – Csattant fel a barázdabillegető. – Valami amerikás marhaság? Túl sokat nézed CNN-t, meg az MtV-t, attól buggyantál meg.

A Nyúl szomorúan legyintett, majd némileg összeszedte magát: – Jenki az az, hogy minden a könyökömön jen ki! Ráadásul mindkét könyökömön. Már napok óta veszettül sajognak, és valami kitüremkedik belőlük. Totálra unom már ezt a húsvétot az egész sonkás tormás hercehurcájával. Álmomban is színes tojások jojóznak a szemem előtt, a tormareszeléstől meg állandóan piros a szemem. Már gondoltam, hogy beszélek a Mikulással, talán néha cserélhetnénk, én mennék télen a Lappföldre az ajándékozást a rénszarvas szánnal lebonyolítani, ő meg itt tavasszal lazán lezavarná a húsvétot, az összes tojás problematikával együtt. Persze tudom, hogy a keresztény világ ilyenkor emlékezik meg Jézus Krisztus szenvedéseiről, kínhaláláról, meg a feltámadásáról, nekik ez fontos ünnep. Engem azonban most hagyjanak ki, totál kész vagyok.

– És ez a New York Yankees sapka mit keres a fejeden? – Faggatózik tovább a madár.

– Ja, az az identitásom, semmi köze a New York-iakhoz. Azt mutatja, hogy én vagyok a nyúl, nagy NY-el. Hogyha tükörbe nézek, magamra ismerjek. Egyébként lehet, hogy felmondok!

– Hát pedig éppen azért jöttem – óvatoskodott a madár, – hogy megkérjelek egy szívességre. Van egy fészekalja tojásom, és az ünnepre való tekintettel szeretném, ha szép színesre festenéd őket. – Még utoljára!

A Nyúl szeme vadul elhomályosult, majd absztrakt szoborrá dermedt. Egyszer csak nagyon lassan megmozdult, végül beletörődve így szólt: – Na jó induljunk, ezt a pár napot már valahogy kibírom. Különben is a barátaimért mindent, még akkor is, ha nekem Jenki.

2010. április 01.