A kéz pedig precízen és határozottan vezeti a megvadulni készülő gépszörnyet, mely engedelmesen fordul a kívánatos irányba. Megfeszülnek a széles hátizmok, a test bedől, a lábak ellentartják a meglódulni készülő tömeget. Lépés lépés után, mozdulat mozdulat után, az amúgy teljesen üres szobát betölti a sivítás, a mennydörgés, az ember és a gép. A százéves öreg parketta meglehetősen jó állapotban vészelte át a történelmet, bár megszületése óta sem parkettázó mestert, sem annak kezében csiszológépet nem látott. Talán szerencséjére, hogy a lakás bejárattól legtávolabbi helyiségébe került, mert így jócskán megmenekült a rajta keresztül trappoló, cammogó, csoszogó, tipegő, pipiskedő cipők romboló rettenetétől. Időnként vastag, szép szőnyegek fedték el apró szépséghibáit és az öregség ráncait, tompítva a kíméletlen tűsarkakat.
A gondolatban, tervben és tettben is kiválóan sikerült felújító szobafestés végéhez közeledvén, pánik szerűen felmerült bennünk a gondolat, hogy a gyönyörű új falakhoz, a disszonánsan tetszelgő fapadlóval is kéne kezdeni valamit. Most eljött az idő, hogy néhány napra parkettázók vegyék gondozásba a patinás burkolatot. A szobafestő, aki barátom, mindjárt ajánlott is egy szakembert, így az induló bizalom megvan, és amúgy sem marad idő a tétovázásra, ha belátható időn belül vissza akarunk költözni. Időegyeztetés, a szolgáltatás és az anyaghasználat tisztázása következik, majd nagykanállal belecsapni a lecsóba, hogy felpörögjenek az események. A legnagyobb megpróbáltatás az egészben, hogy teljesen ki kell üríteni a szobát, és ezeknek a bútoroknak helyet kell találni az amúgy is zsúfolt lakásban és ez a mi esetünkben a lehetetlennel határos feladat. Most az ágyunk az ebédlőasztal helyén áll, szekrények szoros gyűrűjében, közben gyakoroljuk a laposkúszást és az akadálymászást.
A parkettások először kijavítják a padló nagyobb hibáit, ehhez esetleg fel is vesznek néhány lécet, majd ragasztva, leszögelve visszateszik, hogy később már ne mozogjon, billegjen. Azután több menetben le kell rágni azzal a ronda nagyhangú géppel a parketta felső rétegét, a rárakódott kosszal piszokkal, régi repedezett lakkal együtt. A mester időnként csiszolópapírt cserél, finomsági fokozatban is, hogy egyre simább legyen a felület. Minden rétegnél bejárja a szoba területét oda-vissza, faltól-falig, ami több órás, nagy koncentrációt igénylő művelet. Kisebb, kézi csiszolókkal kell megmunkálni a nagy géppel nem elérhető széleket, sarkokat. A megfelelő felületi finomság elérése után, a hézagokat kikenik valami gyorsan száradó fa színű masszával. Ennek száradása után megint egy finom-csiszolás, egy másik csendesebb és kisebb gépszörnnyel, utána portalanítás, majd jöhet a heveny alapozás. A legvégső, koronázó művelet a lakkozás, mely legalább kettő, de három rétegben az igazi, hogy teljes szépségében ragyogjon az egész.
Égzengés és földindulás, de maholnap kedvünkre való falak között, kedvünkre sétálgathatunk a gyönyörű parkettán, akár zokniban is (A vendégek nem!).
2009. április 28.
