Oldalak

Sétafika

Jeges rémület markolja a szívemet és lelkemet, amint befelé araszolunk a belváros új sétáló utcáján. Hitetlenkedve bámulok körben a Kecskeméti utcának az egyetemnél kiszélesedő részére, és tovább, a Petőfi Irodalmi Múzeum felé amíg a szemem ellát. Látom a páromnak is akadoznak a léptei, és kapkod a levegő után, hogy megszólaljon, de bizony én is keresem a szavakat a döbbenetem méltó megformálására.

De ne szaladjunk előre. Bizonyára mindenki, de főként a fővárosiak, örömmel értesültek, hogy az év elején végre létrejön Budapest legnagyobb, nagyjából összefüggő és egységes sétáló utcája, a Kálvin tértől kezdődően a belvároson keresztül, a Vígszínházig bezárólag. Tágabb lakókörnyezetünk újabb pozitív, élhetőbb változása, satöbbi, satöbbi. Nem részletezném a pontos földrajzi pozíciókat, számomra most a kialakított látvány a mérvadó, és témaadó, mely különlegesnek és újszerűnek lett beharangozva. Mint említettem sétafikálni indultunk, ami azt jelenti, hogy ráérősen battyogunk a városban, szemlélődünk, és élvezzük a jó levegőt. A sétafika másik értelmezése nálam, hogy séta közben magamban fikázom (becsmérelem) az általam látott dogokat, melyek valami miatt nem nyerték el a tetszésemet. Ott tartottam, hogy levegő után kapkodunk, és szélütötten bambulunk az elénk táruló látványtól. Mi ez a design rettenet, hogy jöhetett ez létre? Ameddig a tekintetem követheti, az utca 
Harckocsi akadályok 1940. (88534)
felületébe, a járókövekbe beágyazott óriási ferde fém tövisek meredeznek katonás rendben és alakzatban. Mint a világháborús harckocsi akadályok, úgy sorakoznak ezek a fém rudak, ha látott már valaki ilyet archív felvételeken. De, ha nem, akkor is van valami szörnyen idegenszerű, és falanszter ebben az egészben. Lelki füleimmel szinte hallom a szomszéd utcából támadni készülő harckocsik lánccsörgését, és motorjainak lélekromboló dübörgését. Ilyen hamar felejtettünk volna? Vagy a designer ennyire fiatal és tájékozatlan? És azok is akik ezt jóváhagyták és elfogadták hová tették a szemüket és ízlésüket? Ha mondjuk eltekintek a háborús vonatkozásoktól, és mondjuk a feng shui a több ezer éves kínai térrendezés szabályit veszem alapul, akkor is rendkívül negatív a megítélés, mely szerint a felfelé meredő hegyes dolgok nagyon káros negatív energiákat bocsátanak környezetükre. Különösen a hosszú, lándzsa szerű lámpaoszlopok katonás falanxai.
Ne legyek már ilyen földhözragadt, és okkultista, inthetne le bárki. Az ízlések és a pofonok különbözőek, a babonát is hagyjuk, ez az új kórszellem. Na persze, ha az én ízlésemről lenne csak szó. Jó szándékunk jele képen két nap múlva megismételtük a sétát, hátha most más szemmel nézzük az egészet, már aludtunk rá egyet, lehiggadtunk és miegymás. A negatív élmény sajnos semmit nem változott, továbbra is hallom ahogy a tankok melegítik a motorokat a közelben. A személyes negatív elfogultság elkerülése érdekében még azt is megtettem, hogy leálltam és figyeltem más járókelők reakcióit is. Nem sokat kellet várni. Egy idősebb hölgy mellette egy egyetemista korú fiú, szintén ott hüledeztek. Szóba is elegyedtünk és mindannyian teljesen egyetértettünk. Egyébként ők nem ismerték egymást, spontán beszélgettek a látottak kapcsán.
Tévedés ne essék, az egész projekt meglehetősen pozitív és előremutató a városkép, és az élhetőség szempontjából. Bizonyára rengeteg jóindulat, töménytelen munka, és összefogás van mögötte, de valahol a körültekintés és a megfelelő vizuális kultúra mégis csorbát szenvedett. Azt is tudom, hogy 
Harckocsi akadályok 1940. (86194)
szándékosan, és kifejezetten nem akartak historizáló formai megoldásokat. Hát ez most alaposan sikerült. Sikerült helyette belepancsolni a közeli, vagy nem túl közeli háborús múltba, formailag. Vagy így volt a legolcsóbb? Hát, olyan is.
Talán mégis lehetett volna, nem feltétlenül historizálva, bár nem lett volna szégyen, kicsit lágyabb organikus vonalvezetéssel tervezve és kialakítva ezeket a forgalomterelő pollereket, szeméttartókat és lámpaoszlopokat létrehozni. Esetleg útszakaszonként változtatva a stílust, akár historizálva is egyes részeken, igazodva a régi barokk és eklektikus épületek hangulatához is, hogy kellemesebb legyen bárkinek a belvárosi sétafika.

2010. április 25. 
________________________________________________________
Archív fotók:
Horváth Csaba – Lengyel Ferenc: A délvidéki hadművelet, 1941. április (Puedlo kiadó)
58. és 60. oldal (86194, és 88534) Hadtörténeti Intézet és Múzeum fotóarchívuma
________________________________________________________