Puncs és pancs

Húúúkk! A terem búráját, csak valaki rá ne lépjen a kezemre ebben a nagy nyüzsgő láberdőben. Mondhatom jól beletenyereltünk ebbe a 2009. évbe, mindjárt megyek is kezet mosni. De még nincs teljesen vége, mert hátra van a szilveszteri két fülön állás és a négykézláb járás, meg a szemkápráztatás. Már aki becsülettel elereszti magát és a barátait. Most itt kiteszem a tizennyolcas karikát, mert véletlenül sem szeretném az ifjúságot heveny piálásra nevelni, habár rájuk férne némi módszertani oktatás.

Angyalhaj

Megilletődve, megkönnyebbülve és hulla fáradtan állunk a karácsonyfa fénylő aurájában, mint maratoni futó aki végre belihegett a célba, és utolsó erejével még ünneplőbe is öltözött. Az elektromos gyertya fénye világítja meg az áhítattól párás szemeinket, ahogy körbe álljuk a legszebb ruhájába öltöztetett fenyőt, a bejglisütéstől vérhólyagos kezeink önkéntelenül is keresik egymást. Bágyadt lelkesedéssel intonálgatunk egy ideillő dalt, szemünk beleréved a gyertyák fényébe.

Toronyóra lánc nélkül

Együttérzéssel bámulom a mérgezett egerek módjára, látszólag kaotikusan rohangáló humanoidokat, amint egyik üzletajtón be a másik áruházajtón pedig kifelé igyekszenek tömegesen, különféle batyukkal, csomagokkal vészesen megpakolva. Aztán futtában elhaladnak a köztereken sűrűn felállított ponyvasátrak és deszkabódék között és még jó néhány ígéretesnek látszó holmit rábiggyesztenek az amúgy is tetemes pakkjukra. A kereskedők szirén éneke is rásegít néhány lapáttal az eredményes üzletre.

Penetra Alfa

Csodálatos kék bolygó volt valamikor, a Tejútrendszer egyik spirálkarján, a Nap nevű csillag harmadik pályáján keringve, ez az egyre szomorúbb sárteke. A szóbeszéd és a gyémántkristály memóriák szerint, amelyek még emlékeznek néhány adatfoszlányra a boldogabb időkből, Földnek hívták, vagy valami Terrának, és még sok másnak is nevezték az akkori soknyelvűségben, most már csak hivatalosan Penetra Alfa, az egységesített Galaktikus terminus, a négydimenziós csillagtérképek és kvantum adattárak szerint.

Vala Mikulásost

Hajnali fél öt, még tök sötét, csak a rádiósóra digitális LED-es számlapja világítja képembe a múló perceket. Az agyam a semmi és az álom határáról kiszabadulva bágyadtan próbál észhez térni. Hosszú tapogató szálakat ereszt, és rögtön kezdi a kapaszkodóit mélyeszteni a valóságba, hogy ismét elhelyezkedjen a téridőben. A szemeim még erősen be vannak gyógyulva, nehéz lesz szétválasztani gyűrött és valamitől könnyező szemhéjaimat.

Válogatott disznóságok

- A látvány teljesen felajzott, a légzésem felgyorsult, a szívem egyre hevesebben ver, a szemeim mohón pásztázzák az előttem odaadóan heverő gyönyörűséget. Felségesen és teljes méretében nyújtózik végig a patyolat tiszta anyagon, mely ráncot alig vet, szinte légiesen lebeg felette. Pillantásom elidőzik a csábító vonalakon, alig tudok vele betelni, legszívesebben azonnal beleharapnék valamely gusztusos, formás részébe, de visszafogom magam, csak a nyálamat nyelem.

Vackolás

Alig észrevehető sóhajjal búcsúztak a virágok a még itt ott napfényes ősztől, és a mellükre hajtották fejecskéiket, érezve a lassan érkező könyörtelen telet. Ahogy aggódva végignézünk a gangon és az erkélyen, a virágládákon és a cserepeken, melyekben nemrégen még tombolt a zöld élet, hát bizony elszomorító látványt nyújtanak. A hajnalkák indái barnás fehérre száradva kígyóznak az ablak rácsára és a függőfolyosó korlátjára tekeredve, az aszott leveleket időnként megcsörgeti egy kósza fuvallat.

Mitől gazdag Amerika?

Joe lazán ugrik ki a Chevi kabrio kormánya mögül, az ajtót lusta kinyitni különben is így látta legutóbb az autós moziban, James Dean hajszálra így csinálta és neki rettenetesen jól állt. Csak reméli, hogy a lány titokban nézi az ablakból, vagy éppen kipillant, miközben igazítja a frizuráját. Ez lesz az első randijuk, vagy a második? Amennyiben az első annak számít, amikor a bálon találkoztak, és olyan hosszan és állhatatosan összesimulva táncoltak, mielőtt hazakísérte.

Udvarom udvarom

Udvarom, udvarom szép kerek udvarom, nem söpör már többé az én gyönge karom... szól a gyönyörű népdal, de kinek van manapság szép kerek udvara. Volt e egyáltalán valaha ilyen a magyar paraszti portán? Esetleg a szérűskertben ahol a cséplőgépek feltalálása előtt ősi módszerrel tapostatták ki az érett kalászokból a gabonát körbe körbe járatva a lovakat, volt egy kör alakú térség, ami ugyan nem udvar, de talán lehet rá hivatkozni.

Tájkép csata közben

A kefir színű ködben felsejlik a leeresztett csapóhíd, a mélyen vágott árkokat kerülgetve próbálom megközelíteni a házunkat. Már csak néhány buckán, és öles árkon kell átjutnom, aztán már otthon vagyok, de legalábbis beléphetek a biztonságot jelentő nagy kapun. Nem olyan egyszerű azonban a feladat, ostromállapot van, miközben cikkcakkban haladok, mennydörgésszerű dübörgés vesz körül, a föld pedig szakadatlanul rázkódik, remeg.

Tikk takk, kitty ketty

Tikk takk, majd kitty ketty, és így megy ez végtelenségig, mondhatnám, az idők végezetéig amíg a szerkezet bírja cérnával, netán fogaskerékkel. Átlagos este villanyoltás után, már ki ki elhelyezkedett kedvenc alvási pozitúrájában, én leginkább oldalt, hogy csökkentsem a horkolás lehetőségét. Fekszem mélán az ágyon, és hallgatom az óra szakadatlan és könyörtelen neszezését.

In memóriám Csirke

Áhítattal és megrendüléssel üljük körül a szegény megboldogult Csirke ravatalát, a díszesen megterített asztalnál, a hófehér porcelán tányérok és a csillogó evőeszközök körében. Utoljára láthatjuk így szépen ropogósra sülve, azon a díszes ezüsttálcán kiterítve, üde zöld salátával díszítve. Nehezen tudjuk visszatartani kitörni készülő könnyeinket és csorgó nyálunkat.

Cica Mica

A páromat kutyuskámnak, a lányomat kiscicámnak hívom, és ezzel nagyjából ki is merül nálunk a családom és egyéb állatfajták című fejezet. Én is megkapom néha, hogy úgy eszem mint egy disznó, hogy el ne felejtsem evolúciós gyökereimet. Nem említem az otthonunkban velünk együtt élő, de rejtőzködő életmódot folytató apró lények, rovarok seregét, melyek többnyire láthatatlanok, és engem amúgy nem nagyon zavarnak.

Terülj asztalkánk!

Az eső vigasztalanul dobol a horganylemezes ablakpárkányon, az ég ólomszürke, napsugaraknak esélye sincs elérni a földet. A szél vadul tépi a még mindig zöldülő elképedt muskátlikat a balkonládákban, az idén még nem láttak ilyen zord reggelt. Kétségbeesetten kapaszkodnak a földjükbe. Most már tényleg itt az ősz, átmenet nélkül zuhant a nyakunkba, pár napja még rövidujjúban lehetett rohangálni, most meg a csizmák a kabátok és a szkafanderek is előkerülnek.

Motyogatás

Tetyek vetyek, motyogatok, tyengetnek... Talán mindenki ismeri ezt a régi viccet, de aki nem az magára vessen. Tény, hogy undor munka a motyogatás, akarom mondani a mosogatás, talán a konyhai tevékenységek közül a legellenszenvesebb. Áll az asszony, vagy az ember, az utóbbit, ha éppen rá lehet szedni valami fondorlattal, a kezében egy iszamós szivaccsal, vagy ronggyal és a lehetőleg forró, zsírgyöngyös, opálos színű mosogatószeres vízben könyékig turkálva próbálja az ételmaradékokat legyalulni az edények aljáról.

Kiskert a körúton

A téma az utcán hever, mondják, de az enyém nem hever, hanem inkább üldögél, de leginkább kertészkedik. Ember az, tetőtől talpig, méghozzá tevékeny és hajthatatlan, a magának kiosztott és kialakított világában, itt a nagyvárosi nagy körút egy kicsinyke szakaszán. Nemrég figyeltem fel rá, ahogy a rendszeres és nem kényszeres délelőtti bevásárló egészségügyi sétáimat tettem.

Még egyszer utoljára

Az ember némi amnéziában azt is hihetné, hogy tavasz van, pedig csak a természet mutatja meg még egyszer utoljára fékezhetetlen erejét az őszi visszavonulás előtt. Persze tudom, hogy a déli féltekén, hasonló szélességi körön valóban az igazi tavasz kezdődik, de hát én most itt ébredezem kis hazánk felső harmadában, egy régi nagyvárosi bérház felső emeletén. Az álom odaszáradt morzsáit piszkálom ki apránként a szemem sarkából, és kissé fázósan megpróbálom ráhangolni magam az ébrenlétre.

Fészkes rakás

Minden madár fészket rak egyszer, legalábbis a kakukkot kivéve, de az emberfiókák is megtollasodnak idővel, szárnyat bontanak és hamarosan kényszert éreznek egy rakás fészekhez, hogy aztán beletojjanak. A mi családunkban is elérkezett az idő. Nem volt hiábavaló a térdig császkálás a nadrágizzasztó kánikulában az ingatlan ügynökökkel, az eredmény itt terpeszkedik előttünk, egy takaros kis garzonlakás képében.

Vásár

Csengetnek, hosszan és vészjóslóan. Úgy ugrom fel az ágyból, mint akit a darázs csípett, az elszakadt álmom fonalának kócos vége árván kalimpál a semmiben. Hajnali nyolc óra. Ki a fene neszez ilyenkor, nem ígérkezett senki, csak nem egy házaló? Ahogy az érzékeim és a tudatom tisztul, rájövök, hogy a közeli gimnázium reggeli csengetését hozta be a nyitott ablakon a szél. Hát igen, a gyerekeknek becsengettek, a nyárnak egyértelműen vége.

Heveny képtelenség

A kiállítóterem ajtaja sarkig tárva, az ünneplő sokaság hullámzik, egy lila retikül próbál utat törni magának, magával vonszolva egy lihegő szőke démont aki hozzá van ragadva a füléhez. Az arany topánkáját úgy látszik kifogyta, mert állandóan el akarja veszíteni. Bent a műtérben már ismerősök, barátok, sors és művésztársak csevegnek keresztbe-hosszába, néha átlósan is, mindenki fel van ajzva, kipirult, vagy kifestett arccal.

Nagylábú házak

A dobok üzenete messzire hallatszik, a víz és a szél elviszi mindenfelé, gyülekezőre hívja a törzs tagjait, pontosabban egy vacsorával egybekötött féktelen zabálásra. Az óriási bográcsban rotyogó gyanús állagú massza nyálcsorgató illata és a tűz füstje szélsebességgel terjed. A környékbeli húsevő négylábúak, láncaikat tépve, felajzottan és nyüszítve rohangásznak fel és alá, orrukat magasra tartva, hogy minden illatmolekulát elcsípjenek.

Utazó háztartás

A hőmérő mindjárt szétdurran a hónom alatt, a higany majd kiveri az üvegszál végét, de a párom megnyugtat, hogy semmi komoly, ez csak az utazási láz. A többszörös vizes borogatás azonban rám fér, hiszen ötcsillagos kánikulai meleg van, zárt helyen, csak kisgatyában lehet létezni normálisan, különben rásül az emberre a ruha. Az íróasztalom alatt egy lavór víz, igazi tengeri sóval, és benne a két lábammal, hogy teljesebb legyen az illúzió, de pár nap múlva úgy is elindulunk a szokásos évi nyaralásunkra.

Hív a természet

Két kézzel integet, még lábujjhegyre is pipiskedik, hogy jobban lássam, mindent elkövet, hogy észrevegyem. Próbál az utamba kerülni, néha ugrándozik, mindenféle feltűnő és csábító külsőket vesz magára, zöld lombos ágakat lenget magasan, hogy felhívja a figyelmemet. Már korábban is reagálhattam volna az apró jelekre, a rejtett üzenetekre.

Lecsó locsogás

 A legnagyobb gondossággal tűzöm a villám hegyére a formás kenyérdarabkát, majd apránként összeterelgetem vele a tányéromon terpeszkedő ínyencség sűrű, opálos szaftját. Ki tudok nyúlni az ilyen kajától, csak nyögök és lihegek mint annak idején ifjú házas koromban. Betegre tudom enni magam az ilyen BIO étkekkel. Nekem már az is BIO, hogy magunknak készítem az ebédet, vagy a vacsorát a piacon vett friss alapanyagokból.

Ingatlan katlan

Meglehetősen emelkedett a forróság, még a fedőt is ránk tették, hogy jobban puhuljunk. A saját levünkben főlünk, a keverést ránk bízták, jövünk-megyünk össze-vissza magunktól is. Ingatlan nézőben járkálunk, különben a bolond kóricálna itt a grillben, habár éppen elég nagy bolondság ha lakásvásárlásra vetemedünk ebben a júliusi kánikulában. A nap meredeken tűz, nem érdekli az üzlet, csak teker még egyet a gombon fölfelé.

Szín és a teremtés

„Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. A föld még kietlen és puszta volt a mélység fölött sötétség volt, de Isten lelke lebegett a vizek fölött. Akkor azt monda Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte. Így lett este, és lett reggel: első nap.”

Görcs rángat az emeletre

Zöldre válva markolom a száz éves, szecessziós kovácsoltvas korlátot, a lélegzetem el, a szemeim meg fel akadnak. Kényszeredetten állok meg pihenni, addig is kigyönyörködöm magam, jó alibi, hogy ezredszer is megnézzem milyen elképesztően szakszerű és esztétikus munkát végeztek a hajdani kőművesek ebben a vén házban.

Tündérkert

Apró szárnyak rebbenését hallom a hajnali csendben, mintha apró kolibrik gyülekeznének halaszthatatlan megbeszélésre. Már mindkét fülem nyitva van, felemelkedtek a valóságba, de a fejem még erőtlenül belelóg az álmok tengerébe és öntudatlanul hagyom, hogy a hullámok lazán ringassák. Valami titokzatos, huncut kis légáramlat csiklandozza a fülemet, végigkúszik a hallójárataimon, onnan átugrik az orromra, forgolódik egy kicsit a hegyén, majd belecsíp és végleg felébreszt.

Kovásznaljunk!

Hát, hamm… fantasztikus ez a nyam-nyam-nyam, és e-hel-ké-hé-pe-hesz-tően fi-hi-no-hom. Hűűű, az egekbe repít ez a savanykás, valami egzotikusan jéghideg kovásznalt uborka, amint az érett belsejében rejtező leve a magokkal folyik le a számsarkán, meg a kezem szárán. Az álkapocs-csontomban érzem a könnyed roppanást, mely végigfut a koponyámon, és rezonálva visszhangzik, amint a metszőfogaim kettészelik, a zöld, ízesre érett, kellemesen lehűtött terményt.

Mikróba' nem él meg a mikróba.

Bódító zöldséges, currys, mazsolás, csirkehúsos rizs illata tekereg a fejem körül, vékony zamatcsápokat mélyesztve az orromba. A mikro-sütő halkan duruzsol, ablakán át látszik az étellel tele tál, amint vidáman forgolódik. Néhány perc és lejár a program, lehet ebédelni. Már erősen nyáladzom, a gyomrom is rendesen ricsajoz, régen volt már a reggeli, épp ideje feltankolni.

Klimatikus iszonyok

Őrjítő a meleg. A tücskökbe beleszáradt a ciripelés és koppanva fordulnak le a világot jelentő deszkákról, akarom mondani fűszálakról. Már, ha ki nem égtek időközben, az a kis vegetáció is, melyet tavasszal gyeptégláztak a közeli parkban.

A világlátott utazóláda

A barométerek és a kapitány ősi szimata is vihart jelez, a szikratávíró is egyre szaporábban recseg a közeledő villámoktól. A kormányos az erősödő széllel szembe fordul, a fűtők a kazánházban lejjebb veszik a tüzet, a tisztek rövid parancsokat rikkantanak, a matrózok rutinos mozdulatai szemmel szinte követhetetlenek. Mindjárt kitör a hurrikán, rögzíteni kell a rakományt és a poggyászokat, az utasok biztos helyre húzódnak a fedélközbe és a kabinjaikba, a gyerekek megszeppenve elcsendesednek.

Digitális házioltár

A szemeim előtt színes karikák és lángoló pontok ugrándoznak. A vágyakozás bennem az elviselhetetlenségig fokozódik, úgy érzem napról napra, újra és újra létre kell hoznom azt a misztikus kapcsolatot. Végtelen áhítat és mennyei izgalom árad szét bennem. Lassan, módszeresen végzem a ceremónia előkészületeit, kapkodásnak semmi helye, teljesen átadom magam a szellemi szférának.

Esős napok a Föld nevű bolygón

Pliccs, placcs és ezer kopp-kopp, minden felől vizes zajok férkőznek a fülembe.

Ma is korán ébredtem, még mocorgok egy kicsit a paplan alatt, próbálok a másik felemre fordulni, de aztán amúgy is ki kell majd mennem, mert a természet szólít. Módszeresen végig nyújtóztatom tagjaimat, élvezem amint ropognak az ízületeim. A leeresztett redőnyön és a függönyökön keresztül is hallom az esőcseppek dobolását a széles, horganyzott ablakpárkányon, lehet hogy ez a zaj ébresztett?

A rejtélyes lichthóf

Tövig rágom a körmöm veszett izgalmamban, a másik kezem görcsösen szorítja a nyitott könyvet, melyet olvasok, kövér izzadságcseppek gyülekeznek a csuklómnál, még szerencse, hogy a búvárórám van rajtam. Most a legizgalmasabb a történet. Éppen a menekülő tettesre próbálják rátörni a zsernyákok az ajtót, titokban idáig követték, és most igyekeznek lábujjhegyen rajta ütni.

Az örökifjú légypapír

A nap átszűrődik a hézagosan leeresztett redőny résein és tündöklő sávokat rajzol a szobában. A félhomályban állok feszülten, mint egy küzdelemre váró kung-fu harcos, félbehagyott mozdulataim a levegőben lógnak rezzenetlen, figyelek. Fülemet hegyezem mint a hiúz, a sokféle zajból csak a préda neszét próbálom kiszűrni, és minden apró mozgást igyekszem észlelni.

Fregoli a kis szalonban

VÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍííííííííííííííííííííííííííííííííí... mondta végül a hófehér mosógép, majd néhány apró remegés után a forgó dob lassan megállt. Kigyulladt az End felirat, és úgy egy perc múlva, amikor a biztonsági mágneszár kiold, kivehetők az illatos tiszta ruhák. Hihetetlen jó érzés ez a magától értetődő komfort, a technika ilyen fokú kényelmet, időt kímélő és higiéniát biztosító vívmánya.

Villás reggeli

 

A kakas akkorát kukorékolt, hogy majd kiesett a száján a feje, a nap a feje búbját mutogatja, de nem kapkodja el a dolgot, pedig a tarajosok versenyt erőlködnek ebben az időzónában. Igazi harmatos reggel, a közeli fákon a madarak is rázendítenek, ahogy azt szokták. Nekem is motoszkál már az agyam, az álomképek lassan elszélednek a zajra, kávé illatát érzem valahonnan, ráérősen nyújtózkodom párat.

Cucc hátán cucc és stósz hátán stósz

Óvatosan evickélek a kupacok között, zilált összevisszaságban keresztezik utamat a göncök, dobozokba gyömöszölt holmik, nippek, és színes zsineggel gondosan összekötött könyvek. Lábammal próbálom kitapintani az utat a szekrényig, de minduntalan elbotlom, miközben két kezem vállfákat markol, melyen ruhák lógnak. Néhány összecsavart szőnyeget lépek át amint támaszkodnak kissé megrogyva, léhán a falnál.

Hull a könnyem mint a zápor

Megvillan a hosszú éles penge, kezem biztos kézzel húzza az ívet, pontosan ott ahol gondolom. Villám gyorsan, szinte rutinból cikáznak a mozdulatok, melyek rövidek, de hatékonyak. A vágások halálos pontossággal sorjáznak, és az anyag elválik az anyagtól, ahol kell. A szememmel szinte nem is követem, felesleges is lenne, hiszen a kezemmel érzem az egészet.

Éljen Május … !

„Éljen május elseje, énekszó és tánc köszöntse! …” harsant a régi dal az idei május elsején is, a szervezett munkásság hagyományos ünnepén, kis hazánkban, és szerte a világ országaiban, más szöveggel, más dallammal, de hasonló tartalommal.

Mielőtt még bárki is politikára kapcsolná át az agyközpontját, kérem ne tegye, mert nem arról akarok beszélni.

Színről színre

A kicsinyke színház nézőtere félig sincs tele. A félhomályból kirajzolódik néhány ismerős fej, az első sorban középen ülnek a rokonok vidékről, oldalt a falszomszéd a nejével, másik oldalon a szemben lakó, aki tuti, hogy szokott kukkolni, most csendben szunyókál, gömbölyded felesége rosszalló pillantásai közepette.

Égzengés és fapadló

Égzengés és földindulás, a zaj fülsüketítő. Mint az utasszállító repülőgép turbinája a motortérben hallgatva. Szélsebesen forog a henger, az anyag engedelmeskedik, megadja magát, porrá válik és eltűnik egy hatalmas feneketlen zsákban, mintha hat ördög lapátolná be egyszerre, gyorsított felvételen. Sok éves szakértelem mozdul meg az agyközpont operátor szegletében, parancsok futnak a hosszú idegszálakon a kéz izmainak receptoraiba, hogy aztán leheletfinom kitérésekkel megmozduljanak az ízületek.

Zoknis kísértetek

A nagymutató lassan kúszva éri el a 12-t, a szobában tapintható a félhomály, az árnyékok ijesztően megnyúlnak a beszűrődő fényben, a bútorok néha furcsán nyekkennek, mintha egy láthatatlan kéz lökdösné őket. Mélán ülök a fotelben, erőtlenül lóg a kézfejem a kopott könyöklőről, még jó hogy a poharat az előbb letettem.

Táncoló tuják

Eolhárfaként muzsikálnak a kémények, a mély bőgő hangok hosszasan, kísértetiesen huhognak. Valahol egy rosszul bezárt ablakot rezegtet a vad tavaszi szél, amott üveg csörömpöl, ágak pattogását hallom, amint a ház előtti lombtalan fákat tépázza a vihar. Letört gallyak landolnak puffanva a parkoló kocsik tetején.

A perzsa futó

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy varázs-szőnyeg, egy szép perzsa futó, azaz nem csak volt, hanem megvan most is, hiszen naponta végig megyünk rajta, a lakásunk központi helyén díszeleg. Nem a legfiatalabb darab, de még tartja magát, és varázserejével még elrepít ahová csak akarom.

Rendetlen konnektorok

Kitt és katt. Flegmán lökjük fel a villanykapcsolót és lőn világosság, vagy renyhén heverünk az új design pamlagunkon a nappaliban, várva, hogy valaki behozza a sörünket, miközben magától értetődően nyomkodjuk a házimozi távirányítóját. A hétvégén, vagy a szabadnapon fogjuk az elektromos barkácsszerszámot, és szanaszét vágjuk a nagyi kredencét, hogy aztán sok kicsi éjjeliszekrény legyen belőle.

Csokinyukilás

Egyszer a Mikulás sétálgat az erdőszélen, éppen pihenő idejét tölti, a nagy Karácsonyi rumlinak, meg a farsangi vigasságoknak már se híre se hamva. Egy hosszabb szabadságot vett ki, lejött ide Délre és most egy kicsit álmodozik, csak úgy, kint a jó levegőn. Hallgatja a madarak trilláját, melyből Lapp-földön bizony elég nagy a hiány.

Böjti szelek

Ding-dong, bing-bang, kling-klang, blang blang blang..., bling bling bling..., Átszellemülten hallgatom a szélcsengő hangját, valami furcsa, nem e világi atmoszférát teremt. A ritmus egyenetlen, nem kiszámítható, ahogy épp a szél fordul és a huzat átleng a lakáson a nyitott ajtókon, ablakokon keresztül. Ez a ritmustalan ritmus adja a misztikáját, mintha egy kapu lenne valamely másik dimenzió felé.

Konstrumánia

Budapest, Őrs Vezér tér, délelőtt, fél tíz. A forgalom telített, araszolás, aztán a lámpák ritmusára némi nekilódulás. A gyalogosforgalom zömét az érkező metró és HÉV önti, hangyasorok menetelnek látszólag értelmetlenül, aztán itt ott tömörülnek és határozott irányokat vesznek. A túloldalon éppen két űrhajó száll le, az egyik lapos gyűrű alakú a másik leginkább egy háromlábú kerti grillsütőre emlékeztet.