Utazó háztartás

A hőmérő mindjárt szétdurran a hónom alatt, a higany majd kiveri az üvegszál végét, de a párom megnyugtat, hogy semmi komoly, ez csak az utazási láz. A többszörös vizes borogatás azonban rám fér, hiszen ötcsillagos kánikulai meleg van, zárt helyen, csak kisgatyában lehet létezni normálisan, különben rásül az emberre a ruha. Az íróasztalom alatt egy lavór víz, igazi tengeri sóval, és benne a két lábammal, hogy teljesebb legyen az illúzió, de pár nap múlva úgy is elindulunk a szokásos évi nyaralásunkra.

Hív a természet

Két kézzel integet, még lábujjhegyre is pipiskedik, hogy jobban lássam, mindent elkövet, hogy észrevegyem. Próbál az utamba kerülni, néha ugrándozik, mindenféle feltűnő és csábító külsőket vesz magára, zöld lombos ágakat lenget magasan, hogy felhívja a figyelmemet. Már korábban is reagálhattam volna az apró jelekre, a rejtett üzenetekre.

Lecsó locsogás

 A legnagyobb gondossággal tűzöm a villám hegyére a formás kenyérdarabkát, majd apránként összeterelgetem vele a tányéromon terpeszkedő ínyencség sűrű, opálos szaftját. Ki tudok nyúlni az ilyen kajától, csak nyögök és lihegek mint annak idején ifjú házas koromban. Betegre tudom enni magam az ilyen BIO étkekkel. Nekem már az is BIO, hogy magunknak készítem az ebédet, vagy a vacsorát a piacon vett friss alapanyagokból.

Ingatlan katlan

Meglehetősen emelkedett a forróság, még a fedőt is ránk tették, hogy jobban puhuljunk. A saját levünkben főlünk, a keverést ránk bízták, jövünk-megyünk össze-vissza magunktól is. Ingatlan nézőben járkálunk, különben a bolond kóricálna itt a grillben, habár éppen elég nagy bolondság ha lakásvásárlásra vetemedünk ebben a júliusi kánikulában. A nap meredeken tűz, nem érdekli az üzlet, csak teker még egyet a gombon fölfelé.

Szín és a teremtés

„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt a mélység fölött sötétség volt, de Isten lelke lebegett a vizek fölött. Akkor azt monda Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.”

Görcs rángat az emeletre

Zöldre válva markolom a száz éves, szecessziós kovácsoltvas korlátot, a lélegzetem el, a szemeim meg fel akadnak. Kényszeredetten állok meg pihenni, addig is kigyönyörködöm magam, jó alibi, hogy ezredszer is megnézzem milyen elképesztően szakszerű és esztétikus munkát végeztek a hajdani kőművesek ebben a vén házban.

Tündérkert

Apró szárnyak rebbenését hallom a hajnali csendben, mintha apró kolibrik gyülekeznének halaszthatatlan megbeszélésre. Már mindkét fülem nyitva van, felemelkedtek a valóságba, de a fejem még erőtlenül belelóg az álmok tengerébe és öntudatlanul hagyom, hogy a hullámok lazán ringassák. Valami titokzatos, huncut kis légáramlat csiklandozza a fülemet, végigkúszik a hallójárataimon, onnan átugrik az orromra, forgolódik egy kicsit a hegyén, majd belecsíp és végleg felébreszt.

Kovásznaljunk!

Hát, hamm… fantasztikus ez a nyam-nyam-nyam, és e-hel-ké-hé-pe-hesz-tően fi-hi-no-hom. Hűűű, az egekbe repít ez a savanykás, valami egzotikusan jéghideg kovásznalt uborka, amint az érett belsejében rejtező leve a magokkal folyik le a számsarkán, meg a kezem szárán. Az álkapocs-csontomban érzem a könnyed roppanást, mely végigfut a koponyámon, és rezonálva visszhangzik, amint a metszőfogaim kettészelik, a zöld, ízesre érett, kellemesen lehűtött terményt.