Az események minden kis részletére emlékszem, az adrenalin szintem felszökik, ahogy felidézem a történet mozzanatait. Régóta készültem a dologra, a nagy leszámolásra. Pontosan végiggondoltam, hogyan és miképpen fogom végrehajtani, mert már semmi más kiutat nem láttam, csak a totális megsemmisítést.
Nagy itt a hűhó, lágy gitárzenére pilinckáznak lefelé tömegesen a hópihék, a szinkron szinte tökéletes. A dob kellő szekvenciával megtámasztja és hozza a szinkópákat, lelkem rejtett üregei átszellemülten rezonálnak. Ülök a gépemnél a jó meleg szobában és megkísérlem leírni a leírhatatlant, ezt a fehér csodát ezt a tündérországot.
Állok a szorítóban, próbálom tartani magam, karjaimat felemelem, tovább kell küzdenem. Lépésről lépésre nyomulok előre, egyik sikeres akció a másik után, de érzem erőm elfogy, lankadok. Megtántorodom, térdeim megrogynak.
Szinte derékszögben tűz a nap, a levegő vibrál, a bennszülött kísérők az akácia árnyékába húzódtak a terepjáró mellé. Állok a sátor előtt, és távcsővel figyelek egy csordát. Jobb felől hiénakutyák ugatása hallik, talán beteg antilopra leltek, már a keselyűk is kilesték a jövendő koncot.
Óvatosan mozgok a sötétben, lámpát nem használhatok, nehogy valaki észrevegyen. A hatalmas kétszárnyú faajtón még át kell jutnom, de félek, hogy a régi vasalat nyikorog. Óvatosan préselem át magam az ajtó résén. Izgatottságom fokozódik.
Zökkent még kettőt halkan, aztán a csodálatos szerkezet megállt örökre. A kerék fordulata félbemaradt, a tű megrekedt a felső holtponton, fénye hidegen ragyogott. A finoman kidolgozott himbák és rudazatok olajozottan csúsztak a végső pozícióba és nem mozdultak többé.
Próbálom számolni a bárányokat, de állandóan elugrálnak a szemem elől, megnyugvás helyett jól felhúzom magam. Így nem lehet aludni, pedig a székem kényelmes. Nem a legújabb design, valami hivatali selejtezésből jött az íróasztallal együtt, fillérekért (már nincs is fillér!), újrakárpitoztam és a magam kedvére formáltam.
Mint a Tiszalöki Vízlépcső, vagy Chichén Itzá teraszai álltak az összetolt, több részben megterített asztalkák, hogy elegendő hely legyen a púpozott étkes tálaknak, az itt-ott feldőlt poharaknak, a maszatos tányéroknak, meg a sáskahadnak, akik ismét és látható élvezettel gyűrték be szájukon családi konyhánk csúcstermékeit.
