Szinte rázuhan a városra az este, míg hazafelé tartok, a lámpák villózva gyúlnak sorra. Fáradtan és kedvetlenül botladozom, a szatyor szinte húzza a karom. Hosszú volt a nap. Ez a vacak cipő is szorít, úgy látszik a bütyköm rendetlenkedik. Hiába, nem vagyok már húsz éves, amikor tíz óra kubikolás után, még végig táncoltam az éjszakát. Ma már örülök, ha a monitortól elkúszom az ágyig, és a házaséletet megúszom akrobata mutatványok nélkül. Hát igen, megettem már a kenyerem javát, de legalább is a felét, ilyenkor a férfiember már ritkán szeleburdi. Bágyadtan poroszkálok, vállamon az életem súlya és a régi szép időkön merengve, kis híján lefejelek egy oszlopot. Na ja, a farkasvakság. De hol itt a farkas? Fiatalok jönnek szemben, falkában, közelben egy kollégium, legfontosabb témájuk az internetes párkereső, de jó nekik. Végre a házunk előtt állok, nyomom a kapucsengőt, nincs kedvem kulcs után matatni, de nem válaszol senki. Mi a fene, mindenki elpucolt valahová, ilyenkor? Vacsoraidőben együtt szoktunk asztalhoz ülni, és ma különösen örültem volna, hisz évente csak egy ilyen nap van. Erőltetett menetben felkúszom a sokadikra, ha lassabban mennék félúton megunnám. A liftet valahogy kifelejtették a tervezők, a korabeli fitnesz jegyében. Végre belépek a lakásajtón, megszokott illatok és némi parfüm érződik, biztosan a lányom piperézett. A beszűrődő fényben a fogasra teszem a kabátom és az nappali-konyha felé veszem az irányt. Mindenhol sötét, kedves családtagjaim vajon hol lehetnek? Kitapogatom a kapcsolót, és kattintok. A szemembe vágó fénynél csak a hangzavar és a pillanatnyi ijedtségem a nagyobb.
- Heppi bőrsz déj tú jú...! - harsogja a kar, itt-ott némi dunántúli beütéssel intonálva. A káprázaton át, ismerősök, barátok, rokonok, férfiak és nők tornyosulnak előttem, kajánul vigyorogva, teli torokból kántálják a már világszerte közismert szülinapi köszöntőt. A meglepetéstől elejtem a cekkert, a benne lévő pezsgővel együtt. Gondoltam majd családi körben eliszogatjuk, de ennek annyi. Nagyot csattan a padlón és a szöveten át lassan szivárogni kezd a becses ital. Erre a zajra felébredek, és bilibe lóg az ujjam, valami félnótás bevágott egy ajtót, vagy a szél, de nagyot szólt. A nyitott ablakon át minden hang felerősödik házak a között. A furcsa álomtól még kába a fejem, az ágy szélén ülve próbálom rendezni a gondolataimat. Reggel van, fél hét körül, talán vasárnap, még igazán álmodhattam volna tovább. Jó lett volna beszélgetni az ünneplésemre összegyűltekkel, olyanokkal akiket száz éve nem láttam, de a valóság kezdi széttörni a részleteket. Furcsa dolog ez a születésnap, mert tulajdonképpen mit ünnepelünk? Azt, hogy élve megúsztunk még egy évet? Vagy ünnepeljük, hogy fogalmunk sincs mennyi van a túlpartig? A mi családunkban ennek sosem volt túlzottan jelentősége, inkább a névnap járt nagyobb felhajtással, hiszen az köztudottabb, nyilvánosabb. A születésnap nagyon személyes
dolog, szerintem csak a családra tartozik. A nők az okosak, egyszerűen letagadják. Tortám sem volt soha, talán mert nem voltam édesszájú, csak amióta az új családomban élek, fújtam el gyertyát először. Ilyen, Heppi bőrsz déj... hacacárét is, csak filmeken láttam, egész a közelmúltig, amikor egy ismerősnél, én is a kántálók között voltam. Tudtommal, nekem nem terveznek ilyesmit, de a szűkebb család együtt lesz és az ebédet én főzöm. Igazából a vendégeknek nagyobb ünnep, mert jót ehetnek ihatnak. Nehezen is ment, hogy a tortáról lebeszéljem őket, de a találékonyságuk végtelen, valamivel úgyis előrukkolnak, és akkor meghatottan hallgathatom a Heppi bőrsz déj tú jú... -t.
dolog, szerintem csak a családra tartozik. A nők az okosak, egyszerűen letagadják. Tortám sem volt soha, talán mert nem voltam édesszájú, csak amióta az új családomban élek, fújtam el gyertyát először. Ilyen, Heppi bőrsz déj... hacacárét is, csak filmeken láttam, egész a közelmúltig, amikor egy ismerősnél, én is a kántálók között voltam. Tudtommal, nekem nem terveznek ilyesmit, de a szűkebb család együtt lesz és az ebédet én főzöm. Igazából a vendégeknek nagyobb ünnep, mert jót ehetnek ihatnak. Nehezen is ment, hogy a tortáról lebeszéljem őket, de a találékonyságuk végtelen, valamivel úgyis előrukkolnak, és akkor meghatottan hallgathatom a Heppi bőrsz déj tú jú... -t. 2009. március 30.
