Tetyek vetyek, motyogatok, tyengetnek... Talán mindenki ismeri ezt a régi viccet, de aki nem az magára vessen. Tény, hogy undor munka a motyogatás, akarom mondani a mosogatás, talán a konyhai tevékenységek közül a legellenszenvesebb. Áll az asszony, vagy az ember, az utóbbit, ha éppen rá lehet szedni valami fondorlattal, a kezében egy iszamós szivaccsal, vagy ronggyal és a lehetőleg forró, zsírgyöngyös, opálos színű mosogatószeres vízben könyékig turkálva próbálja az ételmaradékokat legyalulni az edények aljáról.
Van egy barátom aki ismer egy embert, akinek az egyik távoli rokona állítólag szeret mosogatni.
Furcsa ízlések vannak, mi? Brrr! Teljesen megértem a görögöknek azt a népszokását, hogy étkezés után földhöz vagdossák a tányérokat, azzal már nem kell sokat foglalkozni, legfeljebb összeseperni. A szétgurult maradékokra meg ott vannak a kutyák. Az ottani fazekasok és porcelánkészítők, tuti jól keresnek! Nézzünk bele egy kicsit a folyamat elméleti részébe, mert miért is kell egyáltalán mosogatni. Hát elsősorban azért mert eszünk, mindennek ez az alapvető oka. Na persze a szaporodás is, de az most egy másik történet. Tehát, az ember, a mai modern humanoid, feltételezhetően kulturáltan, családi, baráti körben, vagy éppen magányosan, eszik. Vagy zabál. Most elsősorban az otthoni táplálkozásról beszélünk, hiszen másutt nem mi mosogatunk, kivéve, ha nem tudjuk fizetni az éttermi cechet. A végtermék többnyire maszatos poharak, tányérok, tálkák, evőeszközök kisebb nagyobb halmaza. Ha netán nem a pizzás volt a főszakács, hanem önkezűleg alkottunk valami gyomorkápráztató papit, akkor szennyezett főzőedények is erősen szóba jönnek. Egy hétvégi, vagy ünnepi ebéd, vacsora után ez bizony tetemes méretű lehet. Az ételmaradék legkisebb nyomait is el kell távolítani, hogy az edények és eszközök újra használhatóak legyenek, de higiéniailag, és járványügyileg is így kívánatos. Tehát szépen nekiállunk a mosogatásnak. Ennek alapelvét gyerekkoromban tanultam meg, amikor még a kútról hordtuk a vizet, és nagy fazékban forraltuk. Két nagyobb vajling (fém dézsa) szolgált a célra, az egyikben volt a forró mosószeres víz, a másikban az öblítő. Innentől már logikus, szép sorban kezdjük az elsőben, ronggyal, szivaccsal, aztán öblítünk a másodikban, végül kitesszük a holmit valami rácsos nyavalyára száradni, habár akkoriban illett rögtön eltörölgetni, szép fényesre, és már ment is a helyére. Persze mindezt csak nem olyan hebehurgya módon, hanem pontos szisztéma szerint. Először a legkevésbé szennyezett dolgok, 
az üvegpoharak, csészék, aztán az előzőleg az ételmaradékoktól, ami ment a cociknak, megszabadított tányérok, tálkák, utánuk az evőeszközök, főzőeszközök, és legvégül maguk a kisebb nagyobb főzőedények, lábasok, fazekak kerültek sorra. A kihűlő vizet persze folyamatosan pótolni kellett forróval. Ez a módszer nem nagyon tett jót a műkörömnek, igaz akkor olyan nem is volt. Szóval, ez a kézi mosogatás hagyományos folyamata. A korszerű kétmedencés, beépített mosogatótálakban ugyanez a helyzet. A folyóvizes módszert nem említem, mert energiapazarló, és ökotudatlan. Ezzel talán vége is lenne a témának, ha nem találta volna fel valaki még a múlt században, a műkörmösök kedvencét, a konyhatechnológia egyik csúcsvívmányát, a mosogatógépet. Akinek egyszer már volt ilyen, és tud is vele bánni az nehezen nélkülözi, legalább annyira mint a mosógépet. Találkoztam persze olyan ügyféllel is aki csak az apróbb dolgokat mosta gépben, a lábasokat fazekakat külön, kézzel intézte. Ő megrekedt valahol, továbbképzésre van szüksége. Egy másik szerint a férje mosogat a legszebben kézzel (nincs műkörme). 70 fokos vízben? Egyszerűen csak smucig volt venni egy masinát. Mi ezzel ne törődjünk. A gép alsó rácsára tegyük be a főzőedényeket, mindig a legnagyobbal kezdjük, esetleg még mellé fedőket, eszközöket, a felső rácsra jöjjenek a kényesebb poharak, tányérok, miegymás. Töltsük be a mosószert, csukjuk be az ajtót és nyomjuk meg a megfelelő programgombot. Indulhat a korszerű motyogatás!2009. október 07.
